De azért még lehetnek problémák. Pár napja írtam arról, hogy meglepő információk váltak elérhetővé Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszternek a Honvédelmi és rendészeti bizottság előtti meghallgatásán a mentesítésének kezdeményezéséről. Meglepő egyrészt azért, mert ezek a zárt üléseken történnek, és meglepő azért is, mert kiderül belőle, hogy a mentesítési kérelmek „nagyjából” meghatározottak.
Egészen pontosan az állítható a jegyzőkönyv alapján, hogy a mentesítési kérelmek „nagyjából jelölik meg, hogy mit vásárolnak, nagyjából, hogy mennyiért, és milyen nemzetbiztonsági indok alapján„, illetve, hogy „bizonyos haderőnemben a következő tíz évben 900 milliárd forintért veszünk majd dolgokat.” Ezekre a felvetésekre pedig olyan válasz érkezett, hogy „lehet, hogy az előterjesztés nagyjából történik meg, amikor mentesítésre kerül sor.”
A korábbi írásomban ezt problémaként jelöltem meg, de adós maradtam ennek a kifejtésével, amit most meg is tennék. Mivel az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága lényegében egy szakpolitikai bizottság, így az egész kérdéskört kettébontanám: politikai, és szakmai vetületek szerint.
Az alapfelvetésem szerint ez tehát egy probléma, de meglehetősen sok olyan információ van, amelynek nem lehetek a birtokában. A fenti felszólalásokból ugyanis nem rekonstruálható egyetlen mentesítési kérelem tényleges tartalma sem, pusztán sejthető. Nem ismert, hogy valaha is volt-e ettől eltérő gyakorlat, vagy a kérelmek mindig is hasonló módon kerültek beadásra. A szokásjog ezeken a területeken mindig is erősen jelen van.
Az ülésen elhangzott (jó gyakorlatra példaként), hogy más eljárásban hogyan folyik, milyen akkurátusan történik a mentesítési eljárás, ebből arra következtetek, hogy nem a honvédelmi eljárások gyakorlata változott meg (mivel ezek zárt ülésen történnek, így ez nyilván megint csak spekuláció az elhangzottak alapján).
A másik oldalról ezt a jelenséget erősítheti, hogy az eljárási szabályokat kormányrendeletek tartalmazzák, amelyeknek nincs indokolásuk, így a szövegértelmezés bizonytalanságainál (erről majd később) a jogalkotói szándék megismerésének lehetősége nem biztosított.
A gondolatmenetem alaptézise, hogy a mentesítési kérelem lehetne pontosabban meghatározott, azonban valamilyen okból mégsem úgy kerül benyújtásra a bizottság elé. Elsőként ennek a jelenségnek a lehetséges politikai okait próbálom megvizsgálni.
Adja magát a lehetőség, hogy a relative határozatlan tartalom egyfajta „biankó felhatalmazásként” működik, amelyre ráadásul így lényegében egy ellenzéki legitimizáció is kerül (ahonnan azért kritikák egyébként is érik a haderőreformot). Bármilyen későbbi probléma esetén pedig lehetőség van visszanyúlni, illetve rámutatni a bizottság korábbi döntésére.
Ez a legkényelmesebb értelmezés, de szerintem nem ez áll a jelenség mögött. Mégpedig azért nem, mert a szakbizottsági területen nem tartom reális, és potenciálisan gyakran előforduló esetnek, hogy elutasítsanak egy pontosabban kifejtett kérelmet, főleg ha egyébként a „nagyjábólit” is elfogadják. Ettől tartani szerintem egész egyszerűen nem reális.
Ettől függetlenül persze ismerek olyan esetet is, amikor elutasító bizottsági döntés született még évekkel ezelőttről, egy nyilvános tárgyaláson az egyik bizottságban, de az emlékeim szerint az Alkotmánybírósághoz volt köthető. Azt nem tartom reálisnak, hogy haditechnikai fejlesztések kapcsán, a pontosabb információk ismeretében születnének nem támogató döntések (míg annak hiányában megadásra kerülnek).
Hasonlóan triviális megközelítés, hogy a kérelem azért történik „nagyjából”, mert az eljárás kezdeményezői integritási problémáktól tartanak. Ez konkrétan felmerült a bizottsági meghallgatáson is, személyeskedések közepette, ami a téma kapcsán viszont mellékes. A lényeg az a gondolat, hogy vajon a bizottságban szereplő személyekhez (és itt nyilván az ellenzéket képviselő személyek kerülnek reflektorfénybe) fűzött bizalom csökkenése vagy megszűnte miatt nincs-e esetleg pontosabb megjelölés?
A bizottságon elhangzott válaszokból mindenesetre ennek az ellenkezője derül ki, mint ahogy vélhetően a megfelelő ellenőrzéseken átestek ezek a személyek is. Persze előfordulhat olyan helyzet, hogy máskülönben, más érdekek mentén nehezen lenne a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személy az eljárásból kizárható, de nyilván megfelelő mennyiségű és minőségű nemzetbiztonsági munkával szerintem szinte bármi lehetséges (legalábbis egy ilyen eredmény elérése erejéig).
Ettől egy lépéssel hátralépve elképzelhető, hogy a kérelem azért történik nagyjából, mert valóban integritással összefüggő félelem áll a hátterében, de nem feltétlenül konkrétan meghatározható személyekhez, hanem az egész bizottsági eljárás egészéhez viszonyítva. Gondolva itt a konkrét bizottsági ülés körülményeire, helyszínére annak esetleges megfigyelhetőségére. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a miniszteri válaszból az derült ki, hogy kérdés esetén talán pontosabb információt is kaphattak volna az érdeklődő képviselők.
Még hátrább lépve lehet a legizgalmasabb lehetőséghez eljutni, amely már előre vetíti azt is, amiért én problémásnak látom a helyzetet, de az már a jogi oldalon fog megtörténni. Előtte azt kell szerintem figyelembe venni, hogy a mentesítési kérelem eredendően nem „csak” a bizottság számára készül, de legteljesebb formában végül oda érkezik be.
A minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 492/2015. (XII. 30.) korm. rendelet, és az alapvető biztonsági érdeket érintő beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 225/2016. (VII. 29.) korm. rendelet alapján az eljárás röviden az alábbiak szerint foglalható össze.
- a közbeszerzési eljárás lefolytatása alóli felmentésre irányuló kezdeményezést (a továbbiakban: mentesítési kérelem) nyújt be az ajánlatkérő
- a mentesítési kérelemhez minden esetben csatolni kell az illetékes nemzetbiztonsági szolgálat szakmai állásfoglalását
- ha érintett, akkor a VBÜ beszerzés megvalósításának tervezett módjára vonatkozó szakmai véleményét is csatolni kell
- a miniszter a mentesítési kérelmet megvizsgálja
- az előterjesztő miniszter az egyetértése esetén a kérelmet megküldi a Nemzetbiztonsági Kabinetnek
- egyetértése esetén a Nemzetbiztonsági Kabinet a mentesítési kérelmet és annak mellékleteit, valamint a mentesítési kérelemben foglaltakról kialakított véleményét tájékoztatásul továbbítja a bizottságnak
Összességében tehát a mentesítési eljárás egészét nézve egy elképesztően jelentős integritási kockázat látható (sok szereplő, sok érintett szervezet), amelynél már valóban kihívás lehet a minősített információk hatékony megóvása. Összességében én egyébként ezt az okot tartom a legvalószínűbbnek. Vagyis, hogy az egész eljárás kapcsán előre felismert, vagy valószínűsített integritási problémák megelőzését támogatja ez a fajta megközelítés.
Mielőtt pedig valaki azt hinné, hogy ez jogilag egészen biztosan nem támogatott, azok számára fontos hangsúlyoznom, hogy a két eljárásrend kapcsán – amit a fent említett két kormányrendelet tartalmaz – nagyon kevés eltérés van.
Ezen kevés eltérések egyike viszont éppen az, hogy míg a minősített beszerzések esetén a mentesítési kérelemben meg kell jelölni a beszerzéssel összefüggő, mentesíteni kívánt szerződés pontos tárgyát és becsült értékét, addig az alapvető biztonsági érdeket érintő beszerzések esetén a mentesítési kérelemben már nem kell pontosan megjelölni a beszerzéssel összefüggő, mentesíteni kívánt szerződés tárgyát.
Vagyis ilyen esetben egy dolgot egészen biztosan nem kell a jog szerint megtenni: pontosan megjelölni a beszerzés tárgyát. Akkor viszont miért gondolom mégis azt, hogy probléma lehet az eljárás kapcsán? Nos ez nem más, mint hogy a két kormányrendelet célja azt az eljárást jogilag szabályozni, hogy egy ilyen döntést hogyan kell meghozni. Ennek csak az utolsó állomása a bizottsági munka.
A probléma szerintem az, hogy a jogszabály a kormányzati és az előkészítési munkát is lefedi, és egyáltalán nem csak az ellenzék potenciális részvételének és információéhségének keretek közé szorításáról szól. Viszont egészen nyilvánvaló a véleményem szerint, hogy a tényleges kormányzati és nemzetbiztonsági döntéshozatal nem annyi információ alapján történik, mint ami végül a bizottság elé kerül (amennyire ez most nyilvánosságra került), másként megfogalmazva a tényleges döntéshozatali eljárás és a jogi eljárás által meghatározott keretek között információs rések lehetnek.
Ezt nyilván erősíthetik olyan kérdések, hogy mit kell megfelelő és elegendő információtartalomnak tekinteni egy szerződés tárgya és becsült értéke kapcsán. Én alapvetően egyébként többféle megoldást is el tudok képzelni, de őszintén szólva szerintem egyáltalán nem egyszerű és triviális a kérdéskör máshogy történő rendezése.
Nyilván az eljárásrend átírható lenne, esetleg mentesítési kérelem bizonyos helyeken kivonatosan jelenhetne meg, de ez nyilván lakmuszpapírként működne az integritási kockázatok kapcsán, illetve végső soron visszás lenne, ha ez épp azt a bizottságot érintené, ahol a végső döntéshozatal megszületik (ha esetleg mégis ott vannak integritási kockázatok).
Ezek a szabályok egyébként nem mostanában (2015 és 2016) és egyáltalán nem előkészítés nélkül készültek (lásd: 2/2016. (HK 2.) HM KÁT-HVKF együttes intézkedés), a véleményem szerint már a védelmi beszerzések expanziója előtt az egész szervezetet és működést átfogó koncepciók készültek. Egyvalami tehát biztosra vehető: nem véletlenül alakult így a gyakorlat.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
