Honvédelem és nemzetbiztonság

Miért hiúsult meg az egységes helikopterbeszerzés?

Helikopterbeszerzés

Röviden átfutottam az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2017. december 6-án megtartott, kihelyezett üléséről szóló jegyzőkönyvet, amely többek között Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter meghallgatásának leiratát (is) tartalmazza. Sok érdekesség hangzott el ezen az ülésen, különösen a meghallgatás, az expozé, a kérdések, majd a válasz tekintetében. Idéznék is belőlük pár gondolatot.

Az egyik gondolatmenet, amit kiemelnék, úgy hangzott a miniszteri válaszban, hogy „mindent a maga idejében meg fog tudni mindenki, erre szeretnék egy kis türelmet kérni, és higgyék el, hogy több mindenre tekintettel kell lenni, mert nemcsak önök vannak, hanem vannak olyan emberek ebben a mai világban, sőt adott esetben más, ellenérdekelt szolgálatokhoz tartozó emberek is, akik nagyon szeretnék megtudni, hogy mit tervezünk, milyen eszközöket, és aztán olyan manővereket hajtanak végre, amivel megpróbálják ezt ellehetetleníteni vagy elvinni más irányba. Ilyen-olyan támadás, sajtótámadás, bármilyen más beindulhat ezzel szemben.”

Érdekes kérdés, érinti is talán egy kicsit a legutóbbi írásomat is a Javelin és/vagy Carl Gustav M4 beszerzéssel összefüggésben. Nyilvánvalóan nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt az elégséges és az elégtelen tömegtájékoztatás között a honvédelmi tenderek és beszerzések tekintetében. Talán nincs is még kialakult hagyománya ennek Magyarországon. Mindazonáltal nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az ellenérdekű (és a beszerzési folyamatba beavatkozni kívánó) szolgálatok egyébként sajnos ne rendelkeznének információkkal a fejlesztési tervek vonatkozásában. Kérdés, hogy van-e a világban jobb gyakorlat a kommunikációra? Mit is jelent ma (mi az érdemi tartalma) az a kifejezés, hogy civil kontroll?

A másik mondat, amit kiragadnék – és egy kicsit elemeznék is – úgy szólt, hogy „valóban volt olyan konstrukció (értsd: új helikopterek beszerzése területén), egy olyan dilemma, amelyben a mentőszolgálat is részben érintve volt, a rendőrség is érintve volt és nyilván a Magyar Honvédség helikopterképességének a kialakítása is. Erről az egységes koncepcióról mi persze nem tettünk le, de eközben nyilván mindenki a maga erejéből megpróbált valamilyen fejlesztést fölmutatni, ezért természetesen, amikor az ORFK megvette a saját maga képességeihez szükséges helikoptereket, használt gépeket, ezt ők megtették.”

Érdekes megfogalmazás – talán nem is teljesen egyértelmű – de mintha arról lenne szó benne, hogy az új helikopterek beszerzésére, 2016 elejéig egy többé-kevésbé közös koncepció létezett a mentőszolgálat, a Rendőrség és a HM között. Ezt már többen megfogalmazták a különböző fórumokon, de kormányzati forrásból eddig nem olvastam még ilyen módon értelmezhető nyilatkozatot (persze, ettől még lehet, hogy volt). Most úgy tűnik, hogy ha volt is ilyen kezdeményezés, akkor az a Rendőrség helikopterbeszerzésével válhatott okafogyottá.

Minderről a folyamatról én is beszámoltam az írásaimban, elemezve előbb a Rendőrség, médiában egyébként sokat támadott beszerzését, amit pár hónappal később az OMSZ némileg váratlan, bérletre vonatkozó közbeszerzése követett, párhuzamosan a HM amerikai helikopterekre vonatkozó esetleges beszerzésének hírével. Akkor azonban nem vontam le olyan következtetést, hogy 2016 tavaszán ezek egy egységes helikopterbeszerzési folyamat felbomlásának a különböző jelei lettek volna, most azonban úgy tűnik számomra, hogy erről lehetett szó.

Mindez nemcsak azért érdekes, mert ennek fényében valóban időbe telhet, amíg egy új koncepció kialakításra kerül, vagy azért, mert valamilyen szintű konfliktust, esetleg érdekellentétet feltételez a három szervezet beszerzési igényei között (ami valahol természetes is). Hanem azért is, mert leszűkíthető az a potenciális típus, amely képes lehetett volna mindhárom igényt kielégíteni. Vélhetően az egységes helikopterbeszerzéshez leginkább a Magyar Honvédségnek kellett volna kompromisszumot kötnie, legalábbis a később „belengetett” UH-60 aligha lett volna optimális a mentő vagy a rendészeti feladatok ellátására.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom