Az utóbbi időben két okból is az érdeklődés középpontjába került a turizmus és a nemzetbiztonság kapcsolata. Az egyik ilyen eset az volt, amikor két évvel ezelőtt felmerült annak a lehetősége, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a szálláshely-szolgáltatóktól adatszolgáltatást kérhettek volna, méghozzá elektronikus adatkapcsolat újtán. A másik pedig tavaly év végén történt, amikor Varga Judit igazságügyminiszter volt kénytelen szállodavezető édesapja ügynökmúltja miatt magyarázkodni.
Mindkét eset kapcsán érdekes lehet a Nemzetbiztonsági Szemlében minap megjelent írásom, amelyet a fentiektől teljesen függetlenül készítettem, egy több éve tartó forrásgyűjtésem egyik, számomra önmagában is érdekes részleteként.
Az írásomban levéltári anyagok alapján próbáltam meg rekonstruálni az 50-es és 60-as évek korlátozott, nyugati irányú, magyar turizmusának nemzetbiztonsági vetületeit, a hazai elhárítás és az amerikai hírszerzés „küzdelmét”, és persze fordítva.
Az egymás elől elzárt világokból való hírszerzés egyik – eszköztárától függően – lényegében legális módszerévé vált a szükségszerű üzleti, sport, diplomáciai utazások, majd a korlátozottan beinduló egyéni és csoportos utazások felhasználása hírszerzési célokra.
A cikkemben végigkövethető, hogy a hazai szervek milyen módon igyekeztek ezeket a hírszerzési kísérleteket elhárítani, illetve a külföldre irányuló magyar utazásokat hírszerzési célokra felhasználni.
Ugyancsak érdekes, hogy a kezdeti sikerek kapcsán fellelkesült politikai vezetés hogyan visszakozott, amikor azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a turisták között hírszerző személyek is felbukkantak, majd hogyan nyitott mégis óvatosan, a gazdasági-politikai érdekek hatására.
Ha nem volt az állami propaganda érdeke, akkor a felderített és esetleg beavatkozást igénylő külföldi hírszerzési kísérletekről a nyilvánosság soha nem értesülhetett, azonban a kutatható amerikai archívumok alapján kijelenthető, hogy a CIA általánosságban igyekezett a hazai turizmust is szemmel tartani, illetve külföldi utazások kapcsán a magyar hírszerzési tevékenységeket nyomon követni.
A nemzetbiztonsági szolgálatok érdeklődése a turizmus irányába tehát nem újdonság, bár a fő prioritások már máshol találhatók, hiszen annak elsődleges céljai ma már inkább a terrorelhárítás és a szervezett bűnözés elleni harc lehet.
Másfelől talán árnyalja a cikkem annak a megítélését is, hogy vajon a magyar szállodaiparban, felsővezetői szinten lehetett-e nem együttműködni a magyar állambiztonsággal (vajon egyszerű kiutazóként lehetett-e nem együttműködni a magyar állambiztonsággal?), illetve volt-e valódi fenyegtettség ilyen megközelítésből, ugyanis a cikkemet elolvasva úgy tűnhet, hogy
a Magyar Népköztársaság biztonságára nézve a „kapitalista katona” után a második legveszedelmesebb veszély talán a „kapitalista turista” lehetett.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
