Honvédelem és nemzetbiztonság

Újabb információk a magyar Falcon 7x esetleges felderítő képességéről

Falcon8X

Kihelyezett honvédelmi és rendészeti bizottsági ülésen mutatták be a minap a Magyar Honvédség új katonai repülő eszközeit a kecskeméti repülőbázison. Többek között meg lehetett tekinteni az egyik Falcon 7x repülőgépet is (606-os). A magyar repülőgép esetleges SIGINT képességei kapcsán eddig lényegében szinte semmilyen információt nem közöltek hivatalosan, ez a helyzet viszont most megváltozott.

Alapvetően két új információról van szó. A Magyar Nemzet mai cikkéből az alábbi részletet emelném ki: „(Benkő Tibor honvédelmi miniszter) Hangsúlyozta azt is, hogy Németországban légi felderítő célokra is használják az ilyen gépeket, utalva arra, hogy a két Falcon közül miért nem volt nyilvános az egyik gép bemutatása a sajtónak.

A másik információ a BAON-on jelent meg, miszerint az is elhangozhatott ,hogy „A másik repülőgéptípus két különleges feladatok ellátására és transzatlanti személyszállításra alkalmas Dessault (sic!) Falcon 7X, melyek drónokat is helyettesíthetnek.

Korábban már több alkalommal foglalkoztam a magyar Falcon 7x esetleges SIGINT képességeivel, ezen írásaim fókuszában a Falcon 7x, majd Falcon 8x repülőre épíkező francia Thales által fejlesztett Epicure projekttel. Az utóbbi két napban megjelent információk alapján azonban érdekes lehet a német légi bázisú SIGINT program is, ami meglehetősen éles fordulatot vett az utóbbi hetekben.

Ha szigorúan vesszük a Benkő Tibor honvédelmi miniszter által elmondottakat, akkor nehéz a párhuzamot megtalálni, hiszen a német légierő az Open Skies feladatok ellátására ugyan átalakított egy A319-est, azonban ez a projekt alapvetően optikai felderítő repülésekre jött létre, jellegzetessége a repülőgép átalakítása (áttetsző elemek mögé kamerák beépítése) – aminek nincs nyoma a magyar Falconon – és végezetül: nem Falcon 7x kategóriájú repülőgépről van szó.

Itt lesz érdekes a másik információ, miszerint az ilyen Falcon 7x repülőgépek drónokat is helyettesíthetnek. Ez elég konkrét utalás arra, ami az utóbbi hetekben a német légierőnél történt, ezért erre térnék most ki hosszabban.

Történt ugyanis, hogy a német légierő még 2018-ban az amerikai Northrop Grumman MQ-4C Triton UAV pilóta nélküli felderítő repülő platformja mellett döntött. Az erről szóló amerikai közlemény alapján a hírt kommentáló médiában már akkor megjelent, hogy a német fél szeretne esetleg egy vagy több európai, például az Airbus által fejlesztett felderítő rendszert (ISIS-ZB) is integrálni az amerikai gépre.

Azonban érdemes még visszább menni az időben, ugyanis 2014-ben az ESG-n keresztül az izraeli IAI-Elta a német légierőben akkor már rendelkezésre álló Bombardier platformra ajánlotta a saját SIGINT rendszerét. Az ajánlat különösen annak fényében lehetett kecsegtető, hogy a géptípussal már voltak az izraeli cégeknek gyakorlati tapasztalataik is.

Az amerikai drónok kiválasztását követően, tavaly a német légierőhöz újabb szállító, 6000-es sorozatú Bombardier repülőgépek érkeztek. A repülőgépekkel kapcsolatos német kommunikáció azóta meglehetősen hasonlatos a magyarhoz: a híradások alapvetően személyszállító funkcióról szóltak (igaz, a hazai kommunikációtól eltérően, kifejezetten kormánygép szerepkört is megjelölve), de mindig megemlítésre került az is, hogy a típus felderítő, MEDEVAC, és egyéb, különleges feladatok ellátására is alkalmazható.

A múlt hónap végén azután – óriási meglepetésként – a német fél váratlanul visszamondta az amerikai Northrop Grumman MQ-4C Triton UAV megrendelését és bejelentette, hogy a Persistent German Airborne Surveillance System (PEGASUS) megfigyelő projekt légi szegmensét ember által vezetett platformra fogja építeni. Egyes források már azt is tudni vélik, hogy ez a platform a Bombardier Global 6000-es sorozat lehet a jövőben.

Ezen a ponton válik érdekessé a 2014-es, Bombardier-átépítésről szóló ESG ajánlat, illetve az a tény, hogy a Global 6000-es gépek a Falcon 7x-el már valóban egy kategóriát jelentenek és ezek szerint Németországban valóban drónokat váltanak majd ki, amikor elkészül az átalakításuk.

Egyébként érdekesség, hogy a német fél állítólag azért döntött az ember által vezetett repülőgépek mellett, elvetve az UAV használatát, mert nem tartotta integrálhatónak az európai civil légiközlekedési folyosók és általánosságban, az európai légtér használatába, legalábbis középtávon.

Ez egy meglehetősen érdekes érv, hiszen ez vélhetően a Triton kiválasztásakor is  többé-kevésbé ismert adottság lehetett, amit projekt szinten jóval korábban fel lehetett volna ismerni. Illetve utalhat a tervezett felhasználási területre is, ami úgy tűnik, hogy legalább részben Európán belülre tervezett.

Ezek után visszatérve a magyar Falcon 7x repülőgépekre: a 606-os most meg lett mutatva a sajtó számára, amely alapján elmondható, hogy lényegében át nem alakított, üzleti beltérrel rendelkezik, megfelelve ezzel a futár, és az esetleges kormánygép feladatoknak is.

Ebben a körben szerintem nem indokolt, sőt lényegében többletköltség lett volna a beltér puritánabbra cserélése, ha eleve ezzel a felszereltséggel volt elérhető, legfeljebb más lehetőségekhez lehetne viszonyítani a vételárat, ha az ismert lenne, de nem az.

A Magyar Nemzet cikke alapján viszont a másik Falcon 7x, a 607-es lényegében a „felderítő képességei” miatt nem volt megmutatható a sajtó számára. Ez azért érdekes, mert ez a repülőgép 2018 végén – még HA-LKX-ként – kormányutat teljesített és aligha hihető, hogy akkor ez a repülő lett volna erre kiválasztva, ha jelentős lett volna a katonai eszközökkel való beépítettsége/átalakítása.

Egy SIGINT átalakítás szinte elképzelhetetlen a repülőgép kisebb-nagyobb mértékű átalakítása nélkül, azonban ennek nincs nyoma egyelőre a 607-es külsején. Ez alapján feltételezhető, hogy legfeljebb előkészítés, vagy kisebb átalakítások történhettek eddig. Figyelembe véve, hogy a francia EPICURE/ARCHANGE és a német PEGASUS projektek valamikor 2023-2025 körül realizálódhatnak, így meglepő lenne, ha a magyar Falcon 7x bázisú SIGINT program bármelyiket beelőzné.

Viszont figyelembe véve azt is, hogy a magyar honvédelmi kiadások jelentős része az érintett francia (Airbus, Thales) cégeknél realizálódik és emellett a német hadiipar egyik legfontosabb partnerévé váltunk, így nem lenne meglepő, ha a két projekt néhány vívmánya esetleg megjelenne a magyar Falcon 7x-en is, amely ideális hordozóplatformja lehet ezeknek az eszközöknek.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom