Honvédelem és nemzetbiztonság

Tokaji drónfelderítés

Drón

Szinte egymást érik a Magyar Honvédséget és a Honvédelmi Minisztériumot, valamint a magyar diplomáciát érintő események. Ezek közül most eggyel foglalkoznék részletesebben, a tokaji radar által felderített drónok kérdéskörével.

Az esetről lényegében egyetlen forrás számolt be, a telex.hu. Dezső András a cikkében lényegében titkosszolgálati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a múlt héten történt egy incidens, ami nem kapott nyilvánosságot. „Akkor a honvédség tokaji radarja Magyarországra berepülő drónokat detektált, ezek közül egyet le is lőttek. A magyarok azt gyanítják, hogy a drónok Ukrajnából érkeztek. Ezzel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a honvédségnek.”

Ezt a szeretlekmagyarorszag.hu portál (és néhány más médium) annyiban gondolta tovább, hogy a (katonai) hírszerzés szerint a drónokat ukrán területről irányították. A feltételezések szerint ezek a gépek a tokaji Kopasz-hegyre telepített, francia rakétákkal felszerelt légvédelmi rendszert tesztelhették.

Még tovább ment ezen az úton a pestisracok.hu, amelyik azt írta, hogy „a hír szerint a tokaji Kopasz-hegyen telepített Mistral-légvédelmi rendszer radarjai fogtak be kettő, vagy több Kárpátalja felől Magyarország felé tartó katonai drónt. Állítólag akkora méretűek voltak, mint ami még 2022-ben áthaladt az ország déli része felett és Zágráb egyik játszóterén zuhant le.”

„A Kopasz-hegyről bemért drónok egyikét a magyar légvédelem megsemmisítette, a másik állítólag visszatért ukrán légtérbe. Szakértők szerint az ukránok drónokkal tesztelték a magyar légvédelem reakcióidejét, illetve, hogy meddig megy el a légvédelem; a választ megkapták, gyorsan, hatékonyan és hajszálpontosan működött a rendszer, a légtérbe belépő drónt lelőtték, a másik visszafordult.”

A Zágrábi esetről én is sokat írtam, amennyiben igaz, akkor az óriási drón lelővését követően bizosan maradnia kellett értékelhető roncsoknak, maradványoknak.

Annyit mindenesetre biztosan tudni lehet, a tokaji katonai védelemről, hogy a tokaji Kopasz-hegy lezárásra került a helyiek és kirándulók nagy bánatára. „A honvédség katonáinak legfontosabb feladata ugyanis a haza védelme, éppen ezért Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr elrendelte az ország északkeleti részébe légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközök telepítését” – olvasható a BOON cikkében.

„Az újonnan beszerzett rendszerekkel biztonságosabb a magyar légtér, hiszen képesek vagyunk növelni az észlelés pontosságát és lerövidíthetjük a reagáláshoz szükséges időt.”

Eddig elég sok a feltételezés, ezért most csak azt gondolnám tovább, ha csak az alapfelvetést, vagyis egy drón lelövését (tehát kinetikus jellegű megsemmisítését és nem elektronikus megzavarását) fogadjuk el.

Már ez önmagában is mérföldkőnek tűnik számomra. Kezdjük azzal, hogy Magyarország légterében a Magyar Honvédség mikor lőtt le utoljára ellenségesnek vélt repülőeszközt? Emlékszik még rá valaki?

Mérföldkő lehet abban az értelemben is, hogy innentől kezdve ez lesz az első eset (függetlenül attól, hogy volt-e hasonló, de titokban tartott akció korábban). Minden ezt követő már a második, sokadik alkalom lesz, ami egy fontos eszkalációs lépcsőnek tekinthető.

Az sem mellékes talán, hogy a magyar légvédelem egésze integráltan működik a NATO rendszereivel és eljárásaival. Vajon ilyen relációban hogyan nézett ki egy NATO tagország légterének megsértése ukrán területről, illetve az ellenintézkedésekkel kapcsolatos döntéshozatal?

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom