Külföld

Stalker

DUGA

A csernobili katasztrófa évfordulója kapcsán arra gondoltam, hogy mindenképp írnék Csernobil egyik kevesebbet emlegetett nevezetességéről, a Duga-1 és Duga-2 komplexumokról.

Az atomerőműtől néhány kilométerre állították ugyanis üzembe azokat a horizonton túli szovjet radarokat, melyek a hidegháború utolsó napjaiban gyakran zavarták meg a nyugati rádiófrekvenciákat.

Vélhetően persze nem ez volt a célja, hanem a korai előrejelzés, és általánosságban a horizonton túli információszerzés, de a működésének pontos körülményei, céljai, illetve paraméterei máig titkosak, vagy legalábbis ismeretlenek.

Talán nem nagy tévedés a rendszert párhuzamba állítani a 29Б6 „Контейнер” típusú horizonton túli felderítő rádiólokációs állomással, ami valamikor 2018 végén állt üzembe.

Hogy Duga rendszer vívmányai máig aktuálisak lehetnek jelzi, hogy jelenleg is katonai védelem alatt áll és a máskülönben szinte bármiről is információkat tartalmazó CIA archívum mintha nem is tudna a létezéséről.

A katonai védelmet persze nem kell nagyon szigorúan venni, ezt a névadó stalkerek bizonyítják a legjobban, akik nemhogy illegálisan behatolnak a zónába, kutyahordák, farkasok, őrök, turisták és a radioaktivitás elől bujkálnak, csernobili esővizet isznak.

Hanem persze, hogy elmennek a Dugához is, felmásznak rá, azután kimásznak, felmásznak, függeszkednek, majd még magasabbra másznak…

Borítókép: wikimedia.org
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld