Immáron hagyományosan, a hétvége előtt jelentek meg a legérdekesebb jogszabályok a nemzetbiztonság és a honvédelem területén, ezért ismét összegyűjtöttem egy csokorra való információt, melyekből számos részlet megismerhető például a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, vagyis a TIBEK tervezett kialakításával és működésével kapcsolatban.
Előtte azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a katonai oktatásban nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíj pályázatot hirdetett.
A felsőoktatásból mérnök és pénzügyi-számviteli hallgatók jelentkezését várják, míg a szakképzésben tanulók közül közlekedésgépészeket. A havi juttatás, a képzés jellegétől és a tanulmányok által elérhető szakma iránti munkaerőpiaci kereslettől függően, a költségvetési törvényben a meghatározott honvédelmi illetményalap 59%-300%-a, illetőleg bizonyos esetben további tanulmányi pótlék is elérhető.
Természetesen nem csak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár az együttműködés, ugyanis az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek is meg kell felelni. Ennél fontosabb azonban, hogy a jelentkező vállalja, hogy a szerződésben meghatározott iskolai végzettség megszerzését követően, alapkiképzésen vesz részt, és szerződéses jogviszonyt létesít a Magyar Honvédséggel.
Vállalja továbbá, hogy a részére felajánlott első szolgálati beosztását elfogadja, szerződéses jogviszonyát legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig fenntartja. Akit a részletek érdekelnek azok ezen a linken keresztül érhetik el jelentkezési lapot és a részletes tájékoztatót. A jelentkezési határidő 2016. augusztus 20-a.
Rátérve a TIBEK-re, a belügyminiszter napokban megjelent, 12/2016. (VII. 15.) BM utasítása alapján megismerhető, hogy egyidejűleg, legfeljebb 130 fő lesz a miniszter által irányított szervhez vezényelhető (a Hszt. 38. alcíme alapján).
A „lakásnak minősülő helyen alkalmazástechnikai, műveleti informatikai feladatokat végrehajtó személyek” manapság is kiemelt bérpótlékot kapnak (Részlet Az ügynök élete c. filmből, Forrás: youtube,com)
Vélhetően örömmel fognak a leendő állománytagok a TIBEK égisze alatt tevékenykedni, mivel a TIBEK szolgálati beosztásaihoz köthető illetménypótlék mértéke messze meghaladja majd akár az Alkotmányvédelmi Hivatal, akár a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat bérpótlékait. Előbbinél 200-250%, utóbbinál 160-260% a bérpótlék, besorolási osztálytól és szolgálati beosztástól függően, míg a TIBEK-nél ez egységesen 400% lesz.
Az érdeklődőknek érdemes ezentúl figyelemmel kísérni a korábbi Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEK) honlapját, ahol a TIBEK megátalakulását követhetik majd nyomon. Sőt, ha valaki kedvet kap a TIBEK munkatársává válni, ne habozzon, és jelentkezzen az első álláshirdetésre.
Mielőtt azonban végleg eltűnne a SZEBEK, érdemes megemlékezni az eddigi működéséről. Elérhető például a foglalkoztatottakra vonatkozó, egyik utolsó táblázatuk, amely 2014. harmadik negyedévéből származik. A kimutatás szerint, akkoriban, 16 fő volt a létszámuk.
A SZEBEK közbeszerzései szinte kivétel nélkül központosított eljárásokban zajlottak, kivéve, amikor az IBM i2 Analyst’s Notebook elemző-értékelő szoftvercsaládot rendelték meg. „Az i2 Analyst’s Notebook komplex információk ábrázolásának eszköze, amely információk számos viszonyt, összefüggést jellemeznek objektumok (személyek, cégek, bankszámlák, telefonhívások stb.) és események, tranzakciók közt. Segítséget nyújt az elemzőknek és nyomozóknak felfedni és ábrázolni az információkat áttekinthető és könnyen értelmezhető ábrákon és vázlatokon” – olvasható a forgalmazó weboldalán.
Felidézném azt is, hogy a SZEBEK, 2014-ben pályázatot hirdetett, „Dohánycsempészet és a szervezett bűnözés” címmel, amelyre bárki jelentkezhetett, 11-21 oldalas pályázatával. A nyertes pályamű a „Közúti határátkelőhelyen működő, dohányáru csempészetére szakosodott szervezett bűnözői csoport sajátosságai és tevékenysége, valamint az ahhoz kapcsolódó korrupciós bűncselekmények” címet kapta.
De a múlt mellett a jövőre is érdemes kitérni, hiszen a belügyminiszter 28/2016. (VII. 15.) BM rendelete nyomán, már javában zajlik a nemzeti utasadat-információs rendszer (HU PNR rendszer) bekötése a TIBEK-hez. A HU PNR rendszer automatikus hozzáférést jelent a légiforgalmi utasadatokhoz. A rendelet alapján kissé bonyolultnak tűnő feladatlírás azért meglepő, mert a nemzeti utasadat-információs rendszert eddig is a SZEBEK gondozta.
A TIBEK jelmondata az „In Adversis Prudentia”, vagyis a „Nehézségekben az okosság segít” lett.
Ha tetszett az írás, akkor ne maradj le a következőről: