Az utóbbi hetekben-hónapokban a török vállalatok egymás után jelentették meg a 2019-es évre vonatkozó éves jelentéseiket, elsősorban a befektetőik tájékoztatására. A riportok egy része jelenleg még csak törökül érhető el, de így is érdekes lehet, hogy Magyarország szerepel-e bennük. Röviden: igen.
Körülbelül két hete jelent meg a legújabb spekuláció a török-magyar védelmi kapcsolatok terén, ezúttal az ASELSAN felépítményei és védelmi rendszerei kapcsán. Ennek nyomait az ASELSAN, egyelőre csak törökül elérhető éves jelentésében is fel lehet lelni:
„SARP Sisteminin Macaristan’a ihracatı için sözleşme imzalanmasına yönelik çalışmalara devam edilmektedir.”
A SARP egy fejlett, távolról irányítható platform, amely lehetővé teszi, hogy a kezelő személyzet védett körülmények között használja a platformba integrált fegyverzetet. Maga a SARP rendszer pedig praktikusan az ugyancsak török Nurol Makina által kifejlesztett Ejder Yalçın járműre (is) integrálható, aminek magyar beszerzésével kapcsolatos spekulációkról már többször is írtam.
Adja magát a kérdés, hogy vajon a Nurol éves beszámolójában megjelenik-e Magyarország, és talán nem meglepő módon igen. Sajnos törökül nem tudok, úgyhogy a szerződéskötés kapcsán használt múlt időt a nyers fordítás alapján csak feltételezni tudom:
„Türkiye’nin önde gelen altyapı taahhüt şirketlerinden biri olan NUROL İnşaat, kurulduğu günden bu yana yurt içinde çok büyük projelere imza atarken, yurt dışında da Cezayir, Fas, Libya, BAE, Katar, Suudi Arabistan, Gürcistan, Rusya, Türkmenistan, Kazakistan, Özbekistan, Macaristan, Irak, Afganistan gibi geniş bir coğrafyaya yayılan farklı ülkelerde tamamladığı ve devam etmekte olan devasa projeleriyle dünyanın en büyük uluslararası müteahhitlik firmaları arasında yer almayı başarmıştır.”
Természetesen érdekes kérdés lehet, hogy a folyamatban levő Zrínyi 2026-os haderőreformot mennyiben érinti majd a kirajzolódó gazdasági világválság, mindenesetre a beszerzések kapcsán dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter nem zárta ki az átütemezés lehetőségét a honvédelmi és rendészeti bizottsági meghallgatása során.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: