Afrika
Honvédelem és nemzetbiztonság

Magyarország biztonság- és védelempolitikájának jövője

Általában az országgyűlési bizottságok közül a Honvédelmi és rendészeti bizottság és a Nemzetbiztonsági bizottság jegyzőkönyveinek tartalmáról szoktam írni, most viszont, rendhagyó módon, a Külügyi bizottság 2019. június 3-án megtartott ülésére hívnám fel a figyelmet. Az első napirendi pont ugyanis Magyarország biztonság- és védelempolitikájának jövője volt, a beszámolót pedig Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Sztáray Péter KKM biztonságpolitikáért felelős államtitkár és Ugrósdy Márton igazgató (Külügyi és Külgazdasági Intézet) tartotta.

Az ott elmondottak azért különösen érdekesek számomra, mert több olyan utalás is történt, amelyre korábban már más írásomban utaltam, például két éve a Majdnem bevonultunk Afrikába című írásomban. Lényegében az akkor elhangzottak kerülnek megfelelő kontextuban kibontásra, ideértve a PESCO szerepét, a légi szállító kapacitás (korábbi) hiányát, és egyébként, az uniós hadsereg lehetséges ambíciószintjeit is.

Az uniós hadsereggel kapcsolatos problémakör részeletesen kifejtésre kerül, és az ezzel kapcsolatos magyar érdekek is egyértelműen kirajzolódnak, mint ahogy a brexit utáni NATO és az esetleges uniós hadsereg közötti együttműködés, párhuzamosságok kezelése, elkerülése is. Természetesen mindezek mellett szóba kerültek a honvédelmi beszerzésekkel kapcsolatos kérdéskörök is, érdekes felvetés volt például a fegyverpiac rugalmatlanságára vonatkozó néhány megállapítás. Az alábbiakban tehát a bizottsági ülés jegyzőkönyvéből idézek, illetve emelek ki érdekes részleteket.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter szóbeli tájékoztatója

Ez a honvédelmi és haderőfejlesztési
program, amely 10 évre határozza meg a feladatainkat, a célkitűzéseket, magában foglalja a technikai eszközök teljes cseréjét, nyugati technikákra történő áttérését, és magában foglalja természetesen egy új technikai eszközöket felvonultató, működtető, üzemeltető Magyar Honvédség személyi állományának a felkészítését, kiképzését és oktatását egyaránt.

Közép-Európában nincs meg a NATO-nak az a vezetési eleme, amely szerintünk igenis szükséges és fontos, ezért kezdeményeztük azt, hogy magyarországi elhelyezéssel hozzuk létre a közép-európai, többnemzeti hadosztályszintű parancsnokságot, amelynek a székhelye tulajdonképpen Székesfehérvárban lett meghatározva, és úgy gondoljuk, hogy az alapító tagoknak pontosan ezért a közép-európai térség biztonsága tekintetében elsősorban Szlovákiának, Magyarországnak, Horvátországnak és Szlovéniának kell alkotni ennek magját, alkotó elemét.

Ugyanakkor rendkívül fontos az, hogy Magyarországon elgondolásunk szerint — és ehhez még nagyobb támogatottsága van a Magyar Honvédségnek — létrehozzuk a különleges műveleti erők regionális központját. Ehhez 5 nemzet csatlakozott már. Érdekessége ennek a szervezésnek és elgondolásnak az, hogy ehhez nemcsak NATO-tagállam csatlakozik, hiszen Ausztria is kifejezte csatlakozási szándékát. Talán 3 héttel ezelőtt írtuk alá ezt a megállapodást. Tehát ők is fontosnak tartják, fontosnak érzik azt, hogy a közép-európai biztonság minél szorosabb, minél erősebb legyen. Ennek a központnak a telepítési székhelye Szolnokon lett meghatározva, és ott kívánjuk felépíteni.

Ha már beszéltem a NATO-ról, úgy gondolom, rendkívül fontos beszélni az Európai Unióról is, hiszen nincsenek érdekellentétek a NATO és az Európai Unió között még akkor sem, ha az Európai Unióban is most már egyre nagyobb hangot kap az, hogy Európa biztonságáról és ennek környezeti kialakításáról elsősorban az európai országoknak kell gondoskodniuk. Tehát az Európai Unión belül is ott van, hogy képességhiányok vannak Európában, amelyeket kezelnünk kell.

Erre mondhatunk nyugodtan egy olyan példát is — talán elgondolkodtató —, hogy a Visegrádi négyek 3-4 évvel ezelőtt, amikor felállították az első harccsoportot, akkor bizony kiderült az, hogy stratégiai légi szállítóképességgel nem rendelkeznek olyan mértékben a Visegrádi négyek országai együttvéve, mint amivel Ukrajna rendelkezik, és Ukrajnával kötöttünk megállapodást a stratégiai légi szállítóképesség biztosítására. Eppen ezért a PESCO is meg a NATO is azt mondja, hogy ez nem megengedett, hogy képességek nincsenek.

Úgy gondolom, hogy a Külügyi bizottság előtt nem kell emlegetni azt a felfogást, amikor a NATO-n belül a Smart Defence-t emlegették elődeink, majd az Európai Unión belül a pooling and sharing kérdését vetették fel. Mindkettő bebizonyította, hogy ez így önmagában nem működhet, tehát minden országnak, minden nemzetnek olyan képességgel kell rendelkeznie, ahogy említettem, hogy képes legyen saját országa, saját nemzete biztonságáról gondoskodni.

Fontos leszögezni azt a kérdést is, hogy a PESCO viszont nem a NATO versenytársaként jelenik meg, hanem sokkal inkább együttműködő, tervező, szervező, és ahogy említettem, képességfejlesztéssel foglalkozó elgondolásokat kell hogy magában foglaljon. Nagyon fontos a PESCO-n belül az is, hogy az európai országok lehetőleg egymást segítsék, támogassák, akár a védelmi ipar vagy hadiipar tekintetében. Többek között nálunk is a honvédelmi és haderőfejlesztési programnál a beszerzéseknek mintegy 70-80 százalékát európai ipari bázison hajtjuk végre, mert ez az együttműködés egyik alapvető kérdése és alapja.

Annyit szeretnék elmondani és bejelenteni, hogy hazánk jelenleg a PESCO-projekteken belül 15 PESCO-projektet követ nyomon, figyelemmel, olyan formában, hogy hatban résztvevői vagyunk a projektnek, megvalósítói, kilencben pedig egyelőre megfigyelőként veszünk részt. Egy fontos kérdés még felmerül: jelenleg vitatott kérdés, és sokat foglalkozunk a harmadik államok PESCO-projektekbe történő részvételével. Itt nincs teljes összhang az Európai Unió tagállamai között. Mi egy nyitottabb, megengedőbb, rugalmasabb álláspontot képviselünk ebben a kérdésben.

A biztottság kérdéseire válaszolva Benkő Tibor elmondta, hogy egy védelmi kiadás, különösen egy ilyen nagy honvédelmi átalakítás esetében nehezen képzelhető el lineárisan, hogy márpedig azt mondjuk, hogy ebben az évben csak ennyi, a következő évben meg annyi, hanem sokkal inkább itt figyelembe kell venni a piaci helyzetet is, hogy milyen lehetőségek vannak. És ha már egyszer Európában és a többi tagállamban is felmerült a fegyverkezés kérdése, akkor, ha időben nem lépünk egyes területeken, akkor le is maradhatunk róla. Hiszen, ha csak a harckocsi, vagy éppenséggel a helikopter-beszerzést nézzük, most is 2023-ra és 2025-re tudja vállalni a cég, a vállalat azt, hogy legyártja ezeket az eszközöket. Hiszen nem raktári eszközökről van szó.

A másik, az önálló védelmi ipar, ez volt az elnök úr kérdése. Ha a fegyvert nézzük, akkor az az elgondolás, kezdtük a fegyverrel, ami nagyobb volumenű, pisztoly, géppisztoly, gépkarabély, és most már a mesterlövő fegyverek gyártását is tervezzük, és előrehaladott állapotban vagyunk a hazai kutatás-fejlesztés tekintetében. De nem titkolt szándékunk a fegyvergyártás önmagában, mint egy fegyvergyártó üzem, amely körülbelül 200 főt hivatott foglalkoztatni, most jelenleg 98 fő foglalkoztatott van.

Ugyanakkor az üzem, mint fegyvergyártó üzem, önmagában kevés, meggyőződésünk, hogy a fegyverhez a lőszert és a lőport is Magyarországon kell előállítani, és természetesen mind a fegyver, mind a lőszer tekintetében keresni kell nemzetközi vonatkozásban az együttműködést. Ha a fegyvergyártó üzemnek a kapacitását nézzük, kétműszakos kapacitással is Magyarország számára 4-5 év alatt le fogja gyártani azt a fegyvermennyiséget, amire szükség van Magyarországon. Tehát máris meg kell kezdeni a nemzetközi piackutatást, hogy egy hosszabb távú permanens folyamatot tudjunk biztosítani.

Ezen túl a PESCO tekintetében is van regionális együttműködés, több országgal, tehát nemcsak a csehekkel a fegyvergyártás vonatkozásában, hanem nagyon sok területen van nagyon szoros együttműködés. Amit így nyilvános formában el tudok mondani, az természetesen a lokátortechnika, a különböző felderítő eszközök, az optikai eszközök, hiszen azért Magyarországon jelenleg is, most már gyártunk optikát ezekhez a fegyverekhez, legyen akár a gépkarabély, akár a mesterlövő fegyver.

Van ilyen együttműködési megállapodásunk, ha a regionálist nézzük, a szlovákokkal is, ott pedig a tűzvezetés, az önjáró lövegek vagy a tüzérségi eszközök vonatkozásában. Van együttműködés a lengyelekkel is, tehát röviden a válasz az, hogy számunkra rendkívül fontos a regionális együttműködés is, és ezen belül pedig az az önálló védelmi ipar, amely a többi ország számára is kedvező lehet.

Konkrétan választ adva arra a légvédelmirakéta-képességre: az valóban egy norvég-amerikai közös eszköz, amelyet, ha az az eszköz lenne, akkor ebben Magyarországnak és a magyar hadiiparnak is jelentős szerepet szán. Hiszen ez több modulból áll, és ennek egyik modulját Magyarországon elő lehetne állítani. De semmiféle szerződés nem köttetett erre az eszközre, ez egy lehetőség.

Annyit szeretnék mondani, hogy van egy megállapodás, amely azt mondja, hogy figyelembe vesszük ezt is. De ez még nem jelenti azt, hogy más területen nem folyik részünkről piackutatás, mondjuk, Németország, mondjuk Izrael vagy éppenséggel más vonatkozásban, ahol olyan képességű eszközöket tudnak fejleszteni, biztosítani, amely a Magyar Honvédség, Magyarország létének, szuverenitásának biztosítása érdekében szükséges. Tehát semmiféle pénzkifizetés nem történt, semmiféle lekötés nem történt.

Nemzeti biztonsági stratégia és a nemzeti katonai stratégia. Nem csak két stratégiát emelnék ki, hiszen ez nagyon leszűkítő. A honvédelem kérdése, azt mondjuk, hogy nemzeti ügy. A legelején említettem, hogy a biztonsági környezet és a biztonság megteremtése szinte minden minisztériumot, minden ágazatot érint. Tehát a nemzeti biztonsági stratégia, amely jelenleg egy munkapéldányban rendelkezésre áll, és egyeztetünk a társminisztériumokkal, az igenis megvan, és én bízom benne, hogy az év közepén ez kormány elé kerül, és döntés fog születni ebben a kérdésben, ennek az elfogadása felszólítja a többi tárcát, a többi minisztériumot, hogy az ágazati stratégiát 60 napon belül készítsék el.

Dr. Sztáray Péter András szóbeli tájékoztatója

Visszatérve a keleti problémára. Említettem a 2014-es alapvető pszichológiai, politikai elmozdulást. A Krímet Oroszország annektálta, és utána kirobbant egy olyan konfliktus Ukrajna keleti részében, amivel kapcsolatban szintén nem mondható el az, hogy Oroszországnak ne lenne benne szerepe, hiszen ott a helyi renegát erők maguktól nem tudják kitermelni azokat a katonai képességeket. Erre a NATO elég határozott választ adott.

Egyrészt lecsökkentette a kapcsolatokat Oroszországgal, lecsökkentette az orosz jelenlétet a NATO-központban, mert ilyen is volt előtte, és azoknak a tagországoknak, amelyek kérték, úgy döntött, hogy megerősíti az ottani katonai jelenlétet. Ez egyébként a mi csatlakozásunk vagy az újabb csatlakozó országok belépése óta elmaradt feladat volt, amit akkor meg kellett volna lépni, csak volt egy másfajta biztonságpolitikai hangulat, és emiatt olcsóbb és egyszerűbb volt, és Oroszország felé is gesztusértékű volt, hogy a NATO nem terjesztette ki a katonai jelenlétét az új tagországok területére.

Most több tagországban, a balti 3 ország, illetve Lengyelország, Románia és Bulgária is jelentkezett, hogy ők szeretnének valamilyen fajta jelenlétet, egy rotációs, nem állandó, de rotációs jelenlét, és ez folyamatos jelenlétet jelent. Körülbelül ezerfős kontingensek vannak az adott országok területén, ami, azt gondolom, hogy főleg politikai szimbolikájában fontos. Amikor azt halljuk, hogy a NATO fenyegeti Oroszországot, ezt nem nagyon lehet komolyan venni, mert ezek ezer fős kontingensek, ezeknek politikai elrettentési szempontból van szerepük.

Azt gondolom, nagyon jó döntés volt, hogy ezt megléptük. Magyarország ugye nem kért ilyet, Magyarország úgy értékelte a biztonsági helyzetét — és visszatérünk az eltérő fenyegetettségértékelésekre —, hogy nekünk erre nincs szükségünk. Viszont szolidaritást fejeztünk ki a tőlünk keletebbre lévő tagországokkal, és emiatt minden olyan döntést támogatunk, ami ebbe az irányba mozdult el.

Amit Magyarország kért, az egy előretolt parancsnoki elem, NFIU angol rövidítéssel, Székesfehérváron épült ki. Azt gondolom, hogy ez megint nagyon jó lépés volt, mert ez lehetővé teszi azt, hogy békeidőben a gyakorlatozást, a csapatok mozgását segítse itt is egy parancsnokság. Konfliktus esetén, ne adj’ Isten, akkor viszont előrelép, és fontosabb szerepe van, hiszen akkor a védelmi lépésekben működik közre. Ilyen értelemben ez az első hivatalos NATO-parancsnokság Magyarországon, ami minőségi változást jelent, eltérően a korábbiaktól.

A keleti kihívásokkal kapcsolatban még annyit, hogy van egy új készenléti kezdeményezés is, erről most egyre többet fogunk hallani, és az év végén sorra kerülő állam- és kormányfői szintű NATO-ülésen, azt gondolom, ebben fontos döntések születnek. Ennek a lényege a négyszer 30, ami azt jelenti, hogy 30 gépesített zászlóalj, 30 repülőszázad, 30 hadihajó, 30 napon belül álljon rendelkezésre. Ez egy amerikai kezdeményezés volt eredetileg, de fölkarolták a NATO-országok, mert valóban vannak készenléti nehézségek.

Az arányosabb transzatlanti teherviselésről szeretnék még egypár szót mondani. Itt valóban nem egy pusztán közgazdasági kérdésről van szó, hiszen nagyon aránytalanná vált az Egyesült Államok, illetve a többi NATO-szövetséges védelmi kiadásainak aránya. 75-25 százalék nagyjából, vagy már ennél is nagyobb százalékban az amerikaiak javára mozdult el ez a teherviselés, és emiatt született az a felismerés, hogy igenis az európai országoknak növelni kell a védelmi költségvetésüket, mert mondom, nemcsak közgazdasági kérdés, hanem van egy szolidaritási, bizalmi része is.

Fölmerülhet az amerikai adófizetőkben, hogy miért fizessük mi a NATO-t, miért fizessük mi az európaiak védelmét, ha ők a maguk részét nem teszik hozzá megfelelő mértékben. A következő időknek ez nagy kérdése lesz, ezzel foglalkozik egyébként a tanulmány, amit köröztettünk a bizottsági tagok körében. Ugyanis azzal, hogy Nagy-Britannia kilép, az a helyzet áll elő, hogy a NATO-ban a védelmi kiadások 80 százaléka nem EU-tagtól származik, ami óriási szám. Tehát azt jelenti, hogy az EU-tagok összesen 20 százalékkal vesznek részt. Ilyen értelemben át kell gondolni azt, hogy Európának milyen védelmi képességeket kell fejleszteni.

A másik egy átfogó politikai, stratégiai ok ezen kívül, hogy a teherviselést egy kicsit javítsuk vagy a tehermegosztást. Annak a lényege pedig az, hogy lehetnek olyan műveletek vagy olyan érdekek a térségünkben, különösen a délistratégia-irányban, ahol a NATO mint szervezet vagy az Egyesült Államok közvetlenül nem érintett vagy nem érdekelt, és ilyenkor szükség lesz a jövőben is arra, hogy az Európai Unió képes legyen önállóan műveleteket indítani. Ez főleg a déli kihívások, terrorizmus, migráció kapcsán merül föl.

Azt gondolom, hogy ez egy fontos dolog, emiatt érdemes ezeket, a miniszter úr által is említett együttműködési formákat az EU-n belül megerősíteni, és ebben Magyarországnak is érdemes részt vennie, akár a PESCO-ról beszélünk, akár az Európai Védelmi Alapról vagy a tervezési képességről. A lényeg az, hogy meg kell tartani azt, hogy ez összhangban maradjon a NATO-tervezéssel és a NATO-képességfejlesztéssel, mert egy relatíve kicsi haderővel rendelkezünk, aminek nem tudunk két stratégiai irányt adni, tehát ezt valahogy összhangban kell tartani.

A bizottság kérdésére válaszolva elmondta még, hogy van egy politikai probléma, az, hogy Szíriában jelenleg a nemzetközi közösség nagy része nem akarja visszaengedni a közelben lévő menekülteket, amíg a politikai folyamat, a rendezési folyamat nem ér el egy olyan szintre. A politikai folyamat nem halad nagyon, tehát ebben az értelemben van egy ellenérdekeltségünk is, mert mi azt szeretnénk, ha a keresztény közösségek, illetve a többi menekült is visszakerüljön minél hamarabb a helyére, és ott tudjuk őket támogatni. De ez a problema fennáll.

Ugrósdy Márton szóbeli kiegészítése

Alapvetően három nagy kérdéskörre érdemes koncentrálni: az uniós trendekre, az Európai Unió és a NATO kapcsolatára, illetve arra, hogy ebbe Magyarország érdekei hogyan illeszkednek. Uniós szinten nagyon megerősödött az a beszélgetés, vagy az a diskurzus, ami a közös európai védelmi kezdeményezések megerősítését célozza. Ugyanakkor, hogy mi az Európai Uniónak az ambíciója, arról nagyon keveset beszélünk, és ez továbbra is tisztázatlan.

A kollektív védelem valóban felértékelődött, tehát látjuk azt, hogy Európa biztonsági környezete nem annyira kedvező, mint akár az utóbbi 15-20 évben volt. Keletről, délről egyre több kihívás ér minket, amiket sokszor katonailag sem feltétlenül lehet kezelni, és ebben a környezetben kellene az Európai Unió 28, illetve a közeljövöben, ha minden igaz, 27 tagállamának eldöntenie azt, hogy milyen irányban szeretne nagyon sok milliárd eurót elkölteni, és milyen képességeket próbálna meg kialakítani.

Ugye, a stratégiai autonómia, ami azt jelentené, hogy az Európai Unió önállóan képes világszinten fellépni és érvényesíteni az érdekeit, az két szempontból nagyon fontos számunkra. Az egyik az, hogy ez a nemzeti szuverenitás kérdését értelemszerűen súlyosan érinti. Tehát, ha olyan pooling and sharing kapacitások jönnek létre az EU-n belül, ami, mondjuk azzal járna, hogy magyar katonákat úgy vethetnek be külföldön EU-s döntések alapján, hogy erről a magyar Országgyűlés nem szavazott, azért az olyan helyzetet teremtene, amit korábban nem igazán láttunk.

A műveleti autonómia területén, tehát, hogy az Európai Unió mint EU-s haderő próbálna meg bekapcsolódni különféle békefenntartó, békekikényszerítő vagy akár humanitárius műveletekbe, azt látjuk, hogy sokat beszélünk erről, de az alapszintű, korlátozott műveleti autonómiát sem tudjuk jelen pillanatban megvalósítani. Nagyon sok olyan képesség hiányzik ehhez, és a britek távozásával még több fog hiányozni, ami az alapvető kérdéseket, alapvető feladatokat is elláthatatlanná teszi.

Hogyha az amerikaiak nelkül kellene, mondjuk Líbiában, Szíriában, bárhol máshol európai erőket állomásoztatni vagy akárcsak a környékre juttatni, az Európai Unió erre nagyon-nagyon-nagyon korlátozottan lenne képes. Úgy gondolom, hogy a 2011-es líbiai beavatkozás egy nagyon jó példája annak, hogy az Európai Uniónak a politikai ígéretei hogyan találkoznak a valósággal. Kétségtelen, hogy a francia-német dominancia fenn fog maradni az európai biztonsági környezetben is, hiszen, főleg a brexit után ők lesznek azok, akik a legnagyobb haderővel, a legtöbb képességgel, a legtöbb pénzzel rendelkeznek. Viszont ők sem lesznek képesek megkérdőjelezni a NATO európai szerepét, legalábbis a szakértői konszenzus ezt mutatja.

Hol kapcsolódik ehhez a magyar érdek? Ugye, magyar szempontokból az országvédelem az elsődleges fontosságú, tehát valóban részt veszünk külföldön missziókban, ami a szövetségesi kötelezettségeinkből ered, de ezt is elsősorban azért végezzük, ahogy miniszter úr és államtitkár úr is említette, hogy azokat a konfliktusokat, amik Magyarország számára biztonsági kockázatokat jelenthetnek, ne itt, hanem az eredeti helyén, a kiindulási helyén próbáljuk meg megoldani. A déli kihívás, azért nagyon komplikált, mert azt pusztán katonai eszközökkel nem lehet kezelni, az egy sokkal komplexebb kérdés, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Magyar Honvédség az utóbbi időben nagyon jól szerepelt ebben a dimenzióban is, akár a missziós tevékenységgel, akár pedig  azzal, amit a déli határon láttunk.

Az európai biztonsági környezethez értelemszerűen kapcsolódnunk kell, és olyan folyamatok zajlanak, például a PESCO-val vagy az Európai Védelmi Alappal, ami Magyarország számára lehetőséget jelent. Egyrészt érdekünk az, hogy ne alakuljon ki egy kétsebességes Európa, tehát a PESCO-ban azért is érdemes részt vennünk, hogy akárcsak megfigyelőként tudjuk, hogy mi történik, és ha a nemzeti érdek azt kívánja, akkor ezekbe az együttműködésekbe be tudjunk kapcsolódni.

Az Európai Védelmi Alap jelentősége pedig abban rejlik, hogy azt a védelmi ipari modernizációt, ami jelenleg Magyarországon zajlik, azt minél jobban ki tudjuk használni, kutatás-fejlesztési kapacitásokat telepítsünk Magyarországra, akár gyártást. És úgy gondolom, ha megnézzük azt, hogy az utóbbi időben a Honvédség beszerzési politikája milyen irányt követett, nagyon jól követhető az, és nagyon jól látszik például az Airbus gyár legutóbbi bejelentésével, hogy ez a dimenzió, ami a gazdasági, kutatás-fejlesztési irányra koncentrál, ez megjelenik, és nagyon hangsúlyosan megjelenik a magyar kormányzati felfogásban is.

A következő szint a korlátozott ambíciószint lenne, amikor korlátozott műveleti autonómiát próbálunk elérni. Ehhez például olyan szcenáriót érdemes elképzelni, hogy amilyen módon Afganisztánban az EU-s államok haderői kapcsolódtak az egyébként amerikai vezetésű művelethez, itt is számos hiányosságot láttunk már. Kormányközi a döntéshozatal, tehát nagyon egyszerű jelenleg blokkolni a döntéseket, és ha elindulnánk ebbe az irányba, akkor nagyon sok párhuzamosságot hoznánk létre a NATO-val, ami viszont a közös európai védelempolitikának deklaráltan nem célja.

Ha tehát valóban azt szeretnénk, hogy az EU önállóan képes legyen az EU határaitól 5-10 ezer kilométerre beavatkozni, akkor például a stratégiai légi szállítási kapacitást kellene kiépítenünk, ami nincs. Hallottuk az előzőekben, hogy Ukrajnától béreltek a közép-európai országok is kapacitást. Pápán van egy nehéz-légiszállító ezred, aminek a repülési idejének egy részével Magyarország is rendelkezik, de az EU oldalán egyértelműen látszik az, hogy azok a kapacitások, melyek akár az erőkifejtéshez vagy a távoli katonai jelenléthez szükségesek, nincsenek meg.

A következő szint a harmadik szintünk, az ambiciózus válságkezelő műveleti autonómia. Ez például a 2011-es líbiai beavatkozás lenne, ha sikerrel jártunk volna, és nem kellett volna ismét az amerikaiakra támaszkodni. Itt a legfontosabb küszöb, amit át kellene lépnünk, az a közös európai haderő létrehozása, amihez viszont az uniós szerződések módosítása szükséges.

Nagyon nehéz konszenzust teremteni ezekben a képességekben, hiszen nem mindegy, hogy a migráció ellen próbálunk fellépni és akkor mondjuk hatékonyabb hírszerzési kapacitásokat kell kiépíteni és elsősorban a távolabbi országokkal kell együttműködnünk, vagy hagyományos területvédelemre koncentrálunk, mert attól félünk, hogy Oroszország másnap megtámadja Lettországot, és akkor mondjuk olyan területvédelmi kapacitásokat, nehézpáncélos erőket kell kiépíteni, melyek mondjuk az előző koncepcióba nem különösebben illeszkednek.

A negyedik szint a teljes körű stratégiai autonómia megteremtése lenne, ami a kollektív védelem fogalmát is takarja. Nyilván ehhez mindenre szükség van, amiről beszéltem: a szerződésmódosításokra, a védelmi intézmények megerősítésére, stb., viszont harmonizálni kell hozzá még a védelmi költségvetést is. Olyan képességeket kell kiépítenünk, melyek hitelesen megteremtik az elrettentést nukleáris területen is. Ismét az Egyesült Királyság távozásával nagyon csökkennek az Európai Unió kapacitásai, és a fejlesztések magas szintű integrációj ára is szükség van, például arra, hogy az Európai Unión belül ne 5 féle vadászgépet fejlesszenek egyszerre, hanem lehetőség szerint csak egyet, és azt se külföldről importáljuk.

Mi lehet szükséges az előrelépéshez? Az első a stratégiai környezet közös értékelése. Lisszabontól Rigáig ugyanazt gondoljuk az oroszokról, az Északi-sarkról, a migrációról, Szíriáról, Afrikáról, a klímamenekültekről és mindenki másról. Ez egy olyan vállalkozás, aminek a sikere, jelenleg, úgy gondolom, hogy kétséges. Legalább ennyire fontos kérdés az, hogy mit szeretnénk elérni, és ezt hol szeretnénk elérni, mi lesz az Európai Unió külpolitikájának, közös védelempolitikájának a fókusza. A Nyugat-Balkánnal szeretnénk foglalkozni, Észak-Afrikával szeretnénk foglalkozni, Oroszországgal, Kínával mint hosszú távú kihívással, Afrikával, bármi mással.

A jelenlegi uniós kezdeményezések önmagukban, úgy gondoljuk, nem feltétlenül okoznak jelentős változást az uniós védelempolitikában, noha önmagában lehetőséget jelentenek Magyarország számára is. Itt elsősorban a PESCO az, ami meghatározza azt a keretet, ahol Magyarország is uniós szinten érvényesíteni tudja az érdekeit; illetve az Európai Védelmi Alap szerepéről érdemes még pár szót szólni: a védelmi ipari együttműködés, amire nagyon sok példát látunk és a magyar beszerzésekben is megjelenik.

Például egy “Visegrádi négyek”-fókusz, akár a csehekkel történő kézifegyver-gyártásban vagy a német hadiiparra történő támaszkodásban, úgy gondolom, nagyon jól mutatják azt, hogy pusztán a beszerzéseken kívül még milyen politikai jelentősége, milyen külpolitikai jelentősége lehet annak, hogy milyen eszközöket választunk, és ennek Magyarországon milyen másodlagos hatásai lesznek például különféle gyártó vagy fejlesztő kapacitások létrehozásával.

Borítókép: Gyömbér Béla

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: