Erős nyilatkozathullámmal indult az idei esztendő, Benkő Tibor honvédelmi miniszter ugyanis ismét az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt (legutóbb tavaly októberben járt ott), eközben pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai is aktívak voltak, mármint a nyilatkozattételek kapcsán. Ezek nyomán arra gondoltam, hogy írnék pár gondolatot a jelenlegi folyamatokról, illetve az eddig nyilvánosságra hozott tervekről.
Egyfelől, a miniszterelnök brazil látogatása kapcsán ismét reflektorfénybe került egy esetleges KC-390-es beszerzés, amivel kapcsolatban egyébként több, mint fél éve, 2018.05.19-én írtam először. Egy ilyen beszerzésnek én egyébként rendkívül örülnék, bár talán elég prózai okból. Jó néhány éve érdeklődéssel követem az „An-26-os képesség” kívülről meglehetősen fordulatosnak és néhol talán kínkeservesnek tűnő fenntartását (406, 407), aminek a ténye nyilván elismerés mindenkinek, akik ezt az adott körülmények között lehetővé tették.
A miniszteri interjúban egyébként konkrétan el is hangzott, hogy „(…) egy darab An-26-os csapatszállító repülőgép állt rendelkezésünkre, amikor (…) megkaptuk a felhatalmazást arra, hogy három közepes csapatszállító repülőgépet szerezzünk be, kettő könnyű szállító repülőgépet, és három, kimondottan katonai, tehát technikai eszközök, nehéz technikai eszközök szállítására, légi desszantolási feladatok végrehajtására is alkalmas repülőgépet szerezzünk be (…).”
Másrészt viszont – a magam részéről – nem tudok más ésszerű magyarázatot elképzelni arra, hogy miért nem történt meg egy ilyen alapvető képesség kapcsán korábban a váltótípus rendszeresítése, mintsem azt, hogy a döntéshozó szükségét látta annak, hogy a KC-390-es program későbbi előrehaladásának függvényében dönthessen az esetleges beszerzéséről. Természetesen ez mindössze spekuláció, viszont minden további, eddig felmerült váltótípus már megérkezhetett volna, amire vélhetően évek óta, de legkésőbb 2017 óta égető szükség is lenne.
A még hadrafogható, egyetlen An-26-os üzemben tartását a Magyar Honvédség egyébként már beszerezte, 2019 évre bruttó 60.000.000 forint, 2020 évre bruttó 30.000.000 forint értékben, vagyis a váltótípus legalább egyetlen példányának legalább 2020 második negyedévére kell megjelennie a hadrendben (ha ilyen következtetés, ebből a beszerzésből egyáltalán levonható). Nekem úgy tűnik egyébként, hogy a mindenkori haderőfejlesztési programban valamikor (de valószínűleg még 2016 előtt) egy jelentős csúszás keletkezett, vagy eleve nem volt megfelelő annak az ütemezése.
Furcsa módon még az is lehet, hogy a jelenlegi, felpörgetett kommunikációs-stratégiai döntéshozatallal sem elégedett a honvédelmi vezetés, legalábbis erre enged következtetni a 421/2018. (HK 12.) HVKF parancs, amit ugyan csak az érintettek kaptak meg, azonban az elnevezése alapján „a Magyar Honvédség Szállítórepülő képességfejlesztési program megvalósulási ütemtervének célellenőrzése során feltárt hiányosságok megszüntetéséről” szól.
Ez persze vonatkozhat a még hiányzó repülőgépek bármelyikére, az eddigi beszerzések ütemezésére, mint ahogy a három, még nem ismert katonai szállító repülőgép kiválasztására, vagy akár a program bármely kapcsolódó elemére is. Az éppen csak beinduló KC-390-es repülőgépgyártás sem kerülte el egyébként – a fejlesztési szakaszának végén – a kisebb-nagyobb problémákat (bár hivatalosan nincs érdemi csúszás a programban), amik akár kihathattak egy magyar döntéshozatalra is.
Mindenesetre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai védelmi kutatóközpontjának munkatársa, Csiki Varga Tamás pár nappal ezelőtti nyilatkozata szerint „(…) nem jellemző, hogy nagyon távoli térségekből, akár Brazíliából, Kínából szereznénk be fegyvereket (…)” – olvasható az eddig látottak alapján a honvédséghez közelinek tűnő Inforádión megjelent, „Magyarországnak nem kellenek brazil és kínai fegyverek” című cikkben.
Fentebb írtam azt is, hogy vélhetően égető szükség lett volna eddig is az An-26-os flotta váltására, amit egyébként azért sem lehet bizonyossággal megítélni, mert a legfontosabb kérdést ugyan feltette az InfoRádió munkatársa, azonban olyan szerencsétlenül, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter válaszából talán nem lett megismerhető a pontos válasz. Mivel ugyanis hozzávetőlegesen már sejthető a haderőfejlesztés összegének nagyságrendje, most már a konkrét eszközök zöme is, így nyilvánvalóan következik a kérdés, hogy milyen, 2028-2030 körül, vagy később jelentkező kihívások mentén, milyen célok által vezérelve történik jelenleg a haderő fejlesztése?
Amikor ugyanis konkrétan felvetődött a beszélgetés során a kérdés, hogy a most beszerzett helikopterek számossága jelentősen meghaladja majd az utóbbi években megszokottat, és hogy ennek fényében tulajdonképpen milyen feladatokra koncentrálva történik a döntéshozatal és a beszerzés, akkor az a válasz született, hogy a helikopterek nemcsak katonai, hanem rendészeti-katasztrófaelhárítási feladatokat is támogathatnak majd, illetve missziós környezetben eddig is volt példa mentori szereplésre.
Mindez azonban – összességében – aligha magyarázza az eddig megismert, beszerezni kívánt haditechnikai eszközparkot. Az természetesen nem lehet kérdés, hogy szükség van-e a haderőreformra, az viszont talán már kérdés lehet, hogy milyen célok és kihívások mentén történik a képességek kialakítása, modernizálása. Később, más beszerzés kapcsán, további magyarázatként elhangzott az is, hogy „(…) tavaly a NATO bejelentette, hogy nehéz képességeket kell építeni (…)” és ennek megfelelően „(…) a nehéz dandár képességet 2028-ra prognosztizáljuk (…).” Ez ezek szerint egyébként nem is lett volna a Zrínyi 2026 része?
Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, volt vezérkari főnök ma az M1 csatornán azt nyilatkozta, hogy „egy közepes európai országnak is szüksége van ütőképes haderőre; 2014 fordulatot jelentett a biztonságpolitikában az orosz fenyegetés és az Iszlám Állam miatt. A NATO keleti tagállamai számára Oroszország miatt kidolgozott védelmi tervekhez kapcsolódóan a közép-európai tagállamoknak, köztük Magyarországnak is, vannak feladataik.”
Ezen nyilatkozat fényében tehát elsődlegesen az orosz fenyegetés, másodlagosan az Iszlám Állam elleni harc állhat a beszerzések hátterében, ami másrészről meglehetősen nehezen értelmezhető, hiszen de facto ugyanebben az időszakban Oroszország „segített” – a súlyos embargós könyezetben – is a hadrendből soha ki nem vont Mi-24-es helikopterek és más, szovjet haditechnikák rendszerben tartásában, míg az Iszlám Állam elleni harcban jelenleg a beszerzéseket aligha indokolható mértékben vesz részt a Magyar Honvédség. Érdekesen kezdődik tehát az idei év, amely vélhetően tartogat még egy-két meglepetést a honvédelem, illetve nemzetbiztonság iránt érdeklődők számára.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
