Többször esett már az közérdeklődés középpontjába, és a napokban, a HTKA – Haditechnikai Kerekasztal webodalán megjelent, dr. Maróth Gáspárral készített interjú kapcsán megint eszembe jutott a haditechnikai beszerzésének titkosításának gyakorlata.
Bár többször is írtam már róla, de legjobban talán egy 2019-es írásomban foglaltam össze a gondolataim, amik a véleményem szerint nagymértékben korrelálnak dr. Maróth Gáspár podcastjában most megosztott szempontjaival. A lényeg talán az a mondatom, hogy a beszerzések bizonyos szakaszában „a transzparencia hiánya (…) alkalmas eszköz lehet arra, hogy a beszerzések körüli, ellenérdekelt befolyásolási kísérletek számát és eszköztárát csökkentse, és azok elhárítását segítse.”
Van azonban egy érdekes problémafelvetés, ami a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nemrég megjelent, tavalyi évre vonatkozó beszámolójából (ebből idézek most hosszabb részleteket) ismerhető meg mélyebben. Történt ugyanis, hogy a Fővárosi Törvényszék közérdekű adat kiadása tárgyában folyamatban lévő per során – a per felfüggesztése mellett – a hatóság titokfelügyeleti hatósági eljárását kezdeményezte.
A per tárgyát (a konkrét pert én részleteiben nem ismerem, de a mondanivalómat tekintve nem is lényeges) a Magyar Honvédség Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében történő képességfejlesztését érintő, haditechnikai eszközök beszerzésére vonatkozó adatok képezték, melyek öt külön minősítési eljárás eredményeként váltak minősített adatokká.
Ezért a NAIH-nak öt külön titokfelügyeleti hatósági eljárásban kellett megvizsgálnia a különböző adatok minősítésének jogszerűségét. A törvény szerint, a titokfelügyeleti hatósági eljárásban hozott határozatában a hatóság dönthet arról, hogy a nemzeti minősített adat minősítésére vonatkozó jogszabályok megsértésének megállapítása esetén a minősítőt a nemzeti minősített adat minősítési szintjének, illetve érvényességi idejének a jogszabályoknak megfelelő megváltoztatására, vagy a minősítés megszüntetésére hívja fel, vagy megállapítja, hogy a minősítő a nemzeti minősített adat minősítésére vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járt el.
A hatóság az öt titokfelügyeleti hatósági eljárásában azt állapította meg, hogy a minősítő a nemzeti minősített adat minősítésére vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járt el, de nem teljesen azonos módon jutott erre az eredményre. A per tárgyát képező adatok közül az egyik minősítési eljárást a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, kettőt a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója, egy másikat a Honvédelmi Minisztérium Hadfelszerelési Fejlesztési Főosztály főosztályvezető-helyettese, valamint egyet a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat egyik főosztályvezetője folytatott le.
Az öt titokfelügyeleti eljárás közül azonban csak az egyik minősítő – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főosztályvezetője – küldte meg a hatóság eljárásának tárgyát jelentő adatokat tartalmazó iratmásolatokat oly módon, hogy abban az érintett eredeti iratokban található teljes adattartalom szerepelt.
A KNBSZ főosztályvezetője a keletkeztetett dokumentumban szereplő védendő adatokat, az általa lefolytatott minősítési eljárás eredményeként a legalacsonyabb, vagyis „Korlátozott terjesztésű!” minősítési szintre minősítette, e minősítési szinthez tartozó érvényességi idő maximális tartamát el nem érő érvényességi idővel. A minősítő megküldte az adatok minősítésének a hatóság végzésében meghatározott szempontokra vonatkozó részletes indokolását és mellékelte az iratok másolati példányát is.
Az indokolás lényege az volt, hogy „Magyarország biztonságát, katonai védelmi képességét meghatározó módon befolyásoló körülmények megkövetelik a katonai képességek fejlesztését, amelyhez elengedhetetlen a meglévő képességek felmérése. A minősítéssel védett adatok érvényességi időn belüli nyilvánosságra hozatala vagy illetéktelenek általi megismerése megzavarná a Magyar Honvédség működését, valamint hátrányosan érintené annak fejlesztését, ennek következtében hátrányosan érintené Magyarország biztonságát.”
Tartalmazta továbbá azt is, hogy a képességfejlesztés szükségessége, illetve katonaszakmai megítélésének nyilvánosságra, vagy ellenérdekű felek tudomásra kerülése a Magyar Honvédség tevékenységének lényegi hátráltatását, akadályozását tenné lehetővé, csökkentve a honvédelmi tevékenység hatékonyságát. „A minősítés fenntartása már csak azért is indokolt, mert a konkrét fejlesztés hátterére, illetve az azt alátámasztó eljárásrendre vonatkozó adatok, abból levonható következtetések a folyamatban lévő fejlesztés alatt negatívan befolyásolhatják Magyarország honvédelmi érdekét.”
A NAIH ebben az eljárásban tehát teljeskörű betekintést nyert a minősítési folyamatba. Azonban a további négy eljárásban a minősítők a kért iratmásolatokat azok jelentős adattartalmának kitakarásával küldték meg a hatóság részére, mert az iratmásolatok megküldését a hatóság által meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételével teljesítették, amit a jogi környezet egyébként teljes mértékben megenged a minősítő számára. Vagyis ilyen értelemben ezzel az eljárással sem volt semmilyen jogi probléma.
Mivel ebben a négy eljárásban a minősítők az iratok tartalmának terjedelmes és lényegi részét csak kitakarással tették hozzáférhetővé a hatóság számára, ezért a vizsgálandó minősített adatokat megismerni, azokból a minősítés jogszerűségére vonatkozó következtetéseket levonni, megállapításokat tenni a NAIH-nak közvetlen megtekintés, észlelés útján nem állt módjában.
A hatóság a hatályos szabályozás szerint a titokfelügyeleti hatósági eljárásában az ilyen iratok megvizsgálására, a törvény értelmében a feladatkörrel rendelkező minisztert kérheti fel, ezért a hivatkozott négy eljárásban a hatóság felhívta a minisztert az iratokban található, a hatóság számára meg nem ismerhető adattartalom részletes vizsgálatára. A hatóságnak tehát abban a kérdésben is a miniszter nyilatkozatára kellett hagyatkoznia, hogy a kitakart iratrészek olyan, és csak olyan adatokat tartalmaznak, amelyek hatóság általi közvetlen megismerését a törvény nem teszi lehetővé.
A NAIH, ahogy már említettem, e négy titokfelügyeleti hatósági eljárás során is arra a megállapításra jutott, hogy a minősítő a minősítésére vonatkozó jogszabályok formai és eljárási követelményeinek megfelelően járt el a minősítési eljárás során. Voltak azonban érdekes tapaszatatai a hatóságnak a vizsgálattal összefüggésben.
Például, a hatóság a felhívására megküldött részletes indokolásaiból arra következtethetett, hogy a különböző iratokban szereplő minősített adatok egy része akár meg is egyezhet, miközben több irat esetében az abban foglalt adatok vonatkozásában eltérő minősítési szint („Titkos!”, „Bizalmas!” vagy éppen „Korlátozott terjesztésű!”), és eltérő tartamú érvényességi idő került megállapításra.
E kérdés azért lényeges a minősítés jogszerűségének megítélése szempontjából, mert ha az állapítható meg, hogy egyazon adatra több minősítő párhuzamosan folytatott le minősítési eljárásokat úgy, hogy ezen eljárások eredményeként különböző minősítési szintet, illetve érvényességi időt állapítottak meg, úgy ez arra utalna, hogy a párhuzamos minősítések közül legalább az egyik nincs összhangban a minősítés törvényben meghatározott feltételeivel.
A miniszter a vizsgálatának eredményére vonatkozóan mind a négy esetben azt nyilatkozta, hogy az általa vizsgált iratok nem tartalmaznak más minősítő által, korábban készített minősített adatot. A NAIH minden egyes, a miniszteri vizsgálatot igénylő eljárásában utalt a honvédelmi miniszter számára az egyes minősítésekre vonatkozó részletes indokolások ellentmondásosnak tűnő elemeire is. Azonban erre figyelemmel sem állapított meg a miniszter az egyes minősített adatok vizsgálata során az adatok minősítési szintjével vagy érvényességi idejével kapcsolatban jogszerűtlenséget.
Mindazonáltal a NAIH az évértékelőjében rámutatott arra, hogy a szabályok a megismerési korlátozás alá eső adatkör tekintetében kizárják azt, hogy a hatóság független külső ellenőrző szervként közvetlen tapasztalás, megismerés révén tisztázza a tényállást a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülésével összefüggésben.
Ehelyett, a feladatkörrel rendelkező miniszter által elvégzett vizsgálat eredményére kell alapoznia a tényállás tisztázása során felmerülő kérdésekre adandó válaszok jelentős részét. Azonban a feladatkörrel rendelkező miniszter a pozíciójából adódóan nem tekinthető független külső ellenőrző szervnek, hiszen a kérdéses ügyekben olyan minősítő által végzett minősítés jogszerűségét illetően kellett vizsgálódnia, aki az ő általa átruházott minősítői jogkörében jár el.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
