Honvédelem és nemzetbiztonság

Tényleg jön a nemzeti oltóanyaggyár?

Oltóanyaggyár

Fél évvel ezelőtt írt a sajtó arról, hogy a kormány a hazai oltóanyaggyártás felfuttatásában gondolkodik. A Népszava akkor arról értesült, hogy Debrecenben, az egyetem bázisán, továbbá a Richter Nyrt. és a Fluart Innovative Vaccines Kft. közreműködésével indítanák újra a hazai oltóanyag-termelést, ha a kormány is rászánja a kért összeget.

A gyár felépítését pedig 46 milliárdra becsülték az előterjesztők. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora a projekt nyitókonferenciáján elmondta, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. gyógyszergyártó és az oltóanyaggyártó Fluart Kft. közös projektje keretében hoznák létre Közép-Európa első sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó üzemét.

„A négy évig tartó projekt során kisszériás kísérleti vakcinagyártás folyik majd az üzemben, amely a folyamatos klinikai vizsgálatokat követő törzskönyvezés után megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését Debrecenben” – olvasható a magyaridok.hu cikkében.

Korábban én is foglalkoztam az oltóanyagellátás bizonytalanságaival, illetve Magyarország kárpátaljai immunizációs projektjével. Az egyik kormányhatározat szerint a nemzeti oltóanyaggyár koncepciója újabb szakaszba lépett, hiszem augusztus végéig az emberi erőforrások miniszterének a nemzetgazdasági miniszterrel és a  Debreceni Egyetemmel együttműködve egy előkészítő szakmai tanulmányt kell készítenie.

Meg kell ugyanis vizsgálni a Nemzeti Oltóanyaggyár megvalósíthatóságát, melynek keretében a tanulmánykészítő feladata, hogy

a) vizsgálja meg a piaci környezetet,
b) készítse el a Nemzeti Oltóanyaggyár költség-haszon elemzését és a megtérülési számításokat,
c) tegyen javaslatot az állami szerepvállalás intézményi hátterére,
d) határozza meg a létrejövő szellemi termékek, szabadalmak, oltalmak, illetve fizikai termékek jogi védelmének
kérdéseit,
e) készítse el a  kutatással, továbbá a  szakértői és klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos előkészítési költségek
becslését, valamint
f) készítse el az építészeti és technológiai koncepció-terveket, továbbá a tervezői költségbecslést.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom