A kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról – az eddigi tapasztalataim alapján – nagyjából ugyanolyan beszámolók születtek a különböző online médiumokban. Ezek a bejelentésekről, a légiparádéról, néhol pedig a problémákról számoltak be.
Mindezekről annyit írnék most dióhéjban, hogy a megnyitóbeszédében Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentette, hogy pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél.
A másik, a rendezvény kapcsán nem kevésbé fontos bejelentése, vagy inkább megjegyzése pedig az volt, hogy szombaton rendkívül sokan érdeklődtek a katonai pálya iránt. Erről azt gondolom, hogy ez a sikeresség egyik legfontosabb mérőszáma lesz a jövőre nézve.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig azt emelte ki, hogy lesz magyar fegyvere a magyar katonának. „Az altábornagy szerint a prototípusok „több mint ígéretesek”, olyan új innovációt testesítenek meg, amely a 21. századba repíti a magyar kézifegyvergyártást.”
Utóbbi kapcsán már több cikk is megjelent, amikből én annyit idéznék, hogy Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van. Ő egyébként – ha nem tévedek – a csongrádi Diana Vadász-Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, maga a cég pedig a Pannónia Arsenal Zártkörűen Működő Részvénytársaság többségi tulajdonában áll.
Rátérve a „repülőnap” egyéb programjaira – a véleményem szerint – meglehetősen izgalmas, látványos és szórakoztató volt, készítettem is néhány ezer képet. Ezekből válogattam ki most egy-két érdekesebbet. Ez a kis összefoglaló azonban most nem a bejelentésekről, nem is a légi- vagy földi parádéról, hanem a kiállítókkal folytatott beszélgetéseimről fog szólni.
Időrendben haladva, az első érdekesebb beszélgetésem a Sugárfelderítő Konténerhez kapcsolódik. Mivel semmilyen felirat nem volt sem rajta, sem a környékén – ellenben a háttérben található kivetítőn láttam, hogy egy Mi-24-es hordozza – ezért gyorsan megkérdeztem, hogy ez akkor egy helikopter függesztmény-e (nem tudtam hova tenni az alakja és mérete miatt). Erre kaptam a pontosító választ, hogy ez AZ a konténer.
Megörültem, hogy élőben láthatom, meg is kérdeztem, hogy mi lesz vele, ha kivonják majd a Mi-24-et a hadrendből. Erre azt a választ kaptam, hogy egyfelől szabvány csatlakozópontjai vannak, másfelől, ha kell, akkor viszonylag rugalmasan tudják a csatlakozókat, burkolatot módosítani, a megrendelő igényei szerint.
Ezzel egyébként irányba is állított ez a beszélgetés a nap későbbi részére (szombaton fotóztam, vasárnap nézelődtem-érdeklődtem inkább): nem az a jó kérdés, hogy egy haditechnikai eszköz mit tud, vagy mit nem, hanem az, hogy mire van szükség, és azt egyébként lehetséges-e megvalósítani.
A következő a Genevation cég ProTAR drónprojektje volt, egy meggyőző méretű kilövőállásból indítható repülőeszközzel (talán orosz UAV megoldásoknál láttam hasonlót). A táblák szerint célgép funkciót szánnak a mérnökök a repülőeszköznek, meg is kérdeztem gyorsan valakit, hogy ez akkor konkurense-e a HM EI Meteor projektjének?
Erre azt a meglepő választ kaptam, hogy a beszélgetőpartnerem csak pár napja látta először a Meteort, úgyhogy nem is tud nyilatkozni, hogy mi a különbség a két eszköz között. Az viszont határozottan kiderült a beszélgetésből, hogy a Magyar Honvédség igényei alapján fejlesztették ezt a rendszert, és egyelőre csak eshetőleges bármilyen exporttevékenység. A drónból egyébként időjárás-befolyásoló és „cirkálórakéta” verzió is készíthető.
Ha pedig drón, akkor egyértelmű kérdésként fogalmazódott meg bennem, hogy az esetleges drónbeszerzés miatt hozták-e Kecskemétre a török Vestel felfegyverzett gyártmányát? A hölgy, akit sikerült elérnem annyit mondott, hogy nagyon sokan megkérdezték ezt már tőle az utóbbi két napban, és nyilván van valami oka, hogy épp ezt hozták ide. Gondoljon tehát mindenki arra, amire szeretne.
A legviccesebb kiállítás az IAI standja volt, amelynek földbe döngölően hatalmas kijelzőjén szinte soha nem látszott semmi (sokáig azt hittem, hogy nem is működik, de vasárnap valamikor egyszer csak bekapcsolták), szinte soha nem volt ott senki, és soha nem került ki egyetlen látnivaló sem, kivéve egy Heron makettet.
Azután vasárnap egyszer csak feltűnt három emberke, akik – ránézésre – egészen biztosan senkivel sem akartak beszélgetni (esetleg a meghökkentően jól felszerelt „tárgyalóban”, az ajtó mögött), és egy darab prospektus, amit el is hoztam. Tőlük nem kérdeztem semmit.
Nem beszélgetés eredményeként, de egészen véletlenül, a második nap végén kiszúrtam, hogy a Magnus szárnya alá egy OCTOPUS kamera lett felszerelve, gondolom ez lehet majd a felderítő verzió alapja (nem elfelejtve persze az alapszabályt, hogy az van, amit a megrendelő kér, és megvalósítható).
Az egyik legizgalmasabb kérdésem és beszélgetésem az volt, hogy mit keres az IRIS-T rakéta a magyar Gripen szárnyvégein. Erre egy eléggé barokkos körmondatot kaptam valakitől válaszként, melyben szerepeltek olyan gondolatok, mint, hogy ebben a formában ez nyilván csak egy DEMO, de, mint esetleges lehetőség „in progress” és „we hope”: megint csak dekódolja mindenki ahogy szeretné, én sem tudom jobban.
A show-t viszont egyértelműen a Rheinmetall nyerte, amikor egyszer csak megálltam egy 120 mm-es aknavetőnél (onnan tudtam, mert rá volt írva), egészen pontosan az MWS 120 Ragnaroknál, ahonnan épp akkor valaki idegesen távozott, mert nem értett szót a magyarul nem beszélő, de az eszköz mellett tébláboló emberkével.
Igazából nem is nagyon érdekelt ez a fegyver, de arra gondoltam, hogy felvidítom kicsit és megkérdeztem, hogy ez akkor egy aknavető-e, és lehet-e például a Lynx-re integrálni. Erre valami hihetetlen átéléssel ömleni kezdett belőle a szó az eszközről, a mélységi felderítőkről, koordinátákról, a legkülönfélébb lehetőségekről és paraméterekről.
De a szavakat tettek is követték, és már pötyögött is bele mindenféle koordinátákat, és megnézhettük közösen, ahogy automatikusan TÉNYLEG mozogni kezdett az eszköz a randomszámok által meghatározott cél felé. A lámpalázban pedig elfelejtett megnyomni valamit, de aztán megnyomta, és megtörtént aminek meg kell történnie.
Ezen a ponton már egészen biztos voltam benne, hogy vagy a Rheinmetall legfelkészültebb, feketeöves sales-esével beszélek (erre kicsi esélyt láttam, mivel valószínűleg szóba sem állt volna velem, de legalábbis egészen biztosan nem téblábolt volna a termék, vagyis az aknavető körül), vagy valakivel, aki tényleg részt vett a fejlesztésében, és ezt a lelkesedést látom rajta.
Az már csak otthon derült ki számomra, amikor utánanéztem az eszköznek (ha már ilyen sok mindent megtudtam róla), hogy valószínűleg Gunnar Anderssonnal beszéltem, akinél jobban kevesen ismerhetik ezt a fegyvert. Amikor pedig körülbelül egy óra múlva megint arra jártam, akkor már épp valaki másnak magyarázott hevesen, és ugyanakkora lelkesedéssel nyomkodta a random koordinátákat a kijelzőbe, mint tette azt velem.
Ez a fajta lelkesedés és optimizmus, vagy épp jó értelembe vett feszültség és professzionalizmus (néhány kivétellel) pedig igencsak kiérződött a kiállítók környékén, ami azt jelezte számomra, hogy sokaknak bizony volt tétje ennek a rendezvénynek. Kíváncsi vagyok, hogy elbírna-e majd a magyar piac egyszer egy önálló szakkiállítást ezen a területen.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
