Honvédelem és nemzetbiztonság

Mi a helyzet 2016 végén a migrációval?

Migráció

Ha a 2016-os esztendőt pár szóval kellene összefoglalni, akkor az első három szó között egészen biztosan ott lenne a migráció. Az is közismert, hogy Magyarországon, az ideiglenes határzár felállítását követően, szignifikánsan csökkent az illegális bevándorlók száma. A kerítést később több alkalommal megerősítették, bizonyos helyeken már második-harmadik határzár megépítését is fontolgatták, illetve technikai fejlesztéseket is eszközöltek. A migrációs nyomás csökkenésével azután egyre kevesebb szó esett a déli határról, talán érdekes lehet ezért az alábbi, év végi „élménybeszámoló”.

Mivel a családom a déli határ mentén él, így a „karácsonyi körutazás” során lényegében végigautóztam Battonyától Bajáig, a déli határszakasszal párhuzamos, utolsó nagyobb forgalmú, párhuzamos útvonalat és eléggé meglepő dolgokat tapasztaltam. Szegedig az M43-ason mentem, így azon a szakaszon semmi különös nem történt, egészen az 55-ös útra történő kisorolásig, amikor egy katonai Mercedes-Benz G270 mögé kerültem.

Alig pár métert haladtam az 55-ösön, amikor egy katonai RÁBA, talán egy H-14 jött velem szemben, míg a jobb oldalon egy rendőri ellenőrzőpont állt, három rendőrrel, szállító járművel. Egészen sokáig a katonai Mercedes-Benz G270 mögött haladtam, amikor utolértünk egy másik katonai Rábát. Ezt akkor sikerült megelőznöm, amikor mindketten „beértünk” egy ugyancsak zöld színű, de ezúttal rendőrségi rendszámú IFA-t.

Megjegyzem, előzni igencsak körültekintően volt érdemes, mert minden településen, illetve fontosabb kereszteződésben (Domaszék, Ásotthalom, Kelebia)  rendőrségi ellenőrző pont volt felállítva, Szegedtől egészen Mélykútig, összesen talán ötöt-hatot számoltam.

Valahol Mélykút környékén azután szembe jött velem egy MAN HX32.440MVJ műszaki mentő, gondolom a sár elég sok problémát okozhatott a napokban. A műszaki mentőt egy „valódi” követte, ugyanis nem sokkal később egy mentő felépítménnyel ellátott, katonai Mercedes-Benz G270 jött velem szemben, ugyancsak az 55-ösön.

Baján azután egy újabb rendőrségi kisbusz fogadott, de akkor még úgy tűnt számomra, hogy a készültség főleg Csongrád megyében volt jelentős. Mindezen egy katonákkal teli Ural–4320-as változtatott, ami estefelé haladt keresztül a városon, jelezve, hogy katonai forgalom azért itt is akad.

Hogy mit akarok ezzel mondani? Az biztos, hogy mire Bajára értem, már teljesen úgy éreztem magam, mint egy háborús készültségben álló országban. Az is lehetséges persze, hogy épp abban a másfél órában, és ott zajlott valamilyen átcsoportosítás, vagy váltás, ahol és amikor én épp közlekedtem. Viszont a rendőri jelenlétet ez sem magyarázná (továbbá a katonai járművek sem konvojban, hanem elszórva, mindkét irányban vonultak), úgyhogy valószínűbbnek tartom, hogy mindez egy többé-kevésbé átlagos nap lehetett arrafelé.

Biztos vagyok benne, hogy már csak ennek a néhány járműnek és ellenőrző pontnak is hatalmas lehet az erőforrásigénye, miközben lényegében a határ valódi közelében sem jártam (ennél jóval közelebb is futnak többé-kevésbé párhuzamos, alacsonyabb rendű utak). Egyfelől tehát azt akarom mondani, hogy a határőrizeti és rendvédelmi feladatok egészen biztosan jelentős összegeket emésztenek fel mind a mai napig.

Másfelől viszont, kíváncsiságból megnéztem a police.hu weboldalán, hogy előző nap vajon hány migránst fogtak el a határon? A szám megdöbbentett: mindössze egyetlen egyet. De az utóbbi 30 napban, átagosan sem volt több az elfogott migránsok száma napi 8-9 főnél. Sőt, még negyedéves viszonylatban sem tűnik komolynak a migrációs nyomás.

Természetesen lehetséges, hogy az aktuális határőrizeti feladatok ellátásához mindez elengedhetetlenül szükséges, de a magam részéről egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az általam látottak az aktuális, vagy épp a közelmúltban tapasztalható migrációs helyzetről szólnának. Ennek fényében inkább tűnik úgy, hogy a cél jelen pillanatban inkább az elrettentés és az erődemonstráció.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom