A második világháború lezárultát követően a magyar hadiipar és fejlesztés lényegében soha nem érte el a korábbi, különösen a trianon előtti szintet, igazán maradandót pedig csak bizonyos szegmensekben tudott alkotni (pl. rádiófelderítés). A CIA archívuma szerint azonban egy rövid időszakban, méghozzá 1949 és 1954 között igen aktív volt a katonai kutató-fejlesztő munka Magyarországon, csak épp szovjet irányítással.
Erre az időszakra tehető a Magyar Honvédség, majd 1951-től a Magyar Néphadsereg szovjet kényszerpályán történő átalakítása, majd megkezdődött a máig nem ismert minőségű és eredetű hírszerzési információk alapján a Déli Védelmi Rendszer kiépítése és a Magyar Néphadsereg súlyosan téves és félresikerült átalakítása és „modernizációja” (az MDP Központi Vezetősége az 1953. június 27-28-i ülésén elismerte, hogy a fegyveres erőknek „szükségesnél nagyobb mértékű és gyorsabb ütemű fejlesztése” hiba volt), aminek a kárait végül csak 1959-ben kezdték el felszámolni.
A Magyar Néphadsereg felett ezzel párhuzamosan történt a szovjet tanácsadói hálózat kiépülése. Lényegében már 1951-re a szovjet tanácsadói testület minden szintbe beavatkozott, egyes források szerint lefedte a Magyar Néphadsereg parancsnoki struktúráját és ellenőrizte a Magyar Néphadsereg minden vezetési szintjét.
Ha hinni lehet a CIA korabeli adatainak, akkor a szovjet befolyásszerzés megszilárdulásával és az állomány kommunista feltöltésével (hazai források szerint 1947-ben a tisztek 38,3%-a, 1948-ban 67%-a, a teljes állomány 53,1%-a volt a kommunista párt tagja) együtt komolyabb haditechnikai kísérleteket és fejlesztési elképzeléseket is hoztak a szovjetek Magyarországra, igaz, tették mindezt a legnagyobb titokban.
Az első CIA jelentés 1949-ből származik egy rakétavetőről. A leírás szerint győri teherautó alvázra szerelték az indítósíneket. A megfigyelt rakéták 20-25 kg-osak, 60 cm hosszúak és 10 cm szélesek voltak. A járműről rajzokat is szerzett a CIA, sőt, nem sokkal később az adatokat tovább pontosították.
Forrás: CIA archívuma
Az 1950-ben készült újabb jelentés szerint az alváz MÁVAG gyártású volt, és a járművet egy 6 hengeres, 80 lóerős motor hajtotta. A kísérlet adatait pontosították, miszerint 1949. szeptember 5-én történt és a hatótávolsága 5-6 km volt.
Nekem az alváz és a felépítmény is erősen átalakítottnak tűnik a MÁVAG típusokhoz képest. A szakértelem akár meg is lehetett hozzá, hiszen páncélos járművek ipari javítását épp a MÁVAG B-349 üzeméből 1950. június 29-én alakult XVII. autójavító nemzeti vállalat végezte, Budapest X. kerület, Pongrácz út 15. telephellyel.
Ugyanebből az évből egy 500 kg tömegű, 20-40 km hatótávolságú, 4 méter hosszú, 80 cm széles rakétával történő kísérletet ír le egy másik CIA jelentés. Az 1949. november 5-i hortobágyi rakétakísérlet körülményei és környezeti hatásai ráadásul meglehetősen szokatlanok voltak.
1951 októberéből egy „False Report” olvasható (vagyis valószínűleg téves, bár nem egyértelmű, hogy melyik/minden elemében), miszerint a Timót u. 6-i tüzérségi telephelyre több V-2 rakétakomponenst is beszállítottak, ahonnan Závory B. István felügyelete mellett szállították tovább azokat Moszkvába.
Mindez azért érdekes, mert a Honvéd Tüzér Szertár 1948-ban tényleg átköltözött a Timót utcába, a fegyverszertári feladatok a Forinyák utcában maradtak. A szovjetek pedig valóban a V-2 elemek lemásolásával készítették el az R-1 ballisztikus rakétájukat, igaz az 1951-re már elkészült.
1952-ben – a CIA információi szerint – további kísérletek helyszínéül szolgált Hajmáskér és Várpalota térsége is. A jelentés szerint körülbelül 8 méter hosszú rakétákkal kísérleteztek, továbbá távirányítású tankkal, új aknatípusokkal és rakétákkal, már ha hinni lehet neki. Egy másik jelentés egy 3,5 méter hosszú rakéta kísérleteiről ír, méghozzá 1951 őszéről.
Ugyancsak 1952-ből származik egy CIA jelentés, amely szerint különböző magyar alumínium-feldolgozó üzemek (Tornanádaska, Pestszentlőrinc, Székesfehérvár) szovjet rakétaelemeket gyártottak. A szállítást orosz mérnökök és katonák felügyelték. Tudomást szereztek arról is, hogy amikor az egyik szállítójármű balesetet szenvedett Nyíregyházánál, akkor a váratlan probléma felméréséhez is az orosz mérnököket riadóztatták.
1953-ban Süttör mellől jelentettek, Unio Press Service forrásmegjelöléssel kísérleteket egy új légvédelmi fegyverrel. Érdekesség, hogy Süttört ekkor a valóságban már Fertődnek hívták. A kísérlet idejére állítólag még a barakkokat is kiürítették az információszivárgás megakadályozása érdekében.
A CIA információi szerint a szovjet-magyar haditechnikai fejlesztések 1953-ra már-már regionális jelentőségűek voltak. Az 1954-ben írt jelentés szerint a Zalka Máté laktanyában rendeztek „nemzetközi” katonai konferenciát cseh és román részvétellel. Viszont az épületben akkoriban az összefoglalóban szereplő technológiai kutatóintézet helyett sokkal inkább a katonai hírszerzés és elhárítás működött.
A jelentés mindenesetre három fegyvert emelt ki részletesebben: egy 160 mm-es rakétavetőt, egy 110 mm-es tankelhárító fegyvert és a Király géppisztoly fejlesztett/módosított változatát. Utóbbinál pontatlanul említi a fejlesztő nevét: Kucher József helyett Kucher Imrét. A rendfokozatot és a gyártás tényét viszont sikerült beazonosítaniuk.
Ahogy a hazai uránkutatásnál már bemutattam, úgy a hazai katonai kutatási területeken is jól kirajzolódik a szovjet jelenlét és irányítás a vizsgált időszakban a CIA jelentések nyomán, amik azonban részben téves információkon, dezinformációkon is alapulhattak. Mindazonáltal a titkos szovjet kísérleteknek akár máig kiható hatásai is lehetnek például egy-egy terület, lőtér lőszer- és kármentesítése kapcsán, mivel akár olyan anyagok és eszközök is előfordulhatnak, amik egyébként nem lennének várhatóak.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
