szaúdi támadások
Hírek Külföld

Szépen épül a ködösítés a szaúdi támadások körül

Az utóbbi napokban számos nemzetközi és hazai cikk foglalkozott a Szaúd-Arábiát ért drón és rakéta-támadással kapcsolatban. Pár napja én is gondolkodtam rajta, hogy írok még a legutóbbi fejlemények kapcsán, azután belefutottam az ArmsControlWonk írásába, ami addigra nagyjából összefoglalt mindent, amit találtam, úgyhogy mégis “félretettem” a témát. Azóta viszont eltelt pár nap, és úgy döntöttem, hogy […]

vetokocsi
Honvédelem és nemzetbiztonság Kiemelt

Titkos szovjet fegyverkísérletek Magyarországon

A második világháború lezárultát követően a magyar hadiipar és fejlesztés lényegében soha nem érte el a korábbi, különösen a trianon előtti szintet, igazán maradandót pedig csak bizonyos szegmensekben tudott alkotni (pl. rádiófelderítés). A CIA archívuma szerint azonban egy rövid időszakban, méghozzá 1949 és 1954 között igen aktív volt a katonai kutató-fejlesztő munka Magyarországon, csak épp […]

Tankelhárító rakéta
Külföld

Egy páncéltörő rakéta tesztje futott végig a világsajtón?

Azt már megszokhattuk, hogy Észak-Korea rakétaprogramjával kapcsolatban a legszélsőségesebb dolgok is megtörténhetnek, és meg is történnek a “nyugati” sajtóban (is). A Dezinformációk terjednek Észak-Korea rakétaprogramjáról című írásomban már bemutattam egy esetet, amikor feltételezhetően szándékosan tájékoztatták félre a közvéleményt az amerikai kormányzat közeli szakértők és/vagy a rájuk hivatkozó média.

Kim Dzsongun
Külföld

A végítélet napja előtt

Bár sokak szerint közeledik az elkerülhetetlen atomháború Észak-Koreával (amiért a világ nagyobbik része szerint Kim Dzsongun, kisebbik része szerint Donald Trump a felelős), arra gondoltam, hogy röviden pár gondolatot leírnék a legutóbb tesztelt észak-koreai rakétafegyverrel, a Hwasong-15-ös interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) kapcsolatban.

Izrael HEC
Külföld

Heccel hecceli a világot Izrael

Elnézést a szójátékért, de aligha van találóbb megközelítés arra, amit az izraeli rakétavédelmi rendszerrel csináltak a napokban. Történt ugyanis, hogy Szíriában épp a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetének szánt (állítólag iráni eredetű) fegyvereket semmisítettek meg pár nappal ezelőtt izraeli vadászbombázók (meg nem erősített hírek szerint F-15-ösökből álló kötelék), amikor a szír légvédelem rakétákat lőtt ki […]

Észak-Korea
Külföld

A diktátor fegyverzete

Pár nappal ezelőtt Észak-Korea ismét rakétatesztet (vagy másként rakétakísérletet) hajtott végre. A rakéta most néhány száz kilométert megtétele után csapódott a Japán-tengerbe, miközben a japán miniszterelnök, Shinzō Abe épp Trump amerikai elnökkel tárgyalt. Szakértői vélekedés szerint egyébként egy közepes hatótávolságú rakétát tesztelt az észak-koreai rezsim (erről még írok pár sort később). Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora […]