Az orosz-ukrán válság elmélyülése előtti napok szerintem rengeteg érdekességet tartogatnak. Érdekes lenne egyszer majd egy elemzést olvasni arról, hogy a háború kitörése előtt a nemzetközi aktorok közül ki és hogyan cselekedett, mely ország képviselete, hova utazott.
De a konfliktus nyilvánvalóan évek óta a szemünk előtt érlelődött, hogy mást ne mondjak, évekkel ezelőtt is nyíltan beszélni lehetett arról szakmai konferenciákon, hogy Oroszországnak feltételezhetően milyen tervei vannak a ma már mindenki által ismert ukrán és moldovai területekkel.
Amennyire – a magam részéről – ezt meg tudom ítélni, a konfliktus elmélyülését (annak eshetőlegességével együtt) egy jóval későbbi időpontra „várták” az elemzők. Utólag lehet persze azon is gondolkodni, hogy a közép-európai haderőreformok ténye és céldátumai vajon mihez is igazodtak.
Korábban emlékeim szerint egymást érték a nyilatkozatok (és minden ellentétes gondolat nevetség tárgya volt), hogy egyáltalán nincs semmilyen fegyverkezési „verseny” a térségben, illetve pusztán abból az okból zajlanak egyszerre a reformok, mert a többé-kevésbé egyszerre kifutó ex-szovjet technikák miatt ez adottság. Meg még sorolhatnám.
A dátum kérdése azonban fordítva is érdekes: Oroszország egészen biztosan minden szankciós lehetőséggel, komolyan számolt (lásd: pénzügyi rendszerek, internet stb.), így különösen furcsa, hogy a konfliktus elmélyítése előtt nem pörgette fel ismét a Tu-214-es gyártást, illetve a Szuhoj S100 / MC-21 projektet.
Utóbbi nyilvánvaló megoldást jelenthet majd a jelenlegi orosz problémákra, de egy 2016-ban írt cikkemben beszámoltam arról is, hogy a Szuhoj S100-ba beépítésre kerülő alkatrészek 60-80 százaléka – igaz, a korabeli tervek szerint a gyártás felfutásával csökkenő mértékben – még külföldről származott. Vagyis nem pusztán a hajtóművek kiváltása okozhat majd nehézséget.
A „mi lett volna ha” kezdetű mondatoknak nem sok értelme van, de érdekes eljátszani azzal a gondolattal, hogy Magyarország nemzeti légitársasága most Szuhoj S100-al repülne, mint ahogy a korabeli tárgyalások híre ezt előre vetítette.
Itt említeném meg egy nemrég írt cikkemet is arról, hogy a CIA 35 éve döntött arról, hogy milyen Boeing repülőgépeket kaphat a MALÉV. A 80′-as évek végén ugyanis a nemzetközi zajvédelmi előírások segítségével golyózták ki az orosz utasszállító repülőgépgyártást, ami máig nem tért igazán magához (nyilván, nem pusztán az elérhetelen normák, hanem a versenyképtelenség és a technológiai lemaradás miatt sem).
A szovjet gépek akkoriban nemhogy nem felelnek meg a 88-as zajvédelmi normáknak, hanem még csak épphogy körvonalazódtak azok a távoli tervek, amik sok-sok év múlva, esetleg olyan géphez vezettek volna, amik képesek lettek volna teljesíteni azokat, amellett, hogy a technológiai színvonaluk, és komfortjuk már akkor elmaradott volt, a fogyasztásukról nem is beszélve.
Természetesen – épp a fentiek miatt – nem gondolnám, hogy ne kellett volna örülni a Boeing gépeknek, és annak, hogy jelenleg nem szovjet-orosz gépekből áll a nemzeti légitársaságunk, pusztán a tényszerűség kedvéért emelném ki.
Illetve azért, mert el lehet játszani ennek nyomán azzal a gondolattal is, hogy a Szuhoj S100 elterjedését – utólag – nyilvánvalóan nehezebben lehet volna valamilyen „testreszabott” előírással fékezgetni, korlátozni, akadályozni, ha már nagyobb számban, egy NATO-tag nemzeti légitársaság keretei között, unión belül van (minimális export persze így is volt).
Csakhogy a típus felfutása nem a tervezett ütemben haladt, és úgy tűnik, hogy erre már nem volt tekintettel az orosz döntéshozatal a szankciós reakciót kiváltó katonai műveletek megindításakor (és a fenti spekulációm is okafogyottá vált a teljes orosz flotta kizárása miatt).
Másfelől viszont érdekes lakmuszpapír, hogy a légiközlekedést sújtó szankciók kapcsán talán nem vártak az orosz elemzők ilyen gyors és határozott lépéseket, vagy a konfliktus elhúzódását (értem ezalatt, hogy feltételezem így is számoltak vele, de a kevésbé valószínű forgatókönyvek között).
Máskülönben az első pillanattól kezdve kiemelt prioritást kellett volna kapnia minden utasszállító repülőgépgyártási kapacitásnak, sőt, megelőznie a nyílt, fegyveres konfliktus kirobbantását, ha az erre az időpillanatra volt tervezve (a „független pénzügyi rendszer”, „független internet” többéves projektje mellett bőven elfért volna a „felkészülési” menetrendben). Természetesen, a konfliktus esetleges gyors zárása minden fenti gondolatot zárójelbe tehet.
Végezetül az egyik kedvenc vloggerem, a Boeing-747-es kapitány Kelsey elemzését ajánlom mindenkinek arról, hogy mi történik, ha egy levegőben levő repülőgépet tiltanak ki több ország légteréből, merthogy épp ez történt az Aeroflot járatával.
Borítókép: wikipedia.org.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: