Atomjátszma – Tom Clancy ebből biztosan regényt írt volna

Nukleáris problémák Grúziában

Grúzia már az 50-es évek elején a Szovjetunió üdülőközpontjának számított. Ebben a csodás földrajzi környezet és persze az a tény is közrejátszhatott, hogy a grúz Gori városágban található Sztálin szülőháza. Az ország abház lakosságú területén fekvő Szuhumi városa azonban a belső propagandaturizmusnál is fontosabb, katonai feladatokat kapott. A városkában működő Abkhazian State University és a Sukhum Open Institute 1945 és 1954 között kiemelt szerepet játszott a szovjet nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos programokban.

Atomcsendes kisvárosok

Ezek az intézmények akkor is működtek, amikor Grúziát polgárháború rázta meg. A  frissen függetlenné vált tagköztársaságban ugyanis gyorsan a felszínre kerültek az etnikai ellentétek. A polgárháborús események ezért végigkísérték az 1992-1993-as éveket. A fegyveres konfliktus egyik utolsó jelentősebb katonai mozzanata volt, amikor 1993. szeptember 16-án az abházok támadást indítottak, és visszafoglalták Szuhumit a grúz erőktől.

A harcok során körülbelül 200 tudós és adminisztratív alkalmazott hagyta el a szuhumi-i nukleáris intézményeket, majd Grúzia fővárosában “újraalapították” az Ilia Vekua Institute of Physics and Technology (SIPT) kutatóközpontot. Ettől függetlenül azonban az abház intézmények is tovább működtek. A szakadár területeken található kutatóközpontból (amelyeket nem ellenőrzött az International Atomic Energy Agency (IAEA) sem) később jelentős mennyiségű nukleáris hasadóanyag tűnt el az évek során a Nuclear Threat Initiative tanulmánya szerint – többek között – körülbelül 2 kilogramm dúsított uránium is.

A Grúziából kiinduló nukleáris hasadóanyag csempészetet számos újság feldolgozta már, talán Oleg Khintsagov és Garik Dadayan esetét ismerhetik a legtöbben a nemzetközi sajtóban megjelent hírekből. Ennél sokkal megdöbbentőbb az elrejtett vagy “elhagyott” sugárforrások száma, különösen a földből váratlanul előbukkanó cézium 137-es izotópok mennyisége.

Ahová lépek cézium terem

Az egyik leghihetetlenebb eset egy “szerencsés” kimenetelű utazás volt, amikor a Kopitnari nemzetközi repülőtér melletti autópályán egy váltásnyi grúz vámos utazott, akik magukon viselték a sugárzás dózismérőjüket (az Amerikai Egyesült Államoktól kapta Grúzia a személyi sugárzásmérő készleteket, tekintettel a nukleáris hasadóanyag csempészettel szembeni együttműködésre). Az egyik eszköz váratlanul sugárzást jelzett, ennek okát kutatva pedig nem sokkal később sikerült beazonosítani a földbe elásott hasadóanyagot.

Grúzia

1997-ben Lilo környékén találtak cézium 137-es izotópot, néhányat védőburkolat nélkül
(Forrás: inmm.org)

Nem példa nélküli az elhagyatott területeken (különösen ex-szovjet katonai létesítményekben) sugárzó anyag előbukkanása Grúziában, mint azt az esetet elemző jelentés is megerősíti. Olyan gyakran, hogy bár a grúz hatóság nem zárta ki, hogy csempészek hagyták hátra vagy rejtették el a sugárzó anyagot, de az esetet ennek ellenére még csak nem is bűnügyi eljárásban kezelték. Az említett hasadóanyag, vagyis a cézium 137-es izotóp egyébként nem atomfegyvergyártáshoz szükséges.

A cézium 137-es izotópját hidrológiai vizsgálatokban a vízfolyások izotópos nyomjelzésére, radiológiai méréseknél, sugárterápiában használják, de a csernobili baleset után visszamaradt radioaktivitás legnagyobb része is ilyen izotópokból származik. Hatékony semlegesítése nem megoldott, “hagyni kell lebomlani.”

A vigyázó szemek Szuhumit kémlelik

A csempész és földbe rejtett nukleáris hasadóanyagokénál már csak egy, talán még izgalmasabb forrása volt a sugárzásnak: amiről Grúzia, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is pontosan tudott. Ezek az országok járhattak William Joseph Burnsnek, az USA oroszországi nagykövetének a fejében is, amikor 2008. február 29-én találkozott Sergey Ivanovich Kislyak-al, aki pár hónappal később viszont épp Oroszország USA-beli nagykövete lett.

Több fontos témát is érintettek a beszélgetésük során, ezek között Burns nyomatékosan kérte Kislyak-tól, hogy Oroszország Kormánya hivatalosan is küldjön végre megkeresést Grúziának a szuhumi-i, erősen radioaktív anyagok ügyének elrendezése érdekében. Nem először került szóba a grúz kisváros a nagyköveti beszélgetések során, pár hónappal korábban Burns az orosz állami atomenergetikai konszern, a ROSATOM egyik vezetőjét győzködte a szuhumi-i helyzet mielőbbi rendezése érdekében.

Az amerikai nagykövet egyik korábbi feljegyzéséből kiderül, hogy 2007-ben már egyeztetett Vladimir Kuchinov-al, a ROSATOM egyik vezetőjével. Kuchinov már akkor határozottan kijelentette, hogy a ROSATOM-nak nem célja nukleáris tárolóüzem kiépítése Abháziában, ugyanakkor osztotta az Amerikai Egyesült Államok aggodalmát, miszerint a Szuhumiban található két üzemből – amilyen gyorsan lehetséges – el kell távolítani a sugárzó anyagokat.

Grúzia

A grúz központi tárolóhelység (Forrás: inmm.org)

Mindazonáltal Kuchinov azt is hangsúlyozta, hogy a hasadóanyag nem helyezhető el a grúz Mtskheta-ban található tárolóban, mivel az országot túl veszélyesnek, instabilnak tartja. Javasolta ezért, hogy a sugárzó anyagokat inkább Oroszországba szállítsák. Célállomásként ugyanis számos orosz tároló szóba jöhetett és jelezte azt is, hogy egyelőre csak előzetes egyeztetés történt ebben az ügyben a területet ténylegesen irányító, abház hatóságokkal.

A hasadóanyag nyomában járva

Kuchinov egyértelművé tette, hogy sem az abház, sem a grúz vezetéssel nem akart Moszkva konkrét egyeztetésekbe kezdeni, amíg nem ismeri az Amerikai Egyesült Államok véleményét arról a lehetőségről, hogy azok esetleg Oroszországba kerüljenek átszállításra. Burst mindezt úgy kommentálta, hogy a sugárzó anyagok Oroszországba történő szállítása vélhetően a legegyszerűbb módja lenne elérni az USA nukleáris leszerelési céljait és egyben kiváló lehetőség lenne a két ország, kétoldalú fegyverzetkorlátozási erőfeszítéseinek a demonstrálására.

Nem sokkal a 2008-as Burns-Kysliak találkozót követően – amelyben tehát már nyomatékosan kérte az Amerikai Egyesült Államok, hogy Oroszország hivatalosan is vegye fel a kapcsolatot Grúziával – vélhetően a nagyhatalmak legnagyobb meglepetésére, 2008. augusztus 7-én kitört a grúz-orosz háború, amely eredményeként Grúzia előbb teljesen elvesztette a kapcsolatot és a már korábban is korlátozott irányítást Abházia viszonylatában, majd pár nappal később a háborút is.

Abházia függetlenségét – a világon elsőként – 2008. augusztus 26-án ismerte el Oroszország, majd 2008. november 17-én az abház parlament ratifikálta azt a törvényt, amely engedélyezte Oroszországnak katonai támaszpont építését Abháziában a következő évben. A sokáig más országok által el sem ismert Abházia fővárosa a mindössze 60.000 fő lakosú Szuhumi lett. Abháziát később független és önálló államként ismerte el  Nicaragua, Venezuela, Tuvalu, Vanuatu és Nauru is.

A célállomás megváltozott

A grúz-orosz háború “eredményeként” Grúziának tehát nem volt megnyugtató információja a szuhumi-i hasadóanyagok sorsa felől. A konfliktus elcsendesedését követően az Amerikai Egyesült Államok grúz nagykövetségének munkatársa, Kent Logsdon (Deputy Chief of Mission) küldött 2008. november 7-én egy sürgető levelet a helyzet mielőbbi tisztázása érdekében. Mint írja, a veszélyes anyagok eltávolítására vonatkozó grúz-orosz tárgyalások már 2007-ben megakadtak, az újabb konfliktus fényében pedig lényegében reménytelennek tűnt a kapcsolatok megfelelő időben történő rendeződése. Felvetette, hogy egy közvetítő, például az IAEA bevonása segítséget jelenthetne a kialakult helyzetben.

Furcsa módon a 2006-ban kezdődött tárgyalások elején a felek még úgy vélték, hogy a hasadóanyagok átszállíthatóak lennének a Mtskheta-ban található tárolóba, később azonban az abház vezetés mindezt “megvétózta”, mondván a ROSATOM részéről olyan lehetőség is felmerült (vélhetően ez csak “blöff” volt a részükről), hogy Abháziában építene ki egy tárolót. Mint azt korábban írtam: ez az ajánlat később soha nem vált valóra, hiszen 2007-ben a ROSATOM-ot képviselő Kuchinov már határozottan elvetette ezt az ötletet. A ROSATOM ugyanis semmi esetre sem akarta Grúziába szállítani a veszélyes anyagokat, és ezzel az Amerikai Egyesült Államok is egyetértett.

A szuhumi-i hasadóanyagok sorsa 2008. november 21-én merült fel legközelebb, amikor Giorgi Dolidze-val, a grúz Department of Security Policy and Euro-Atlantic Integration vezetőjével egyeztetett az amerikai diplomácia. Az Orosz Nagykövetségen keresztül próbáltak információhoz jutni a szuhumi-i helyzetről, az orosz válasz függvényévé téve a további lépéseket. Mindazonáltal a grúz felet képviselő Giorgi Dolidze személyes véleménye ekkor már az volt, hogy a sugárzó anyagok Oroszországba történő szállítását tartaná a leginkább megfelelő opciónak a Mtskheta-i tárolóval szemben.

Oroszországban már nem volt fontos a téma

2008. november 25-én már Moszkvában is foglalkoztak a kérdéssel, azonban az akkor megkeresett Alexander Bolichiov (Second Secretary in the MFA Department of Security and Disarmament Affairs) csak annyit mondott, hogy a feletteseitől tud az ügyről konkrét információkat kérni, mindazonáltal kiderült azt is, hogy ezek a kérdések már nem elsődleges fontosságúak. Az amerikai diplomácia konkrét válasz hiányában, 2008 végén ismét érdeklődött a hasadóanyagok sorsa felől. A Strategic Security Dialogue moszkvai rendezvényén a ROSATOM képviselőinek adtak át egy non-papert a felmerült kérdésekkel kapcsolatban. A válasz 2008. december 31-én érkezett, ugyancsak non-paper formájában.

A non-paper az emlékeztető egyik sajátos, írásbeli formája. Fontos szerepe van a diplomáciai kapcsolatokban, főként olyan közléseket tartalmaz, amely kapcsán elsődlegesen a másik fél reakciói a fontosak, esetleg egy-egy munkaanyag leiratát tartalmazza. Magyarországon a Thomas Markert által kiadott non-paper és az Amerikai Egyesült Államok által kiállított non-paper miatt, több alkalommal is sajtóvisszhangot kapott ez a fajta diplomáciai kommunikációs eszköz.

Vladimir I. Rybachenkov (aki washingtoni orosz nagykövetség tanácsadója volt) a választ tartalmazó non-paper átadásakor megerősítette: a veszélyes anyagokat Oroszország már elszállította és egyben kérte ezen információ bizalmas kezelését. Mindez a kijelentés a Sukhumi Physics and Technology Institute és az Experimental Pathology and Therapy Research Institute of the Abkhaz Academy of Sciences területén, addig tárolt, összes sugárzó anyagra érvényes volt.

Minden jó, ha jó a vége?

Az elszállítás ugyanis már 2008 augusztus-szeptember folyamán megtörtént. A ROSATOM képviselői a munkát és később a visszamaradt háttérsugárzást is megfelelőnek tartották. Erről az Amerikai Egyesült Államok képviselője természetesen tájékoztatni kívánta Grúziát (határozottan javasolva azonban, hogy az orosz non-paper nem adható át Grúziának, csak annak egy kivonata), illetve, ha kérdésként merült volna fel, akkor arról is, hogy informálisan milyen tájékoztatást kaptak arról, hogy melyik hasadóanyag, melyik orosz intézménybe került elhelyezésre.

Fontos kérdés, hogy tulajdonképpen mit is tároltak a szuhumi-i intézményekben. Erre azonban a Wikileaks információk nem adnak választ. Az bizonyos, hogy többféle hasadóanyagról is szó volt. Az is biztos, hogy a forrásokban egyértelműen külön kezelnek négy egység, magas szinten sugárzó anyagot, amit azonban nem jelölnek meg közelebbről. Ez azért furcsa, mert máskülönben (például csempészárunál) gyakran használják például a Highly enriched uranium (HEU) megjelölést, ami egyértelműen megjelölné a hasadóanyag jellegét.

De az is meglepő, hogy nem is mennyiségre, hanem darabszámra történik a megjelölésük. Az elszállításukkal kapcsolatban több helyen is a “nonproliferation” kifejezést használják, ami ilyen kontextusban egyértelműen fegyverkorlátozást jelent. Mindazonáltal természetesen használhatták nem csak fegyver, hanem potenciálisan fegyverek alapanyagául szolgáló nukleáris anyagok megjelölésére is.

Egy 2009. február 13-i keltezésű összefoglaló további információkat szolgáltat a történésekről. A grúz kormány képviseletében eljárva Giorgi Dolidze 2008. január 23-án három kérdés tisztázásában kérte az Amerikai Egyesült Államok segítségét. Garanciát kértek az oroszoktól, hogy a sugárzó anyagok eltávolításra kerültek, információt arról, hogy az oroszok értesítették-e az elszállításról az IAEA-t és arról, hogy mindez csak a négy, erősen radioaktív sugárforrást, vagy az összes nukleáris anyagot jelentette.

Az első és az utolsó kérdés már megválaszolásra került (az összefoglalóban egyébként ismét hangsúlyozták, hogy az orosz non-paper nem adható át Grúziának), azonban a második kérdésre érdemes külön is kitérni. A levélből az derül ki, hogy az IAEA képviselői tájékoztatták az amerikai felet (UNVIE útján), hogy 2009. januárjában Anita Nilsson (Office of Nuclear Security Director, IAEA) találkozott két képviselővel Oroszország bécsi képviseletéből.

Nilsson akkor szóbeli tájékoztatást kapott a szállításról az oroszoktól, amely nem terjedt ki az elszállítás pontos dátumára és körülményeire. Összességében az ügy kimenetelével az Amerikai Egyesült Államok elégedett volt, és azt nukleáris biztonsági szempontból lényegében lezártnak tekintette. Az eset kapcsán Grúzia nem sokkal később, 2009. február 18-án még tett egy javaslatot, hogy az IAEA is ellenőrizze az érintett abház intézményeket.

A történet tehát ezen a ponton véget ér, legalábbis a Wikileaks iratok nyomán, de érdemes azért még egyszer áttekinteni a történéseket. Érdekes például azt látni, hogy Oroszország az abház és a grúz kormány megkérdezése előtt elsődlegesen az Amerikai Egyesült Államok véleményére volt kíváncsi, olyan hasadóanyagok elhelyezése kapcsán, amelyek egyébként egy jogilag még Grúziához tartozó, zömében abház lakosságú terület, tudományos intézményeiben voltak eltárolva. Ennek kapcsán érdemes kitérni arra is, hogy Grúziának saját tárolója is van, például a már említett Mtskheta városkában.

Az oktatás és a tudomány mindenek előtt

A Mtskheta-i tárolót az Amerikai Egyesült Államok finanszírozta, ami meglehetősen árnyalja a történéseket, illetve azt is, hogy miért volt olyan megértő az amerikai fél abban a tekintetben, hogy a ROSATOM nem kívánta a hasadóanyagokat épp ott elhelyezni. Márpedig az eredetileg 2006-ban indult grúz-orosz tárgyalások alapján a célállomás még a Mtskheta-i intézmény lett volna. Hogy az orosz fél biztonsági aggodalma minden alap nélküli volt-e, az megítélhető egy, a Mtskheta-i tározó biztonsági helyzetét összefoglaló tájékoztatóból. A létesítményt egyébként hivatalosan az oktatási és tudományos minisztériumhoz tartozó Eleventer Andronikashvili Institute of Physics (IOP) intézet üzemelteti.

Grúzia

Logisztikai megoldások (Forrás: inmm.org)

A tározók biztonságára megerősített zárak, kétkulcsos és kétszemélyes hozzáférési rendszer, fix és mobil vészjelző berendezések, mozgás és behatolás érzékelő berendezések, digitális CCTV rendszer, redundáns energiaellátó rendszer és rezgésérzékelők ügyelnek. Az IOP a Security Police Department (SPD)-el áll szerződéses kapcsolatban. A Security Police egy emelt szintű védelmi egység, amely a kiemelt fontosságú, stratégiai pontok és intézmények őrzését látja el. Mindazonáltal az összefoglaló az is megemlíti, hogy ennek ellenére az őrök felkészültségének színvonala megkérdőjelezhető (ráadásul három hektárnyi terület ellenőrzését kell ellátniuk), illetve további technikai fejlesztések lennének szükségesek.

Szerencsés véletlen egybeesések

Végezetül furcsa az is, hogy az amerikai és az orosz külpolitikát épp a grúz-orosz háború kirobbanását megelőző évben kezdte el ilyen aktívan foglalkoztatni a szuhumi-i kérdés (hiszen a terület már 1992-1993 óta korlátozott mértékben állt a grúz kormány ellenőrzése alatt, a helyzet tehát már több, mint egy évtizede aggasztó volt), mint ahogy az Amerikai Egyesült Államok is épp a háború előtti utolsó pillanatokban kérte még egyszer, nyomatékosan az ügy rendezését az orosz féltől.

Grúzia

A szuhumi-i abház egyetemen ma már csak a napsütés sugárzik (Forrás: Facebook)

Hasonlóan érdekes tény, hogy a váratlanul kirobbant, majd a pár nap alatt megnyert háború kitörésének hónapjában, azonnal neki tudott látni Oroszország a hasadóanyagok elszállításának, noha közismert, hogy mindez precíz, hosszadalmas és költséges technikai előkészítést igényel, mind a szállítás kivitelezése, mind a fogadó állomások előkészítése kapcsán. Egy hónappal később ennek ellenére már be is fejeződött a szállítás, két hónappal később az utóellenőrzés során a háttérsugárzás is normális volt a korábbi tárolókban.

A háborús konfliktus ellenére, a nagyhatalmak együttműködése – ebben az ügyben – tehát megnyugtató eredménnyel zárult, mindazonáltal a leginkább érintett fél, Grúzia lényegében csak megfigyelő szerepbe kényszerült, még a nemzetbiztonságát érintő legalapvetőbb kérdésekben is. A grúz-orosz háború kapcsán érdekesség, hogy a Tom Clancy nevével fémjelzett, 2001-ben kiadott Ghost Recon videójáték-sorozat első része arról szólt, hogy az Amerikai Egyesült Államok katonái Grúziában kerülnek fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben. Igaz az időpontot nem találták el (egyes források szerint a játék történetét Grant Blackwood írta): a grúz-orosz háború 2008. augusztus 7-én robbant ki. A játék viszont mindezt 2008. áprilisára jósolta.

Az írás a Wikileaks oldalon nyilvánosan hozzáférhető információkon alapul, melyek eredeti minősítésükre tekintettel túlnyomórészt nem ellenőrizhetőek, és egészen biztosan nem teljeskörűek. Ennek megfelelően a fenti események mellett nyilvánvalóan más diplomáciai kapcsolatfelvételek, illetve más események is történhettek a szuhumi-i nukleáris anyagokkal összefüggésben.

Ha tetszett az írás, akkor ne maradj le a következőről: