péterfalvi

Erről pedig jelentés készült. Azért érdemes ezt hangsúlyozni, mert a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság honlapján is félkövéren van szedve ez a szó, amire eddig nem nagyon láttam még példát.

A jelentést elolvasva viszont teljesen egyértelművé válik, hogy a jelentés egy érdekes problémára próbál rávilágítani: a NAIH szerint Pénzügyminisztérium (PM) sorozatosan figyelmen kívül hagyta a tájékoztatási kötelezettségét, mellyel megsértette az Infotv. vizsgálati eljáráshoz kapcsolódó rendelkezéseket.

Az ügy úgy indult, hogy bejelentés érkezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, melyben egy újságíró azt kifogásolta, hogy a Pénzügyminisztérium 2019. április 12-én elküldött közérdekű adatigénylésére adott válasza egyáltalán nem tartalmazott érdemi információt az adott kérdések vonatkozásában.

Az adatigénylés a PM felügyelete alatt működő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. pénzeszköz felhasználásával kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket. Az ügyben a NAIH vizsgálatot indított és felvilágosítást kért a PM-től.

Mivel a hatóság megkeresésére válasz nem érkezett, ezért 2019. szeptember 20-án ismételten a minisztérium közigazgatási államtitkárához fordultak. A tértivevények tanúsága szerint mindkét levelet sikeresen kézbesítették, azonban a tényállás tisztázásához szükséges megkeresésekre a PM egyik esetben sem válaszolt.

A jelentést szó szerint idézve “mivel teljességgel elfogadhatatlan, hogy a közpénzek felhasználásával kapcsolatos hierarchia csúcsán található szerv közigazgatási államtitkára a Hatóság megkeresésére nem reagált, a Hatóság megkereste Varga Mihály pénzügyminiszter urat és megkérte, hogy 30 napon belül írásban és érdemben szíveskedjen felvilágosítást adni arról, hogy a megjelölt adatigénylést miért nem teljesítették teljes körűen.”

Ezt követően 2020. június 17-én, valamint 2020. augusztus 10-én a NAIH ismét megkísérelte a tényállás tisztázását és a tértivevények tanúsága szerint a leveleket ekkor is sikeresen kézbesítették, azonban az ügy tisztázásához szükséges megkeresésékre a minisztérium továbbra sem válaszolt.

Az üggyel kapcsolatban a hatóság álláspontja végül a következő lett: az Infotv. indokolásához fűzött magyarázat alapján, ha az ombudsmani eszközök alkalmazása sikertelen volt, a hatóság a bejelentés alapján lefolytatott vizsgálatáról – annak  lezárásaként – jelentést készíthet, amelyet nyilvánosságra is hozhat.

Az ügyben Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke szerint kijelenthető, hogy a PM több – összesen négy – alkalommal nem tett eleget sem az együttműködési, sem pedig a tájékoztatási kötelezettségének. A hatóságnak pedig ezen eljárásjogi akadályok miatt nem sikerült a vizsgálat alapjául szolgáló tényállás tisztázását lefolytatnia, amely miatt az ügy érdemi feltárására nem volt mód.

A NAIH nem tartotta elfogadhatónak a PM magatartását és a fentiekre, valamint a kooperáció és az érdemi állásfoglaláshoz szükséges tények, információk és okok feltárhatóságának hiányára tekintettel bocsátott ki az ügyben jelentést. A hatóság jelentése bíróság vagy más hatóság előtt nem támadható meg.

Dr. Péterfalvi Attila bízik benne, hogy a jelentés alkalmas lesz az információszabadság, és az ahhoz fűződő joggal összefüggő jogsérelem orvoslására, a közvélemény figyelmének felhívására, és a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülésére.

Borítókép: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke átveszi az újabb kilenc évre szóló kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2020. október 28-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom