Honvédelem és nemzetbiztonság

Nem meglepő módon L-39NG repülőgépeket kap a Magyar Honvédség

L39

A mai napon jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hivatalos oldalán, a High-tech Force-on, hogy a kormány összesen 12 darab, a cseh Aero Vodochody által gyártott könnyű sugárhajtású repülőgépet vásárol a Magyar Honvédségnek.

A bejelentés abban az értelemben nem lepett meg, hogy már két éve arról írtam, hogy bár a haderőreformot a nagyközönség számára először, koncepcionálisan és átfogóan bemutató prospektus viszonylag kevés, kézzelfogható konkrétumot tartalmazott, de az egyik épp az volt, hogy “a Zrínyi 2026 program keretében sugárhajtású kiképző repülőgépek beszerzésére is sor kerül. A hazai katonai pilótakiképzés kialakításával a Magyar Honvédség közel egy évtizede elvesztett képességet szerez vissza.”

Akkor hosszasan írtam arról, hogy miért az L-39NG az egyik legnagyobb befutó (ekkor még a magyar felvásárlás sem volt ismert, azt követően több írást is szenteltem a kérdéskörnek), emlékeim szerint a Zrínyi 2026 prospektusban pedig a bekezdés mellé egy L-39-es képe került. Erről meg eszembe jut a “zrinyi2026_190_190_7.pdf” számomra keserédes története.

Most pedig azon gondolkodom, hogy lényegében mit is jelent, hogy a mai, L-39NG beszerzésről szóló, 16:11-es Facebook bejegyzést követően a htka.hu és a portfolio.hu 16:19-kor, illetve 16:15-kor, ugyanazt a videót felhasználva közölt le terjedelmes cikkeket a hírről és a típusról.

Borítókép: Gyömbér Béla

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom