A cím nem a legutóbbi pszichológiai tesztem egyik feladata, a nem odaillő fogalom megjelölésére, hanem a rendszerváltoztatás előtti Belügyminisztérium három, titkos informatikai projektjének a „fedőnevei.” Miközben ugyanis a Kádár-rendszer folyamatosan számítástechnikai kapacitásproblémákkal küzdött, aközben a kreatív végrehajtó állomány igyekezett a COCOM-korlátozásokat megkerülni, vagy épp a meglevő erőforrásokat kiaknázni.
TITÁN
Az 1968-ban jóváhagyott „TITÁN” fejlesztési terv célkitűzései alapján – a Honvédelmi Bizottság által biztosított pénzügyi keretek között – a IV. ötéves terv időszakában tovább folytatódott a számítógépes adatfeldolgozás fejlesztése az alábbi fő feladatok megoldása érdekében:
– korszerű számítástechnikai eszközökkel segíteni a belügyi szervek munkáját, amelyek lehetővé teszik az információk közötti összefüggések szélesebb körű feltárását;
– a különböző belügyi nyilvántartások manuális munkafolyamatainak számítógépesítésével egységesebbé, szervezettebbé, gyorsabbá tenni az adatszolgáltatást, az információk feldolgozását;
– elemzésre, értékelésre alkalmas, összesített adatokat szolgáltatni a vezetés részére, amelyek elősegítik a viszonylag optimális döntéshozatalt.
A jóváhagyott és részben módosított feladattervek végrehajtását a bizottság vezetője és egy szűkebb csoport kezdte meg. Ennek keretei között beszerezték és üzembeállították a SIEMENS 4004/45-F típusú közepes teljesítményű számítógépet és megszervezték a számítógépet üzemeltető személyi állomány kiképzését. (ÁBTL – 4.2 – 10 – 22/34/1977 /12)
A beszerzés konspiratív kereteinek egy részéről Borvendég Zsuzsanna már írt „Az „impexek” kora” című könyvében. Ő arról írt, hogy a Magyarországon bejegyzett vegyesvállalatok is kiemelt szerepet játszottak a technológiai transzfer és a vállalatalapítások területén, emellett pedig működő tőkét hoztak be az országba a kapitalista államokból.
„Az MKB tulajdonában lévő, budapesti székhelyű Siemens Számítóközpont és Koordinációs Iroda, a Sicontact még 1977 előtt jött létre a Siemens AG cég közreműködésével, és kiemelt fontosságú volt a COCOM-listán szereplő termékek beszerzésében: mind a belügyi, mind a katonai hírszerzés számára szállított be termékeket.”
Sokak számára talán meglepő lehet, hogy az állambiztonság hogyan kezelhette az NSZK-hoz köthető technológia védelmét, a bizalmasságának fenntartását. Borvendég Zsuzsanna szerint „a Siemensszel kötött együttműködés tető alá hozása nemcsak azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert így lehetett leginkább biztosítani a német cég által kifejlesztett legmodernebb technológia behozatalát, hanem azért is, mert az állambiztonsági szempontból kényes területeken működő intézmények által használt Siemens számítógépek szervízelését így magyar mérnökök, a gyártó által kiképzett hazai szakemberek végezhették.”
Mindenesetre a rendszert nyilvánvalóan a tőkés országok, így az NSZK ellen is felhasználták. A 70-es évek elején például fejlesztések zajlottak a nem szocialista országok beutazó állampolgárainak és a nem szocialista országokba utazó magyar állampolgárok adatainak feldolgozását végző számítógépes adatfeldolgozó rendszer rendszerprogramjainak átvételére, illetve a rejtjelzőgéppel egybeépített adatátviteli berendezések kifejlesztésére, legyártására és üzembeállítására is.
Nem ment azonban zökkenőmentesen a beüzemelés. Az EGPR-nek az INFELOR által készített programjai nem feleltek meg az előírt követelményeknek, ezért saját erőből kellett azokat megvalósítani. Az adatfelvételezések és az adategyeztetések elhúzódása következtében – az előirányzattól eltérően – a bűntettesek nyilvántartásának bekapcsolása csak 1977. első negyedévében valósult meg, az útlevélrendészeti operatív adattár bekapcsolása pedig még csak folyamatban volt 1977 december 1-én.
1977 végéig üzembeállításra tervezett volt még az állambiztonsági és a bűnügyi hálózati számítógépes kutató és értékelő rendszer, és az állambiztonsági operatív irattár történelmi értékű dokumentumainak tárgy és témakör szerinti visszakeresését biztosító számítógépes rendszer is. A TITÁN terv része volt még egyébként az állambiztonsági előzetes ellenőrzések és bizalmas nyomozások számítógépes értékelő és jelzőrendszere, a „Kémelhárítási modus operandi” („KMO”) számítógépes keresőrendszer, de még egy kézi kódolású monodaktiloszkópiai számítógépes adatbankrendszer is.
Mindez összességében annyira leterhelte az informatikai rendszert, hogy parancs született arról, hogy a működő és közvetlen üzembeállítás előtt álló rendszerek a meglevő számítógép kapacitását 1977. december 31-ig kimerítik. „A fejlesztés esetleges elmaradása megtorpanást okozna és az elért eredmények megtartását is kockáztatná. „
Ezért a továbbfejlesztés tervszerű előkészítésének munkálatai 1974. óta, párhuzamosan folytak. Az akkor éppen aktuális tervidőszakban a fejlesztési irányelvekben kitűzött feladatok megvalósítása megfelelő kiépítésű számítástechnikai eszközbázist igényelt, amely szükségessé tette egy, „a legújabb generációhoz tartozó számítógép beszerzését.” 1976. május 10-én jóváhagyást nyert a felhasználható pénzügyi keret (2,2 millió USD, illetve ennek forintfedezete), a felhasználás időbeli ütemezése, valamint a számítógéprendszer megvásárlása az NSZK-beli Siemens cégtől.
Az új – Siemens gyártmányú – számítógéprendszer beszerzését indokolta és szükségessé tette, hogy:
– a működő és a közvetlen üzembelépés előtt álló adatfeldolgozó rendszerek a meglevő számítógép kapacitást 1977. december 31-ig kimerítik;
– a sajátos belügyi követelményeket kielégítő, biztonságos számítógépes adatfeldolgozás nem tervezhető egyetlen számítógépre, miután annak meghibásodása a gépi információszolgáltatás időszakos megbénulásával jár;
– a belügyi munka hatékonyabbá tételére irányuló számítógépes rendszerek fejlesztésében fel kell számolni a szocialista országok állambiztonsági és belügyi szerveihez viszonyított lemaradásunkat;
– a szocialista országok Egységes Számítógép Rendszerében még nem áll rendelkezésre célkitűzéseknek megfelelő számítógéprendszer;
– a SIEMENS gyártmányú számítógéprendszer alkalmas a működő programrendszereink átdolgozás nélküli futtatására, amely fokozott jelentőségű adatfeldolgozó rendszereink szolgáltatásainak folyamatos
biztosítása érdekében;
– a SIEMENS cég rendelkezik – az általunk előirányzottaknak megfelelő – korszerű rendőri és államigazgatási információs rendszerek kialakításához
szükséges adatbank rendszerrel.
A miniszteri döntésnek megfelelően a BM Adatfeldolgozó Csoportfőnökség megkezdte az új számítógéprendszer beszerzésével kapcsolatos feladatok végrehajtását. Kidolgozta a számítóközpont fedésére vonatkozó javaslatot, amely 1976. május 3-án került jóváhagyásra. Beindította, a BM Műszaki Fejlesztési Csoportfőnökséggel együttműködve, a nyugatnémet Siemens céggel az előkészítő tárgyalásokat, melynek eredményeként a METRIMPEX külkereskedelmi vállalat megkötötte az új számítógép beszerzéséhez szükséges kereskedelmi szerződést.
Úgy tűnik tehát, hogy a BM nagyon komoly bizalmat szavazott az „ellenség” informatikai rendszerének. Érdekesség, hogy Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának raktári jegyzéke alapján több hálózati személy is megfordult az érintett (illetve előkészítő) időszakban a Siemens-nél. Egy „Chadwick” fedőnéven nyilvántartott beszervezési jelölt 1973-ban Franciaországba utazott és nem tért vissza. Később az NSZK-ban telepedett le és Münchenben, a Siemens Kutató-Fejlesztő Laboratóriumának munkatársaként dolgozott.
„Somogyi” majd „Selley Frank” fedőnevű ügynök 1945-ben Bécsben telepedett le, majd az ausztriai Siemens Művek műszaki igazgatója volt. 1956 elejétől társadalmi kapcsolatként tartották. Feladata műszaki dokumentumok megszerzése volt. 1966-ban zárták ki a hálózatból. Egy „Katona János” fedőnevű ügynök 1965-ben családjával együtt rokonlátogatásra utazott az NSZK-ba és nem tért vissza, Münchenben telepedett le és a Siemensnél vállalt munkát. A BM III/III-1-b alosztály 1966-ban zárta ki a hálózatból.
„Réti László” fedőnevű informátor a Medicornál mérnökként dolgozott, ahol 1972-ben a BM III/II. szervezte be. 1973-ban a családjával együtt disszidált. 1980-ban vették fel vele újra a kapcsolatot, ekkor az NSZK-ban, a Siemensnél dolgozott. Egy „Gadó” tárgyú dokumentum alapján egy hálózati személyt a félvezető mikroelektronikai termékek nyugati gyártói vonalán foglalkoztatták 1969-1978 között hírszerzői munkára (pl.: a müncheni Siemens).
A visszaemlékezők általában a sikerekre fókuszálnak. Ábrahám László szerint a COCOM-lista szoftver- és hardverkorlátai okán, illetve a szervezet fedettségéből adódóan rengeteg saját fejlesztésre volt szükség. A feldolgozás, tárolás, megfelelő szintű titkosítás, nagy terhelés melletti teljesítmény optimalizálás is a feladatok közé tartozott. Vagy épp tömörítési, kódolási, keresési eljárások kidolgozására volt szükség (pl. a személyi szám tárolása 1 bájton).
Kovács Győző (SzKI) visszaemlékezésében arról írt, hogy a gép hardver karbantartását eredetileg a Siemens szervizre bízták, ugyanis az volt az egyik feltétele a Siemens gép vásárlásának, hogy szervizt és konszignációs raktárat hoznak létre Magyarországon, olyat, mint amilyennel Münchenben (vö. hálózat) is rendelkeznek. Az első „nagy döntésük” – épp egy 45-ös gépnél – az volt, hogy az operációs rendszer üzemeltetését és karbantartását egyre inkább maguk végezzék.
„Igaz, a gépen nem volt túl sok javításra szükség. Különösen akkor nem, amikor már Magyarországon is megvolt a helyi szerviz és a konszignációs raktár.” Amikor pedig megérkezett a Siemenstől a 4004/150-es géphez a BS1000 operációs rendszer, a Siemens már előre jelezte, hogy lesznek benne hibák, hiszen az új rendszert még a Siemensnek sem volt elég ideje letesztelni.
A magyar fél egy idő után már sokszor gyorsabban találta meg ezeket a hibákat, mint Münchenben maguk a Siemens szoftveres szakemberei. Amikor a javításokat Magyarországra hozták csodálkozva vették észre, hogy „a hibákat mi már kijavítottuk, sőt több hibát vettünk észre, mint amennyiről ők maguk tudtak.”
Elkérték, és magukkal vitték a nálunk készült javító szalagot, amiért később fizetséget ajánlottak, azonban azt nem fogadták el, hanem kialakult egy kölcsönös előnyökre épülő rendszer, melynek eredménye az lett, hogy az SzKI soha nem pénzt kért, hanem valamilyen „gép-elemet, perifériát, netán szoftvert. Ez jó volt a Siemensnek, és jó volt nekünk is, mert úgy kaptunk hardvert, illetve szoftvert, hogy ahhoz nem kellett sehol sem devizáért kuncsorognunk.”
Másfelől, a COCOM-lista problémákat is tudott okozni az együttműködésben. Például, amikor felszereltek egy új gépet a Martinelli téren, talán egy hónapja sem üzemelt, amikor üzenet jött a Siemenstől, hogy a gépet azonnal le kell szerelni és vissza kell szállítani Németországba, ugyanis a gép teljesítménye meghaladta az embargóhatárt. Ha pedig nem viszik 24 órán belül vissza, büntetőeljárás indul az NSZK-ban, engedély nélküli export címén. „Még a választ sem várták meg, a kamion elindult Münchenből.”
A magyar fél kapott helyette egy kisebb teljesítményű gépet és még sok olyan eszközt, ami összességében többet ért, mint az elszállított gép. Többek között annyi új szoftverfejlesztési szerződést is, ez volt a legértékesebb, amire nem is számítottak. Lényegében folyamatossá váltak a külföldi (nyugati) szoftverfejlesztési szerződések az SzKI részére.
Ez annyira jól működött, hogy más szocialista országok „fejlesztő brigádjai” is megjelentek a nyugati piacon, ami viszont ráirányította a helyi, tőkés szoftveripar figyelmét a meglehetősen furcsa konkurenciára. A vége az lett, hogy versenyfelügyeleti eljárások indultak a „keleti cégek” alacsony vállalási árai miatt, és amik végül az SzKI-t hagyták tovább működni a nyugati piacon. De olyan is akadt, hogy a svéd piacon egy másik magyar fejlesztőcég golyózta ki az SzKI-t.
A Siemens is profitálhatott a kapcsolatokból és a helyismeretből, hiszen a rendszerváltoztatás pillanatában igen eredményesen lépett be a hirtelen és totális importliberalizálást követően a magyar szerszámgép, CNC vezérlés piacra, ahol a néhány évvel korábban még a magyar EMG volt a meghatározó, sőt, jelentősebb exportsikerei is akadtak. Vélhetően szerencsétlen politikai és vezetői döntések (fejlesztés bevárása helyett Siemens licensz vásárlás, saját ipar védelmének teljes hiánya) jelentősen megkönnyítették ezt a folyamatot (aminek a vége az EMG totális leépülése lett).
NARVÁL
Egészen a rendszerváltoztatás pillanatára tehető, hogy egy titkos informatikai fejlesztés (ÁBTL – 4.2 – 30 – 1013/5/1989 /15) átadásra került a BM részére. Ekkor számoltak be ugyanis arról, hogy a számítógépek közötti kapcsolat információ védelmét biztosító NARVÁL adatátviteli rejtjelző eszköz fejlesztése és próbaüzeme, illetve országos üzembe állítása megtörtént.
Ebben az iratban már egy olyan kép rajzolódik ki, miszerint a korszerű „ügyviteltechnikai” eszközök döntő része erre az időpontra már tőkés importból származó volt, a másológépektől kezdve a számítástechnikai berendezésekig.
Azonban akkoriban már olyan problémával is szembekerültek, mint az egyszerű mechanikus írógép beszerzése, ami már szocialista importból sem volt biztosítható. Ennek kapcsán írtak is egy körlevelet, hogy van lehetőség arra, hogy forintos beszerzéssel tőkés gyártmányú Triumph Olimpia gépet szerezzenek be.
Mint írták, „ez egy rendkívül jó, masszív gép.” Azáltal pedig, hogy forintért szerezhető be, ráadásul még elérhető is volt, ami nem utolsó szempont. Csakhogy legalább 500 db-ot kellett volna a Belügyminisztériumnak megrendelnie, hogy megszervezhető legyen a karbantartás, javítás, alkatrész utánpótlás.
Ezért kérték az anyagi szolgálatokat arra, jelezzék, hogy a költségvetésből milyen módon tudnának egy ilyen beszerzéshez támogatólag hozzájárulni. Bíztak abban, hogy így a mechanikus írógép gondon lehet valamit könnyíteni, De ehhez még 1989 évben kellett volna egy 500 db-os kontingenst rendelni.
Ekkoriban zajlott az a folyamat is, hogy minden anyagi szolgálat saját számítógépet kapott, amely elsősorban az anyag és készletnyilvántartás céljaira szolgálta. Csakhogy a digitalizálás nem ment könnyedén. Előbb fel kellett vinnie mindenkinek a számítógépes rendszerébe a raktárkészletében lévő anyagok nyilvántartását a régi cikkszámmal. Majd amikor ezzel mindenki készen lett, bekérték erről az anyagról a mentőlemezt. Amikor ez megtörtént, akkor ezt megpróbálták egy számítógépes programmal „rendbe tenni” az I/II. Csoportfőnökség szakosztályainak a segítségével.
Ezzel párhuzamosan pedig elkészült az új termékszámrendszer, és akkor már egy szótárlemez segítségével mindenkinek a kezébe tudták adni azt, hogy a nála lévő anyagkészleteknek mi az új cikkszáma. Ezt a szótárlemezt „a gép automatikusan fel tudja dolgozni, nem jelent újbóli felvitelt és adatrögzítést.” Képzelem milyen gördülékeny lehetett ez a projekt.
TAPOGATÓ
A végére hagytam a legizgalmasabb, szupertitkos rendszert, a TAPOGATÓ-t (ÁBTL – 4.2 – 50-17/1/1986 /1). A bűncselekmények elkövetésének bizonyítása, az utólagos felderítések számának növelése ugyanis szükségessé tette a rendőrségi fogdákban folytatott operatív felderítő munka színvonalának és mennyiségének növelését.
A fogdafelderítő és börtönelhárító munka iránt jelentkező igény maradéktalan kielégítése, a bűnügyi vezetők és a szakterületen dolgozók speciális információkkal történő ellátása érdekében pedig elengedhetetlenné vált a számítástechnika nyújtotta lehetőségek igénybevétele.
A TAPOGATÓ fedőnevű számítógépes rendszer célja tehát az volt, hogy gyors és pontos információt nyújtson a rendőrség által foglalkoztatott fogdahálózat adatairól, tulajdonságairól, munkájáról, a féldolgozott személyek és ügyek lényeges jellemzőiről. Biztosítsa a megfelelő hálózati személy kiválasztását és gyors bevezetését
A rendszer szolgáltatásai közé tartozott a visszakeresés (priorálás): az ügynök, a célszemély és a zárkatársak valamely egyedi azonosító adata alapján, a kutatás: az ügynök – az adatlapok rovatai által meghatározott – tulajdonságai szerint, melynek célja a felderítésre alkalmas személy kiválasztása és a statisztika: a BM ORFK I-3. Osztály vezetője által meghatározott időpontokban a fogda operatív munka értékelése céljára.
A fogdafelderítés eszközeinek és erőinek centralizált adattárának működése a hálózati személyek és alkalmi titkos adatszolgáltatók személyi számán alapult. A zavartalan és gyors információ-szolgáltatáshoz éppen ezért elengedhetetlenül fontos lett, hogy az alkalmazott nyomtatványokon a személyi számokat tartalmazó rovatok pontosan legyenek kitöltve.
De az adatlapok sokkal érdekesebb adatokat is tartalmaztak a hálózati személyekről, kódszámokkal könnyítve az adatfeldolgozást. Például azoknak a szakmáknak a kódjait kellett beírni, melyet a hálózat munkavégzés szintjén ismert, és amelyek a legenda kidolgozását megkönnyítették. Fizetéses, vagy fizetéskiegészítéses hálózat esetén az anyagi érdekeltség forintösszegét kellett a kódnégyzetbe írni. Elítélt ügynök kikérése esetén az elmaradt rabkeresményének megtérítése nem volt anyagi érdekeltségnek tekinthető.
Érdekesség, és látszólag paradoxon, hogy a börtönbe került hálózati személynél „-” jelet kellett írni az elkövetett bűncselekmény megjelölésére akkor, ha úgy tette mindezt, hogy nem is követett el bűncselekményt. Az együttműködők (vagy együttműködésre bírtak) testi és pszichikai adatait is rögzítették az informatikai rendszerbe.
Megmosolyogtató, hogy milyen sokszínű lehetett a hálózati személy szexuális élete a rendszerváltoztatás előtt (vegyük észre, hogy a normális mellett egyszerű logika alapján minden más valójában nem normális). Az alkalmazott kódok: normális 1, homoszexuális 2, homoszexualitásra hajlamos 3, biszexuális 4, szadista 5, mazochista 6, impotens 7, nem állapítható meg 8.
Az informatika iránt érdeklődők számára pedig érdekes lehet, hogy külön részletezték a BM ORSZÁGOS RENDŐR FŐKAPITÁNY BŰNÜGYI HELYETTESÉNEK parancsában még azt is, hogy a korábban szolgáltatott adatokban hányféle módosítás volt lehetséges:
a) teljes törlés
Teljes törlés esetében az adattárból a hálózatra vonatkozó összes adat törlésre kerül (pl. halál, disszidálás esetén stb.)
b) mező törlés (T)
Ez esetben a meghatározott sorszámú mező (rovat) tartalma törlődik és üresen marad a számítógép tárolójában.
c) mező kitöltés (B)
A korábban már kitöltött mező rovatait lehet újabb adatokkal kibővíteni.
e) mező csere (C)
A mező korábbi tartalmát az új tartalommal felül lehet írni. Ezáltal a számítógép tárolójában csak az új adatok rögzítődnek.
Ha valaki figyelmesen elolvassa a most idézett, titkosítás alól feloldott parancsokat, akkor számos olyan szervezési, vezetési és informatikai problémát láthat, melyet – megfelelő szervezési ismeretekkel – ma már sokkal könnyebben meg lehet oldani. Mindezek mellett jól látható az is, hogy a BM folyamatos küzdelmet folytatott az informatikai kapacitáshiánnyal és lényegében a saját szervezetével is, ahol az informatikai alkalmazásokhoz kapcsolódó kultúra csak jóval később jelent meg.
Mindazonáltal a COCOM-lista megkerülésében, a konspiratív munkában és a háttéralkukon, illetve a személyes kapcsolatokon keresztül működő lehetőségeket az állambiztonság igyekezett kihasználni, nem is minden eredmény nélkül. Végezetül én úgy gondolom, hogy több olyan jelenség is megfigyelhető a parancsokban, amelynek kis transzformációval van aktuális üzenete a ma emberének is.
Borítókép: youtube.com
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
