Honvédelem és nemzetbiztonság

MH tűztámogatást fejlesztő és képességintegráló gyakorlatok – 2021

Hajmáskér

A napokban kerülnek lebonyolításra a Hajmáskér melletti lőtéren a Breakthrough 2021 és a Moon Star 2021 gyakorlatok, amiket az erről tájékoztató sajtóanyag “MH tűztámogatást fejlesztő és képességintegráló gyakorlatok” néven emleget összefoglalóan.

Ennek a programnak a sajtónyilvános részére kaptam meghívást (ezúton is köszönöm), és mint az a tájékoztató füzetből kiderült, ez a gyakorlatban a “Társadalmi programot” jelentette, ellentétben a “Szakmai programmal”, ami délelőtt került megtartásra. Hogy a két program azonos volt-e azt nem tudom, de feltételezem, hogy nem.

A délutáni program időjárása minimum határértéken volt a tüzérség és a légierő részéről is, ahogyan a fotózásnak sem kedvezett. Ettől függetlenül senkinek nem lehet hiányérzete, amennyiben dinamikus, látványos bemutatóra készült. Sőt, végül olyan dinamikusra sikerült, hogy három fejjel és hat kézzel is lehetetlen lett volna mindenről képfelvételt készíteni.

A bemutató nyilvánvalóan egy demo volt, ahol a színtér szándékosan szűkre lett szabva és az alkalmazott eljárások is a látványos és dinamikus programot célozták. A gyakorlat nem sajtónyilvános elemeinek természetesen nem ez a célja, hanem például az integráció elmélyítése, ideértve a korábbi és az új technikák együttes alkalmazását is.

Ezt emelte ki Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter is, mint a gyakorlat egyik kifejezett célja. Emellett nyilvánvalóan célja volt az új technikák kipróbálása és a képeségek ellenőrzése. A nap során elhangzott beszélgetések alapján az integráció rendkívül magas szinten tervezett és a kommunikáció-információmegosztás, felderítés ezzel rendkívül hatékonnyá válhat.

Ennek része lehet a Digitális Katona program, amiről a helyszínen túl sok szó nem esett, ellenben a tájékoztató füzetben egy digitális egység látható a katona mellkasán (DIKA – am. Digitális Katona?). Ez egy harcászati adatkommunikációs rendszer mellkasi egysége és kijelzője, feltételezem integrálva a Haris AN/PRC-152A egyéni harcászati rádiókkal.

A sajtónyilvános napot lezáró szakmai értékelések alapján a gyakorlat eddig sikeres volt, és a tájékoztató füzet alapján egészen biztos, hogy a napokban tovább folytatódik majd.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom