Tyrilow hindu csokigyára

Hindu csokoládé, Tyrilow

Valószínűleg sokan vitatkoznának ezzel, de számomra a magyar történelem egyik legizgalmasabb (ezzel együtt pesze nem a legfelemelkedőbb) pillanata, ahogyan a jóvátétel és a kommunista diktatúra megszilárdulása történt az 1945/46-1949/50 időszakban. Ekkor nemcsak a magyar gazdaság és a magyar politikai egésze alakult át gyökeresen a kommunista diktatúra kiépülésével, hanem ezzel párhuzamosan ebben az időszakban történtek meg azok a nagyhatalmi lépések is, melyek megszilárdulva később a hidegháború teljes időszakát meghatározhatták.

Ezen események feltárása és kutatása a rendszerváltoztatásig értelemszerűen nem történhetett meg, sőt a rendszer kifejezetten érdekelt volt a múlt megismerésének megakadályozásában. Szerencsére a korabeli hírszerzési jelentések egy része már kutatható, így akadtam rá – teljesen más információ után keresgélve – Tyrilow Teofil történetére.

Ez a történet az én szempontomból a Lánchíd felrobbantásával, illetve nem is felrobbantásával, hanem az újjáépítésére gyűjtött adományokkal kezdődik. A Magyar Távirati Iroda 1947. szeptember 23-án összegezte az addig beérkezett adományokat.

Az adománylista tetején ott voltak a korabeli magyar gazdaság “nagyágyúi,” a Goldberger 20.000 forintot, az Angol-Magyar Bank 10.000 forintot, míg a Magyar Vasútforgalmi Rt. 5.000 forintot adott össze a nemes célra. Sőt, még a későbbi belügyminiszter, Gerő Ernő is beleadott azért 1.500 forintot. Az adománylistát azonban nem mamutvállalat, vagy a politikai elit vezette, hanem Tyrilow Teofil, a szédítő összegű, 100.000 forintos adományával.

Nem csengett ismerősen a neve, és a Google is csak egy Teofil és a csokigyár című cikkhez vezetett, amit Inkei Bence írt. A cikk lényege az volt, hogy Inkei Bence nagyapja, Inkey Tibor fényképész volt és a családi hagyatékban talált egy csokor képet Tyrilow Teofil Hindu Csokigyáráról.

Azonban túl sok információt a képek mellett nem talált a csokigyáros történetéről, mindössze annyit, hogy végül aranyrejtegetés vádjával bevitték a Markó utcai ügyészség fogházába, ahol uzsorabíróság elé állították, vagyis a kommunista rendszernek nem tetsző magántulajdonosok “tipikus” sorsára jutott.

Pedig ki ne szeretne többet megtudni egy Tyrilow Teofil nevű emberről? És egy “titokzatos” budapesti Hindu csokigyárról? És vajon miért szánt ilyen bődületesen nagy összeget a Lánchíd újjáépítésére? Egyáltalán, hogyan lehetett ekkora vagyona, közvetlenül a háború után? Én biztosan szerettem volna mindezt megtudni, így rászántam pár órát, hogy kiderítsem, ki volt Tyrilow Teofil.

A személyes adatai önmagában nem mondanak túl sokat, de akit érdekel: 1892-ben született Temesváron, anyja neve Lalics Anasztázia. Egy, az üzemének felépítéséről szóló rövid cikk szerint bolgár származású volt. Kezdetben Temesváron, majd Budapesten segédeskedett.

Az I. világháborúban a montenegrói fronton teljesített szolgálatot, nyilvántartási száma 1892/1723 volt, hadnagyi rendfokozatot kapott. Üzemét, a Hindu Csokoládégyárat 1916-ban társas vállalkozásként alapította, amit 1925-től egyedül vezetett. Az üzemben 1 fő segéd és 25-30 segédmunkás dolgozott. Feleségét Cotely Eugéniának hívták.

Emellett az egész országban, például Szegeden és Nyíregyházán is voltak lerakatai a 40-es évekre. Ugyanebben az időszakban a Hindu csokoládégyár a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. partnere volt, aminek jelentősége lehet, de erről később. Az 1930-as évek sem teltek el ugyanis nyomtalanul.

Tyrilow Teofil a 30-as évek elején két dologgal került rendszeresen az újságokba. Adományai, vagy bűncselekmények kapcsán. Előbbire példa, hogy 1931-ben értékes nyereménytárgyakkal támogatta a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének nyíregyházi rendezvényét. Egyben az egyetlen utalás arra vonatkozóan, hogy köze lenne a hindu kultúrához, illetve valláshoz, mivel a rendezvényen egy Hash Bey nevű, hindu fakír is fellépett.

1931 elején azonban történt más is Tyrilow Teofil körül. Az Egri Újság február 18-i számában volt olvasható, hogy Tyrilow Teofil rablótámadás áldozatává vált. Illetve mégsem. Történt ugyanis, hogy autójával Salgótarjánba ment üzleti útra, majd Aszódon keresztül, késő este indult vissza Budapestre.

Ekkor kiáltozásra lett figyelmes:
– Álljanak meg leesett egy nagy csomag!

Az egyedül utazó Tyrilow Teofil kiszállt a kocsiból és hátra sietett, de a csomagját a poggyásztartón találta. Ekkor két álarcos férfi vetette rá magát és csomagja átadására szólították fel. Teofil azonban a csomagjai helyett a revolverét vette elő és riasztólövésekkel megszalasztotta a haramiákat.

Kézre kerítésükre nyomozás indult, bár az aszódi utakon később is felbukkant egy rablótámadó. Nemcsak személyét, hanem vállalkozását is megtámadták az 1930-as években. Egészen pontosan Halmán Róbert 42 éves állásnélküli fűszeres-segéd bűnügyéről van szó.

Ellene a Kir. Ügyészség tizenkét rendbeli magánokirat-hamisítás büntette, nyolc csalás és kétrendbeli sikkasztás büntette címén emelt vádat. Korábban is büntetés alatt állt, amelyből azonban feltételes szabadságra bocsájtották. A volt fegyenc azonban alighogy kiszabadult újabb bűncselekményeket követett el.

Különböző cégek nevében, de azok felhatalmazása nélkül felkereste a Dreher illetékes képviselőit s tőlük árukat csalt ki. Hamis megrendelőjegy segítségével szélhámosságokat követett el a Hindu csokoládégyár kárára is. “A tömeges feljelentések után a veszedelmes szélhámos újból letartóztatásba került.”

Halmari beismerte bűnösségét s azzal védekezett, hogy családja van, s nyomorában követte el az újabb bűncselekményeket. A törvényszék elnöke ezzel szemben megállapította, hogy az első csalás alkalmával 5oo pengő jogtalanul szerzett pénzhez jutott, tehát nem lett volna szüksége nyomban más apróbb csalásokra.

Visszatérve Tyrilow Teofilra, támogatta továbbá a céges sportéletet Szegeden és országosan egyaránt. És támogatta Vitéz nagybányai Horthy Miklósné nyomorenyhítő mozgalmát is, mellyel sikerült az MTI 1934. március 27-i hírei közé bekerülnie. Az összeg 20 Pengő volt, de vélhetően jóval nagyobb volt ennek szimbolikus jelentősége.

A Hindu Csokoládégyár és a Horthy-rezsim közötti kapcsolatról ennél több nem derül ki, azonban az Esztergom és vidéke c. lap 1942. január 21-én meglepő jólétről számolt be a Hindu csokoládégyár kapcsán. Ekkor Magyarország már elindította a Kárpát-csoportot, életbe lépett a németeknek alárendelt hadigazdálkodás, illetve a megszorító intézkedések – kenyér, liszt, majd tej és húsadagok jegyrendszere, igaz, általános hiánygazdálkodásról ekkor még nem beszélhetünk.

A helyi lap szerint mindeközben “a Hindu Csokoládégyárban Tyirilow Teofil, a vállalat tulajdonosa fogyasztja naponta Budapesten a legdrágább ebédet. 400 munkást lát naponta vendégül ugyanis a gyár étkezdéjében a vállalat főnöke, aki maga ül az asztalfőn és együtt fogyasztja el a háromfogásos ebédet munkásaival.

A csokoládégyárban több újságíró tett látogatást és részt vettek egy ilyen ebéden, amelyek tanúbizonyságot tettek arról, hogy a mai nehéz gazdasági és beszerzési viszonyok között hogyan kell egy vállalatnak munkásai segítségére lennie.”

Sőt, Tyrilow Teofil a háború idején még építkezett is, mint arról a Budai Polgár is beszámolt. “1941. június 2-án kötött szerződést Vogel Jenő építőmesterrel és a felszámolás alatt álló Seenger Béla Márvány- és Kőipari Rt. képviselőjével, a kiszemelt telek tulajdonosával az akkor Országút-dűlőnek nevezett Baka utcai bérháza felépítésére, melyet 1943. november végén, az ünnepek előtt vehetett birtokba.”

A Hindu csokoládégyár tulajdonosának és feleségének “igényességét legjobban a lift kiképzése mutatja: négyszemélyes gombkormányos felvonó, a felvonószekrény kívül-belül jávor-, vagy mahagóni fából, párnázott és bőrrel bevont üléssel, csiszolt tükörüvegezéssel, intarsia díszítéssel, finom kivitelben, világító testtel a földszinttől az V. emeletig terjedőleg szerelve és úgy készítve, hogy a felvonószekrény, lenti kezeléssel fentről lehívható legyen, elsőrendű motorral, teljes felszereléssel.”

Egészen véletlenül, egy árverési anyagból derült ki számomra, hogy Tyrilow Teofilnak más üzleti érdekeltségei is lehettek a háború időszakában, méghozzá a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Rt. vonatkozásában, mivel az ott betöltött, pontosabban nem ismert tisztségéről 1944. július 13-án lemondott. A vállalat vezetői ekkor Kármán Dezső és Pálmai Ilona voltak. Jó időzítéssel szállt ki az államhoz közeli vállalatból, hiszen ezen időszak fordulópontnak tekinthető (július 22-i szovjet támadást követően megkezdődött a magyar csapatok visszavonulása Magyarország felé).

Inkei Bence cikke végül azzal zárult a Balatoni Kurir 1948. március 4-i számára hivatkozva, hogy Tyrilowot aranyrejtegetés vádjával bevitték a Markó utcai ügyészség fogházába. Ez valóban így történhetett, azonban meglepő módon a pert Tyirilow Teofil megnyerte. Igaz, ez csak az uzsorabíróság előtti első pere volt. Az ügy perújrafelvételéről 1948. augusztus 10-én még az MTI is beszámolt.

Ebből az MTI hírből derül ki az is, hogy pontosan mivel vádolták korábban. A gazdasági rendőrség bizalmas bejelentés alapján ugyanis házkutatást tartott Tyirilow Teofil és veje dr. Illyés Imre Mármaros utca 52. szám alatti villájában. Ez alkalommal a villa kertjében elásva egy fa alatt 30 darab külföldi aranyérmét találtak egy dobozban. Bűnvádi eljárás indult külföldi verésű aranyérme be nem jelentése miatt mindkét személy ellen.

Annakidején az uzsorabiróság előtt Tyrilow és társa azzal védekeztek, hogy a dobozt Lőwi Miklós, a Leszámítoló Bank eltűnt igazgatója ásta el a kertben, még 1944-ben anélkül, hogy nekik a doboz tartalmáról tudomásuk lett volna. Azt vallották továbbá, nem is tudták, a kert melyik részében van a doboz elásva.

Az ügyészség új tények alapján perújrafelvételi kéréssel fordult a bírósághoz. Az ügyészség vádiratában előadta, hagy valótlan az, hogy az aranyérmeket 1944-ben ásták volna el, azok körülbelül csak fél éve kerültek a földbe, továbbá valótlan az, hogy Tyrilow és dr. Illyés “ne tudták volna”, hogy a dobozban külföldi aranyérme van.

Meg is kísérelték azok kiásását; a szomszédban lakó Orosz Lajos azonban észrevette, hogy 1948 április 22-én Tyrilow és Illyés autóval a Máramaros-utcai villába érkeztek, és Illyés azon a helyen ásást is végzett, ahol később az ő – mármint Orosz Lajos – feljelentésére a rendőrség az aranyat meg is találta. “Az uzsorabiróság helyt adott az ügyészség újrafelvételi kérelmének, és az ügy tárgyalását augusztus 19-én délelőtt 9 órára tűzte ki, egyben elrendelte Tyrilow további fogva tartását.

Ezzel ért volna véget Tyirilow Teofil története? Nem, Tyrilow ugyanis ezt a pert még “túlélte,” legalábbis a fogvatartása megszűnhetett, különben aligha tudta volna a rendőrség 1949 elején ismét őrizetbe venni. Az újabb vád szerint összejátszott Virág elvtárssal, vagyis Virág László korábbi MOSZK igazgatóval, aki az MTI híradása szerint “szabálytalanságok és visszaélések sorozatát követte el.”

Az 1949. február 14-én megjelent MTI hír szerint Tyrilow ekkor már csak a Hindu csokoládégyár korábbi tulajdonosa volt, és Virág Lászlóval folytatott üzelmeivel 73.000 forintos szabálytalan keresethez jutott. Február 15-én a letartóztatásának híre megjelent annak a Délmagyarországnak a hasábjain is, melyet korábban többször is támogatott. Ez volt az utolsó hír róla.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Írásomat nagyapám emlékének ajánlom, aki 1944.12.25-1945.09.14-ig tartó szovjet hadifogságából, Lengyelországból tért haza.

Borítókép forrása: Fortepan/Magyar Királyi Honvéd Légierő. Az 1944-ben készült honvédségi képen Tyrilow villája és kertje, amiben állítólag 30 aranypénz lett elrejtve.