
Pár napja írtam arról, hogy szakmailag aligha van annál szomorúbb, mint arról írni, hogy az interneten elérhetővé vált sok százezer magyar ember, nagyobbrészt gyermek több millió személyes adata. Az ilyenkor szükséges bejelentést a NAIH számára megtettem.
A közzététel jellege és tartalma alapján feltételezem, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal SZIR rendszeréből származik a sok százezer érintett több millió személyes adata, amit a mai napig, bárki letölthet az internetről.
Az adatszivárgás egyébként közvetlenül nem a SZIR rendszerét érinti, hanem feltételezésem szerint a SZIR rendszerből alkalmazottak (osztályvezető) által kiexportált vagy lementett táblázatokat is tartalmazó fájlszerver tartalmak kerültek kiberbűnözők kezébe.
Mindazonáltal a megítélésem szerint meglehetősen visszás, hogy miért exportál ki valaki teljes adatbázist ilyen érzékeny adatokat tartalmazó informatikai rendszerekből és azt miért tárolja védtelenül egy fájlszerveren, még rosszabb esetben esetleg még a munkaállomásán is.
Mint ahogy ugyanonnan elérhető volt például egy Bitlocker helyreállító kulcs vagy épp a KRÉTA tesztkörnyezetéhez tartozó helyreállító kód is. Hogy az adatszivárgás mértékét érzékeltessem, az alábbi adatokat tartalmazó, sok százezer sort tartalmazó táblázatok kerültek ki az internetre (de még ezek is csak példák, tucatnyi táblázat érhető el). Sajnos a különböző információkat tartalmazó táblázatok között az egyedi azonosítók 1-1 megfelelésű kapcsolatot képesek adni (pl. OM kód, OM azonosító).
1. dokumentum
Feladatellátási hely név
Feladatellátási hely település név
Feladatellátási hely település irányítószám
Feladatellátási hely cím
Feladatellátási hely e-mail
Feladatellátási hely típus/ellátott feladat
Lakóhely-tanuló lakóhely település
Lakóhely – szülő állandó lakóhely település
Lakóhely – külföldi állampolgár tartózkodási hely település
Tanuló Koréve
Tanuló jogviszonya
Nem
Tantervi jellemző
Munkarend
Évfolyam
Ágazat
Szakképesítés/szakképesítés-ráépülések/szakma azonosító kód (a régi OKJ és az új Szakmajegyzék szerinti szakmák egyaránt)
Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések/szakma megnevezése (a régi OKJ és az új Szakmajegyzék szerinti szakmák egyaránt)
Állampolgárság országa 1
Állampolgárság országa 2
Sajátos nevelési igény
Sajátos nevelési igény – gyógypedagógiai tanterv szerint nevelt
Sajátos nevelési igény – integráltan nevelt Fogyatékosság típusa
Kiemelten tehetséges
Évfolyamismétlő
Egyéni tanrend szerint tanul
Más településről bejár
Kollégiumban lakik
Externátusi ellátásban részesített
Szociális ösztöndíjban, illetve szociális támogatásban részesül
Étkeztetésben részesül
Gyakorlathoz köthető jogviszony
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő
Napköziotthoni ellátásban részesül
Hátrányos helyzetű Hátrányos helyzetű (HH)
Hátrányos helyzetű (HHH)
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
Számítógépet oktatási célra használ
Hit- és erkölcstan oktatásban vesz részt
Etika oktatásban részesül
Nyelvoktatásban részesül
Nyelvoktatás alól felmentett
Tandíjas
Térítési díjas
Kezdő évfolyamos tanuló
Diáksportkör tagja
Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjban részesülők (hiány-szakképesítési tanulók)
Arany János Tehetséggondozó Program Emelt szintű oktatásban vesz részt
Emelt szintű oktatás – tantárgy 1
Emelt szintű oktatás – tantárgy 2
Emelt szintű oktatás – tantárgy 3
Tanult idegen nyelv 1
Tanult idegen nyelv 2
Tanult idegen nyelv 3
Tanuló nemzetiségi nyelvoktatása
Egész napos iskolai oktatásban részesül
A 9. évfolyamosok közül a 8. évfolyamot az előző tanévben végezte
Otthon nyújtott ellátási formában részesül
2. dokumentum
Fenntartó megnevezése
Fenntartó típusa
Szervezet megnevezése
Intézmény azonosító Intézmény megnevezése
OM azonosító
Intézményvezető Intézmény székhelyének irányítószáma
Intézmény székhelyének települése
Intézmény székhelyének pontos címe
Intézmény székhelyének e-mail címe
Intézmény székhelyének telefonszáma
Intézmény országrész jele
Intézmény országrész neve
Intézmény régiója
Intézmény megyéje
Intézmény járása
Tanuló KSH azonosító
Feladatellátási hely azonosító/Működési hely hosszú azonosító
Feladatellátási hely név
Feladatellátási hely település név
Feladatellátási hely település irányítószám
Feladatellátási hely cím
Feladatellátási hely e-mail
Feladatellátási hely típus/ellátott feladat
Lakóhely-tanuló lakóhely település
Lakóhely – szülő állandó lakóhely település
Lakóhely – külföldi állampolgár tartózkodási hely település
Tanuló Koréve
Tanuló jogviszonya
Nem
Tantervi jellemző
Munkarend
Évfolyam
Ágazat
Szakképesítés/szakképesítés-ráépülések/szakma azonosító kód (a régi OKJ és az új Szakmajegyzék szerinti szakmák egyaránt) Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések/szakma megnevezése (a régi OKJ és az új Szakmajegyzék szerinti szakmák egyaránt)
Állampolgárság országa 1
Állampolgárság országa 2
Sajátos nevelési igény
Sajátos nevelési igény – gyógypedagógiai tanterv szerint nevelt
Sajátos nevelési igény – integráltan nevelt
Fogyatékosság típusa
Kiemelten tehetséges
Évfolyamismétlő Egyéni tanrend szerint tanul
Más településről bejár
Kollégiumban lakik
Externátusi ellátásban részesített
Szociális ösztöndíjban, illetve szociális támogatásban részesül
Étkeztetésben részesül
Gyakorlathoz köthető jogviszony
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő
Napköziotthoni ellátásban részesül
Hátrányos helyzetű
Halmozottan hátrányos helyzetű
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
Számítógépet oktatási célra használ
Hit- és erkölcstan oktatásban vesz részt
Etika oktatásban részesül
Nyelvoktatásban részesül
Nyelvoktatás alól felmentett
Tandíjas
Térítési díjas
Kezdő évfolyamos tanuló
Diáksportkör tagja
Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjban részesülők (hiány-szakképesítési tanulók)
Arany János Tehetséggondozó Program
Emelt szintű oktatásban vesz részt
Emelt szintű oktatás – tantárgy 1
Emelt szintű oktatás – tantárgy 2
Emelt szintű oktatás – tantárgy 3
Tanult idegen nyelv 1
Tanult idegen nyelv 2
Tanult idegen nyelv 3
Tanuló nemzetiségi nyelvoktatása
Egész napos iskolai oktatásban részesül
A 9. évfolyamosok közül a 8. évfolyamot az előző tanévben végezte
Otthon nyújtott ellátási formában részesül
3. dokumentum
Tanuló név
Osztály név
Évfolyam név
Oktatási azonosító
Bankszámlaszám
Bankszámla tulajdonos neve
Bankszámla típusa
Utolsó Módosítás
Születési név
Születési hely
Születési dátum
Anyja neve
Fenntartó neve
Szervezet neve
Intézmény azonosítója
Intézmény neve
OM kód
4. dokumentum
Fenntartó
Szervezet név
KRÉTA azonosító
Intézmény
OM kód
OktatasiAzonosito
OktAzonEllenorzo
IsOktatasiAzonositoNelkul
TAJSzam
TAJEllenorzo
IsTAJSzamNelkul
TanuloNev
SzuletesiNev
SzuletesiHely
SzuletesiDatum
Eletkor
AnyjaSzuletesiNev
GondviseloNev
GondviseloRokonsagFoka
GondviselesKezdete
IsTorvenyesKepviselo
AdoazonositoJel
AdoAzonositoJelEllenorzo
IsAdoazonositoJelNelkul
Neme
Nev
AllampolgarsagNev
Allampolgarsag2Nev
IntezmenyEmailcim
IntezmenyCim
IntezmenyIranyitoszam
IntezmenyTelepules
IntezmenyCimPontositas
IntezmenyVarmegyeNev
IntezmenyJarasNev
MukodesiHelyAzonosito
MukodesiHelyHosszuAzonosito
MukodesiHelyNev
MukodesiHelyEgyediAzonosito
MukodesiHelyCim
MukodesiHelyVarmegyeNev
MukodesiHelyJarasNev
EllatottFeladatNev
OktatasNevelesiKategoriaNev
JogviszonyTipusNev
KepzesTipusNev
JogviszonyStatuszNev
JogviszonyEgyediAzonositoIntezmeny
JogviszonyKezdete
JogviszonyVarhatoBefejezese
JogviszonyVege
IsJogviszonyatSzunetelteto
JogviszonySzunetelesKezdete
OsztalyNev
EvfolyamNev
VegzosEvfolyamon
BesorolasDatuma
KiirasDatuma
IsTechnikaiOsztaly
AgazatUJSzktNev
SzakmaTipusNev
SzakmaTipusSzama
SzakmaIranyTipusNev
AgazatReszszakmaTipusNev
SzakmaReszszakmaTipusNev
ReszszakmaTipusNev
TanulmanyiTeruletNktTipusNev
SzakkepesitesNktTipusNev
SzakkepesitesNktTipusSzama
SzakiranyNktTipusNev
UjSzakmajegyzekSzerint
SzakkepesitesNktSzerint
AgazatTanulmanyi2V4TipusNev
SzakmaiKepzes2V4TipusNev
TanterviJellemzoNev
IsEgyeniMunkarendu
IsHatranyosHelyzetu
IsHalmozottanHatranyosHelyzetu
isSajatosNevelesu
isBTMProblemas
IngyenesTkEllatasNev
EtkezesiKedvezmenyNev
IsBeszamitasos
IsSzakkepzesiMunkaszerzodeses
IsTanuloszerzodeses
IsEgyuttmukodesiMegallapodasos
IsDualisKepzesben
IsEvismetlo
isMenekultOltalmazottMenedekes
IsAllamBiztositottaIngyenesKepzesben
IsOklevelesTechnikusKepzes
AgazatiAlapvizsgaTeljesiteseNev
IsKettannyelvu
IsNyelvielokeszito
AllandoLakcimOrszag
AllandoLakcimVarmegye
AllandoLakcimJarasNev
AllandoLakcimIranyitoszam
AllandoLakcimTelepules
AllandoLakcimPontositas
NszlLekEllenorzesIdopont
NszlLekEllenorzesStatuszNev
NAPTajSzam
NAPAdoazonositoJel
NAPEllenorzesIdopont
OSZNYTranzakcioAzonosito
OSZNYOktatasiAzonosito
OSZNYEllenorzesIdopont
OSZNYHiba
KretaTechKod
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:








