Honvédelem és nemzetbiztonság

Sárga dosszié I. – Egy korszak vége

Sárga dosszié

Mit is mondhatnék, mióta érdekel a haditechnika és a honvédelem? Elég nehéz objektíven megfogalmazni, hogy mióta is, hiszen mindig is, gyerekként is. Mindez persze elég furcsán hangzik, nyilván, szerettem tankra mászni, meg lövöldözőset játszani. Pedig dehogy.

Most, egy otthoni pakolgatáskor a kezembe akadt valami, ami utoljára körülbelül 10 évvel ezelőtt jutott az eszembe. Leginkább pedig olyan keretek között gondoltam rá akkoriban, minthogy vajon megvan-e még?

Gyerekkoromban ugyanis tankra, akármire mászni nem, de olvasni annál inkább szerettem, és szerencsére lehetőségem volt arra, hogy egy-két hetente egyszer megkapjam az adott héten megjelent Népszabadságokat, így elég fiatalon elhatároztam, hogy összegyűjtöm a számomra érdekes híreket.

Mivel arról szó sem lehetett, hogy egész újságokat félretegyek, így kivágtam ezeket a cikkeket, majd tematikusan egy füzetbe ragasztottam, vagy csak félretettem egy sárga dossziéba. Most, hogy előkerült és átlapoztam a dossziét vettem észre, hogy az első hír kivágásakor mindössze 11 éves voltam.

dosszie2

Több, mint száz cikket tettem félre a következő években, főleg 14-16 éves koromban, ami egybeesett Jugoszlávia bombázásával, az iraki háborúval, a vadászgéptender „NATO Express” szakaszával, hazánk NATO tagságára való felkészüléssel és a csatlakozással.

Vagyis akadt téma bőven. Persze, volt amit nem (megfelelően) értettem. Ma már persze könnyebben helyezem kontextusba az információkat. Nem hiába mondják, hogy a sajtóban hány éves értelmi szintnek kell újságot írni.

Most, hogy átfutottam a cikkeket, meglepően érdekesek is akadnak köztük, olyanok is, amik ma már aligha jelennének meg a nyomtatott sajtóban, és olyanok is, amik történelmi jelentőségűnek bizonyultak. Manapság persze könnyedén lehet a különböző archivumokban keresgélni, így aligha nevezhető különösebben értékesnek ez a gyűjtemény. Számomra persze előszereteti értéke van.

Viszont a hatékony kereséshez néha azt sem lehet tudni, hogy mit lehet találni, így egy minisorozatban „újraközölnék” néhány fotót a gyerekkori újság-kivágásaimról, amik valamiért ma is érdekesnek, aktuálisnak tűnnek számomra egy-egy rövid kiegészítéssel és kommentárral.

1999. március 29-én jelent meg a Népszabadságban az „Új szakasz a légi háborúban” c. cikk, amely egy korszak végét jelölte a repülés történetében. Emlékszem, mennyire megdöbbentett, amikor arról olvastam, hogy egy F-117-es lopakodó vadászbombázó repülőgépet lőtt le a jugoszláv légvédelem.

jugo

Azóta is mendemondák keringenek arról, hogy mindez hogyan sikerülhetett, kezdve a kreatív radarszemélyzettől, a kínai, orosz, „kittudjamilyen” technikával tuningolt jugoszláv radartól, a nem megfelelően alkalmazott eljárásrendtől, a vakszerencsén át az ismert sérülékenységig bezárólag. Akárhogyis, a gépvesztés megpecsételte a típus sorsát, a lelőtt gépen táncoló helybeliek képe azóta is döbbenetes.

Egy másik érdekes cikk egy orosz-ukrán hadihajó incidensről szól, nem tudni mikor, akit érdekel megtalálhatja az archívumokban (ha jól tudom, az ukrán Szu-15-ösöket nyugdíjazták valamikor 1996-ban, úgyhogy vélhetően azelőtt). A sztori szerint az ukrán haditengerészet hajtóvadászatot indított egy orosz irányítás alatt levő kutatóhajó után, az oroszok pedig mindent megtettek, hogy a hajó átkutatását megakadályozzák. A felek „nemzetközi terrorizmussal” vádolták meg egymást.

ukran

A harmadik cikk azért érdekes számomra, mert az észak-koreai atomfegyverek kapcsán elég sokat olvastam a mainstream hazai kutatók írásait és különösebb hivatkozás nélkül, valamiféle meg nem erősített szóbeszédként utalnak arra, amit valamikor a Népszabadság tényként közölt az egyik írásában.

W88

Vagyis azt, hogy Kína sikeresen ellopott több, atomfegyverekkel kapcsolatos technológiát is az Amerikai Egyesült Államoktól, külön megemlítve a W-88-as robbanófejet, amit tengeralattjáró-bázisú rakétákon alkalmaztak. Érdekes látni, hogy a szakértői anyagok ma már nem is hivatkozzák a szóban forgó kongresszusi jelentést.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom