Nehéz elhinni, pedig mindez a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Szemle 2020/1 számában jelent meg, még konkrétabban a „Magyarország biztonsága a transzatlanti kapcsolatok tükrében” című cikkben. Az információcsomag ismerős lehet, hiszen ezt, ebben a formában, az index.hu közölte le tavaly márciusban, a szakmai cikk pedig onnan idézte.
Azóta is próbálok napirendre térni felette. Az biztos, hogy óriási a kézirat leadása és a megjelenése közötti idő (konkrétan egy évvel ezelőtti az utolsó letöltések dátuma). Mindenesetre az index.hu 2019. márciusában arról írt, hogy a légierő sem marad fejlesztés nélkül, a Magyar Honvédség összesen nyolc szállító repülőgépet vesz:
‒ 2 db A319 típusú könnyű csapatszállító repülőgépet;
‒ 3 db közepes szállító repülőgépet;
‒ 3 db kimondottan nehéz haditechnikai eszközök szállítására, légideszant
végrehajtására alkalmas repülőgépet.
Ezt közölte le most újra, lényegében változatlan formában a 2020/1 számban a Felderítő Szemle, és innen ered az írásom címadása is. Ezzel pedig az a legnagyobb problémám, hogy az index.hu cikkének némileg ellentmond a néhány nappal korábban megjelent írásom, amely szerint még legalább négy darab (és nem hat) szállító repülőgép beszerzése várható a Magyar Honvédségnél.
Az én eddigi értelmezésemben valójában a három A319-es az a 3 darab közepes szállító repülőgép, amelyből egynek a beszerzése valamiért csúszik (ki tudja mire vonatkozik a 421/2018. (HK 12.) HVKF parancs), de mindenképp megelőzi a három darab „rámpásként” elhíresült gépet (ami vélhetően vagy A400M, vagy még inkább KC-390).
Az index.hu ellenmondása az írásommal természetesen nem önmagában zavar, sőt. Az viszont már furcsa, hogy a Felderítő Szemlében megjelentek ezzel ellentmondanak Korom Ferenc vezérezredes által, 2019. januárjában elmondottaknak is. Vajon ekkorát fordult a világ 2019. január és március között? Persze, furcsa lenne, ha nem így lenne, hiszen egy ilyen szakmai felületen feltételezem, senki sem szeretne ennyire rosszul informáltnak látszani.
Egyébként forrásmegjelölés nélkül, de „médiahírként” benne szerepel a cikkben az is, hogy napirenden van a gyalogsági harcjárművek cseréje is, a médiaértesülések szerint 200 db harcjármű beszerzését tervezik, de még nem született döntés az eszközök típusáról. A Krauss-Maffei Wegmann gyár által gyártott Puma vagy a szintén német Rheinmetall Lynx (Hiúz) beszerzését tartják a legvalószínűbb döntésnek (ez nem szerepel Joób Sándor cikkében, akitől a Felderítő Szemle máshol is idézett).
Pedig a cikk egyébként nagyon érdekes fénybe helyezi az európai védelmi programokat, köztük a PESCO-t, és úgy általában, a transzatlanti kapcsolatok esetleges gyengülésének lehetséges hatásait. Itt jegyezném meg, hogy a PESCO fontosságára egy három évvel ezőtti írásomban hívtam fel először a figyelmet.
Most pedig egymást érik az ezzel kapcsolatos szakmai cikkek, a nagy hallgatás során pedig vélhetően kemény érdekérvényesítés történt több irányba is. Ennek rétegeit bontotta ki a nemrég megjelent Nemzet és Biztonságban Nádudvari Anna „Az európai védelmi kezdeményezések törésvonalai” című cikkében, ami a véleményem szerint lényegében kötelező irodalomként is felfogható a PESCO kapcsán.
A cikkében rámutat a német és a francia PESCO elképzelések közötti eltérésekre (teszem hozzá, vajon mi volt az ára a talán francia oldalról erősebb kompromisszumoknak, ami alapvetően a kisebb védelmi iparral rendelkező államoknak kedvez), arra, hogy a következő időszakban mekkora pénzügyi keret nyílik ki majd a védelmi K+F és gyártás, illetve űripar területén.
A 2021-től kibontakozódó programban való sikeres részvételhez pedig erős leegyszerűsítéssel leginkább kutató és fejlesztő projektek, és gyárak kellenek a védelem és az űrkutatás területén.
Borítókép: Gyömbér Béla
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
