Honvédelem és nemzetbiztonság

Lesz-e, és ha lesz, milyen lesz a 2021-es Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap?

Repülőnap

Miután egyre közeledik a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató tervezett dátuma (2021. augusztus 28-29.), ezért a napokban arra gondoltam, hogy megkeresem a Honvédelmi Minisztériumot az ezzel kapcsolatos kérdéseimmel.

Többek között azt szerettem volna megtudni, hogy tervben van-e esetleg egy olyan forgatókönyv, hogy védettségi igazolvány birtokában, személyesen is jelen lehessen lenni majd a rendezvényen?

Feltételeztem, hogy a járványhelyzet miatt eredetileg olyan tervek (is) születhettek, hogy a rendezvény online közvetítéssel kerül megtartásra (lásd tavalyi, le nem mondott repülőnapokat a környéken). Kérdés, hogy a védőoltások felvételének örvendetes alakulása esetleg lehetőséget teremthet-e majd egy nyitott rendezvényre?

Sajnos egyetlen konkrét kérdésre sem kaptam választ, jó hír viszont, hogy a minisztérium válasza alapján a rendezvény részleteiről a közeljövőben tájékoztatást fog adni a nyilvánosság számára.

Néhány dolog nagyjából biztosra vehető. Egyfelől a HM Zrínyi NKft. március végén regisztrálta a repulonap2021.hu domain nevet. Ez egyelőre csak érdekesség, szerintem nem igazán kérdés a rendezvény megtartása, valamilyen formában.

Talán egy kicsivel érdekesebb Schmidt Zoltán vezérőrnagy nyilatkozata a honvedelem.hu áprilisi cikkében. Ott arról beszélt, hogy: „a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató a különböző haderőnemek képességeinek bemutatásról szól, a logisztika csak a háttérből biztosítja a szükséges feltételeket. Természetesen a logisztikai szervezeteink is bemutatkoznak a rendezvényen, így a nézők megismerhetik ezt a képességet is.”

A sorok között olvasni próbálva,  egyfelől a logisztikai szervezetek bemutatása nem tekinthető tipikusan olyan elemnek, ami egy online közvetítés során egyszerűen megtörténhetne, de persze nem is lehet kizárni. Másfelől viszont a nyilatkozó nézőkről beszél, nem pedig a rendezvényre kilátogatókról (akik persze ettől még egy helyszíni bemutató nézői könnyedén lehetnek).

Ennél talán még izgalmasabb Takács Attila vezérőrnagy márciusi nyilatkozata: „a haderőnem statikus és dinamikus bemutatókkal készül az eseményre, ahol az érdeklődők testközelből találkozhatnak a szárazföldi katonákkal és az új haditechnikai eszközökkel.”

Biztosat tehát egyelőre nem lehet tudni (így azt sem, hogy egyáltalán megrendezésre kerül 2021-ben, bár szerintem ez nem kérdéses), marad tehát a várakozás.

Borítókép: Gyömbér Béla

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom