Honvédelem és nemzetbiztonság

Vezetőváltás lesz az Információs Hivatalnál is

czukor2

Az MTI adott hírt arról, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kedd délelőtti, zárt ülésén, az első napirendi pontban kerül majd sor Bunford Zsolt nemzetbiztonsági dandártábornok IH főigazgató-jelölti meghallgatására.  Bunford Zsolt azonban – jelenleg – az IH elemző főigazgató-helyettesi posztját tölti be.

Az IH főigazgatója 2018. október elseje óta Czukor József. Czukor József korábban már dolgozott az Információs Hivatalnál: 1993 és 1997 között főosztályvezetői, 2002 és 2004 között szintén főigazgatói tisztséget töltött be. Az Információs Hivatal Magyarország polgári hírszerző szolgálata, az öt magyar nemzetbiztonsági szolgálat egyike.

Mint arról korábban beszámoltam, nemrég váratlanul távoznia kellett posztjáról az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi vezetőjének, dr. Kiss Zoltánnak is. Az új főigazgató Dr. Bárdos Szabolcs nb. dandártábornok lett, aki korábban a főigazgató általános helyetteseként, a műveleti területekért volt felelős,

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom