Közismert, hogy a kommunizmus megszilárdulásának éveiben, különösen az 50-es évek elején rendkívül nagy számban titkosítottak – gyakran teljesen feleslegesen – különböző dokumentumokat az állami hivatalok és szervezetek Magyarországon. Ennek jogszabályi hátterét a 3245/1957. (VI.12.) Korm. határozattal módosított 2058/1955. (II.19.) MT. határozat jelentette, mely a titkos ügykezelés (TÜK) részletes szabályairól szólt.
Gyakorlatilag az államosított gazdaság minden területén megjelent a titkos ügykezelés gyakorlata, azonban a szigorú állami szabályozás mellett is előfordultak problémák a titkos ügyiratok kezelésével kapcsolatban.
Bár a Kádár-rendszert nem épp az akkurátus kimutatásokról és a jogszabályok eredményességének következetes visszaméréséről ismerjük elsősorban, a titkos ügyiratkezelés kivételesen mégis olyan terület volt, ahol – legalábbis látszólag – igyekeztek a gyakorlati problémákat feltárni, még ha az természetesen csak „Szigorúan titkos” munkás-paraszt kormányzati jelentéseket jelenthetett.
Az 1962.02.08-án Pap János Belügyminiszter által aláírt, az államtitok megőrzéséről szóló MT. határozat végrehajtásának ellenőrzéséről szóló, eredeti minősítése szerint szigorúan titkos jelentésből kiderül, hogy a titkos ügykezelési munka általánosságban kielégítő volt:
„a titkos ügykezelés színvonala jelentősen javult, s mind kevesebb a panasz a bürokratikus, időtrabló ügykezelés miatt. Javulás mutatkozik a titkos ügykezelésbe bevont anyagok kiválasztásában, a „minősités”-ben is. (…) Megszűnőben van az a felfogás, amely kétségbe vonja a titkos ügykezelés szükségességét, s azt felesleges bürokratikus kinövésnek tekinti.”
Meglepő módon azonban úgy tűnik, hogy a jelentés gyakorlati problémákat is megkísérelt feltárni, sőt tételesen felsorolja az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságokat, amik jellemzően a külkereskedelemmel és a gazdasággal kapcsolatos területeken mutatkoztak.
„A Külügy- és Külkereskedelmi Minisztérium vonalán például a vezető és beosztott munkatársak olyan szigorúan titkos iratokat tartanak sorozatkulccsal nyitható faszekrényben, íróasztalban, melyek őrzése feltétlenül páncélszekrényben szükséges. Emellett gondatlanul tárolják az államtitkot képező okmányokat, ennek következtében 1961. első felében tartott TÜK revízió során 4 darab, „szigorúan titkos” iratot nem tudtak előadni.”
Ennek következtében azt sem lehetett kimutatni kiknél veszett el az ügyirat. Mint a jelentésben írják, „a külképviseleteken – elsősorban kereskedelmi kirendeltségeknél – olyan TÜK vezetőket találtunk, akiket kiküldetésük előtt nem képeztek ki megfelelően a TÜK szabályok ismeretére.” Különösen súlyos veszélyeket rejt magában e két minisztérium szerveinél, hogy titkos anyagokat a futárok megkerülésével küldenek, sőt az így küldött anyagok többsége iktatás nélkül szerepel.
Egyes kirendeltségeken titkos anyagokról engedély nélkül másolatokat készítenek és az ügyintézők azokat iktatás nélkül maguknál tartják. A futárút megkerülésének következményére kirívó példának hozták fel, hogy „1961. májusában Gergely Miklós elvtárs а METALIMPEX igazgatója a Frankfurti Kereskedelmi Kirendeltség megbízásából futárcsomagot hozott magával, melyben államtitkot képező anyagok is voltak. Gergely Miklós nem ügyelt kellően a csomagra, így azt egy belga diplomata más csomaggal kicserélte. Az eredeti futárcsomag kerülő úton csak 2 hónap múlva került vissza az említett kirendeltségre.”
Mint azt később bemutatom, az egyáltalán nem volt ritka, hogy konkrét személyeket emeljenek ki az ilyen jelentésekben, az viszont annál meglepőbb, hogy Gergely Miklós a jelentés után is a METALIMPEX vezetője maradt, sőt, évtizedes pályafutása csak a 70-es évekbeli büntetőeljárásával zárult le, amelynek nyomán utóbb kiderült, hogy a magyar katonai hírszerzés, vagyis az MNVK-2 megnyertje volt, és a Belügyminisztérium vélhetően eleve megfigyelés alatt tartotta. A két hírszerzés feltételezett rivalizációjáról korábban már írtam.
Vajon a belügy ezzel már a 60-as évek elején jelezte, hogy tud Gergely Miklós tevékenységéről, és kész beavatkozni, amennyiben szükséges? A jelentés 44 példányban készült, az előlap első helyén maga Kádár János szerepelt. Másrészt érdekes a jelentés abban a tekintetben is, hogy Gergely Miklós „érinthetetlenségét” is megerősíthette, mivel a jelzett szabálytalanság ellenére sem történt meg az elmozdítása.
A jelentés azt is kiemeli, hogy a „szigorúan titkos” jelzésű csomagokban – a futárszolgálat szabályainak megsértésével – nem ilyen jellegű tárgyakat küldenek. Például a KKM-ből, 1961. nyarán, ilyen módon a Dzsakartai Kereskedelmi Kirendeltség vezetőjének nagyobb mennyiségű paprikát, köménymagot, csokoládét akartak eljuttatni.
A gazdasági területekre áttérve előfordult, hogy a Posta vezérigazgatóságán, az aktuális KGST ülés eredeti orosz nyelvű anyagát nem titkosítva kezelték, emelett más társaságoknál nagy számban kimutathatók voltak olyan, titkos ügyiratokra vonakozó hiányok, amelyeknek hollétét az ellenőrzés során a TÜK nem tudta kimutatni.
Ennek megfelelően hiányzott a Posta Tervező Intézetnél 250 darab fénymásolat, a Betonútépítő Vállalatnál a G XX, jelzésű létesítménnyel kapcsolatban 70 darab rajz és egyéb iratok, a Miskolci Pft-n 48 darab fénymásolat, a Budapesti Vidéki Postaigazgatóságon 30 darab rajz, illetve fénymásolat.
A Kohó- és Gépipari Minisztériumban, a Nehézipari Minisztériumban, a Pénzügyminisztérium, a Belkereskedelmi Minisztériumban, a Központi Statisztikai Hivatalban tartott ellenőrzések alkalmával 574 darab titkos irat hiányát állapították meg a BM szervek. Ezek közül 84 darabot a vizsgálat során sem sikerült felkutatni.
A gazdaság területén is emeltek ki név szerint embereket, például Kassai Jenőt, aki a Kőolaj- és Gázipari Tröszt Szeizmikus Üzemének térképésze volt és 4 darab katonai térképet vesztett el, amiért a bíróság elsőfokon 2 évi börtönbüntetésre ítélte. Mindez éles kontrasztot jelent Gergely Miklós ügyéhez képest.
Általánosságban a legfontosabb hiányosságoknak az irathiányt tekintették, de megkíséreltek azért más, a rendszert jellemző problémákra is rámutatni. Az FM Állami Gazdaságok Főigazgatóságán „szigorúan titkosnak” minősitettek olyan anyagokat is, amelyek államtitkot nem képeznek. Így például az Országos Tervhivatal átiratát is, melyben egy 8o férőhelyes istálló felépítését engedélyezték.
A problémákra reflektálva – általánosságban – azt sürgette a Belügyminisztérium, hogy lehetőség szerint folyamatosan történjen meg a titkosságukat vagy aktualitásukat vesztett TÜK iratok visszaminősítése.
A jelentés nyomán Kádár János végül 1962. március 8-án szignálta a 3058/1962. kormányhatározatot, miszerint a belügyminiszter vizsgálja felül a „Szigorúan titkos” minősítésű íratok számának csökkentési lehetőségét annak érdekében, hogy a tényleges államtitkok megőrzését jobban lehessen biztosítani. Jellemző, hogy a határozatra fel lett vezetve, hogy „Kormos elvtársnak, Dombóvári elvtársnő által történt közlése szerint, az országos hatáskörű szervek vezetőinek nem kell küldeni.”
Meglepő akkurátusság figyelhető meg a Kádár-rendszer kapcsán, ugyanis a szigorúan titkos jelentés alapján meghozott, korlátozott terjesztésű kormányhatározat eredményességét, egy évvel később, egy 1963. március 26-án, Pap János belügyminiszter által szignált, szigorúan titkos jelentéssel visszamérték.
Szokatlannak tűnő őszinteséggel számolt be a belügyminiszter a problémás folyamatokról is. Mint a jelentésben olvasható: „az elmúlt évben megkezdték a titkosságukat elvesztett iratok visszaminősítését, az elévült iratok selejtezését. Ezen helyes intézkedések ellenére a szigorúan titkos ügyiratok száma az 1961. évihez viszonyítva kb. 15-20 %-al emelkedett.”
Ezt azzal magyarázta, hogy a KGST tevékenységének növekedésével nőtt a KGST szigorúan titkos ügyiratainak forgalma és mennyisége, a jogszabályi környezet pedig nem ad lehetőséget a visszaminősítésre. De őszintén beszámolt arról is, hogy egyes minősítők önbiztositásból olyan iratokat is szigorúan titkosnak minősítenek, amelyek nem meritik ki az államtitok fogalmát. Pozitívumként megelítette, hogy „javult az államtitkokat tartalmazó ügyiratok őrzése, a bizonylati fegyelem, a titkos ügykezelők munkájukat általában jobban végzik.”
Összesen, 1962-ben 475 darab ügyirathiányt állapítottak meg, amelyek közül – a lefolytatott vizsgálat eredményeként – 164 darab előkerült. A Külkereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó KGST Külkereskedelmi Állandó Kormánybizottságnál 287 darab KGST ügyirat hiányát állapították meg. Az anyagok egy része a KGST országok terv, illetve tényadatait tartalmazna. Ezek közül később előkerült 90 darab irat.
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban 13 darab ügyirat veszett el, melyek között a MÁV második 5 éves tervjavaslata is szerepelt. A Nehézipari Minisztériumban 21 darab ügyirathiányt állapítottak meg, ezek közül 5 KGST ügyirat volt. Az Országos Tervhivatalban 35 darab ügyirathiányt állapítottak meg, ezek között szerepel a Magyarország és Szovjetunió közötti 1970-80-ra tervezett kölcsönös szállításokra vonatkozó ügyirat is.
Ismételten voltak név szerinti kiemelések, például Kolleth János az Országos Kőolaj és Gazipari Tröszt térképésze 31 darab katonai térképet vesztett el. Dr. Alliquander Endre. az Aluminiumipari Tervező Vállalat osztályvezetője pedig engedély nélkül magával vitte – egy nyugat-német kereskedelmi utazóval lebonyolítandó tárgyalásra – melyről vezetői nem tudtak – aktatáskájában a munkahelyén használt állam és szolgálati titkot képező ügyiratokat. A találkozás zenés szórakozóhelyen történt, melynek során az aktatáska elveszett.
Érdemes összehasonlítani Dr. Alliquander Endre önéletrajza alapján, hogy Gergely Miklóssal ellentétben a titkos ügykezeléssel kapcsolatos hiba nyomot hagyhatott a karrierútjában, hiszen talán nem véletlenül épp 1963-ig, vagyis a titkos jelentés elkészültéig volt az Alumínium Tervező Vállalat bányászati főosztályvezetője és létesítményi főmérnöke.
A témakör 1965-ben ismét napirendre került a Benkei András belügyminiszter által, 1965.01.16-án aláírt szigorúan titkos jelentés szerint. A jelentésből kiderül, hogy a miniszterek és főhatóságok vezetői 1964. I. negyedében, a Belügyminisztériummal egyetértésben kiadták az átdolgozott ügyviteli szabályzatokat és az államtitkok körét szakterületenként részletesen meghatározó rendelkezéseket.
„A szervek általában gondot fordítottak a titkos ügykezelők és a betekintésre jogosultak ügykezelési munkájának ellenőrzésére, javítására is.” A titkos ügykezelés fejlődése azonban még nem volt kielégítő. Például előfordult helyenként, hogy ellenőrzések során több „Szigorúan titkos” irattal nem tudnak elszámolni, azokat csak hosszabb keresés után, néhány hét múlva mutatták be. Például az Út- és Vasúttervező Vállalatnál közel 100 darab K-600-as létesítményre vonatkozó rajz, a Posta Tervező Intézetnél 824 darab rajz és 12 darab irat hiányát állapították meg, s ezek az iratok csak később kerültek elő.
„Gyakori, hogy a „biztonságra törekedve” olyan anyagokat is titkosnak minősítenek, amelyek valójában nem képeznek államtitkot, így feleslegesen növelik a minősített anyagok számát és nehezítik ezáltal az ügykezelést. A minisztériumok és főhatóságok „Szigorúan titkos” iratainak száma nem csökkent lényegesen, sőt helyenként emelkedett. Kirivó példa a KGM, ahol az előző évihez viszonyitva 50%-os növekedés következett be” – olvasható a jelentésben.
A jelentés szerint a kormányhatározat végrehajtását negatívan befolyásolja az államtitkokat ismerő személyek nyugati magánkiutazásaival, valamint a nyugati állampolgárok üzemlátogatásaival kapcsolatban jelentkező problémák megoldatlansága is. 1964-ben mintegy 600 államtitkokkal foglalkozó személy tett magánutazást nyugati országokba, akik közül 400-an jelentős államtitkok ismeretében voltak. Közülük 7 személy jogellenesen kinnmaradt, 4-en pedig csak az engedélyezett idő után tértek vissza.
A nyugati országokból hivatalosan beutazók üzemlátogatásai emelkedő tendenciát mutattak. A KGM területére 1963-ban 1,450, a NIM területére 1.136, 1964-ben összesen 1.000 fővel több nyugati szakember utazott be. „Esetenként olyan üzemeket, üzemrészeket is megmutattak nekik, amelyek megtekintését látogatásuk célja nem indokolta. (…) A KGM-hez tartozó összes hadiüzemet meglátogatták a nyugati szakemberek.”
Összességében elmondható, hogy a Kádár-rendszer kiemelten fontos területként kezelte a TÜK-el kapcsolatos gyakorlat hibáinak fetárását, és lehetőségek szerinti kezelését, ami azonban a gyakorlatba csak nehezen, vagy egyáltalán nem került át. A szabályok megszegése kapcsán a szankció nem volt kiszámítható, hiszen volt, akinek a karrierje végét jelentette, mások érintetlenül tevékenykedhettek tovább.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
