Drón
Hírek Honvédelem és nemzetbiztonság

Nemzetbiztonsági és Honvédelmi mozaik 2019/2

Megjelent a Magyar Honvédség Parancsnokságának karjelzése, drónelhárító rendszert tesztel a Magyar Honvédség, meglepő okokból több közbeszerzési eljárás is sikertelenül zárult a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalánál és a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály nyílt pályázatot hirdetett civil szervezetek szakmai programjának támogatására.

Megjelent a Magyar Honvédség parancsnokának 48/2019. (HK 3.) MH PK intézkedése csapatkarjelzés rendszeresítéséről. Az intézkedés hatálya a Magyar Honvédség Parancsnokságának hivatásos és szerződéses állományú katonáira terjed ki.

Karjelzes

Forrás: Honvédelmi Közlöny

A karjelzés heraldikai leírása:

“A pajzsalak jelentése védelem – erő – megbízhatóság.

A turul a magyar mondai hagyományok totemállataként az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője. Mint minden ragadozó madár, a turul (karvaly, sólyom) is az uralkodás, az égi eredet jelképe, az erőt, az akaratot szimbolizálja, kiterjesztett szárnyai pedig a védelmező szándékot, az óvni akarást jelképezik. A turul karmai között látható kard a harc, a hatalom, a bátorság, a férfias erő és a hősiesség jelképe.

A tölgyfaág a harcot, háborút, míg az olajág a békét jelenti meg. A biztonság és a védelem szimbólumaként nyilvánvalóan utal a Magyar Honvédség alapvető feladatára.

A szegély színei a Magyar Köztársaság hivatalos állami jelképének – nemzeti lobogónknak – színei. A vörös sáv az „erőt”, a fehér a „hűséget” és a zöld a „reményt” szimbolizálja.

4. A csapatkarjelzés terveit készítette: Dánielné Csiszár Nóra ha. és Dániel András ha.”

A Magyar Honvédség parancsnoka 75/2019. (HK 3.) MH PK számmal parancsot adott ki drónelhárító rendszerteszt végrehajtásáról. A tesztről további információ nem ismert, mert a parancsot az érintettek külön kapják meg.

Három közbeszerzési eljárás is sikertelenül zárul a napokban. Ez önmagában még egyáltalán nem rendkívüli, a sikertelenség indokai viszont igencsak meglepőek. Az talán még kevésbé érdekes, hogy a “Mikrobusz beszerzése” eljárás azért lett eredménytelen, mivel “az ajánlattételi határidőig nem nyújtottak be ajánlatot.”

Ennél kacifántosabb okból lett sikertelen az ArcGIS licenszek beszerzése, mivel meglehetősen furcsa a sikertelen eljárás indokolása, amely alapján az ajánlatkérő végül képtelenné vált a szerződés megkötésére, pedig itt már ajánlattétel is történt a GDI Magyarország Kft. részéről.

Az igazán meglepő mégis a “Közlekedési szaktechnikai eszközök (KSZTE) karbantartása 2019–2020 évekre” elnevezésű eljárás lett, amelynek során a feladat az MH állományába tartozó közlekedés szaktechnikai eszközpark javítása, karbantartása, időszakos munkavédelmi gépvizsgáztatása, eseti műszaki vizsgáztatása lett volna.

A beszerzésre ugyanis kizárólag a Honvédelmi Minisztérium saját cége, a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. jelenkezett, a látszólag papírforma győzelem viszont elmaradt, méghozzá azért, mert “az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést.”

A Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására. A cél a honvédelmi eszmét, valamint a katonai hivatást népszerűsítő közéleti rendezvények, programok támogatása az alábbi témakörök valamelyikében: Rákóczi-emlékév, 50 éves a NATO – Magyarország 20 éve a NATO-ban és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából szervezett rendezvények.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: