Valószínűleg mindenki találkozott már floppy meghajtóval, ami a 90-es évek végéig kötelező eleme volt minden számítógépnek, mint az adattárolás egyik kézenfekvő formája. Talán még azt is sokan tudják, hogy ez már egy továbbfejlesztett eszköz volt, és eredetileg a floppy lemezek jóval nagyobbak voltak, miközben kevesebb adatot voltak képes tárolni.
Az eredeti, kisebb szekrény méretű floppy meghajtó továbbfejlesztéséért az 1970-es években komoly piaci verseny zajlott, melyben az eredeti megoldás konstruktőre, a Shugart Associates is részt vett. Ebben a versenyben pedig igen jó pozícióból indult egy magyar mérnök, Jánosi Marcell szabadalma is.
Jánosi Marcell az akkoriban leginkább a magnóiról ismert BRG-nél dolgozott konstruktőrként, és az a zseniális ötlete támadt, hogy a floppy tároló lemezének egy részletét beteszi egy műanyag kazettába, hasonlóan a magnószalagos kazettákhoz, miközben annak kapacitását is megnöveli. Az ötletből 1974-re szabadalom lett, és minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy a floppy új generációja egy magyar szabadalmon alapuljon.
A BRG azonban soha nem állt az ötlete mögé, és a vállalat vezetősége nemhogy semmilyen lépést nem tett a találmány hasznosításáért, nemzetközi piacszerzéséért, hanem egyenesen gátolta azt. Jánosi ezt részben a vezetőjével szembeni személyes konfliktusának tudta be, de 1956 miatt eleve volt némi összetűzése a kommunista hatalommal. Igaz azonban az is, hogy magas szinten voltak támogatói is.
Mire az állambiztonság által egyébként mélyen áttszőtt Metrimpex (a számítástechnikai külkereskedelmet bonyolító állami vállalat) az 1980-as évek elején komolyabban felkapta az ötletét, a közel egy évtizedes versenyelőny már semmivé vált, ötletéből csak egy rendkívül korlátozott gyártás erejéig lett termék.
Az általam megismert dokumentumok alapján azonban azt feltételezem, hogy a BRG vezetőségének a kutatást és fejlesztést felülről meghatározó célprogramok tervutasításos rendszere, illetve a hazai korlátozott fejlesztési és gyártási kapacitások (különösen a MOM-nál) miatt nem is nagyon lehetett más választása.
Ebben az időszakban ugyanis egy másik adattárolási technológia megszerzésére és gyártásba vitelére fókuszált a magyar tudományos élet, és természetesen a mögötte álló magyar állambiztonság hírszerzése. Ez pedig áttételesen hozzájárult ahhoz, hogy a „kis floppy” koncepciója végül nem egy magyar szabadalmon alapult. Hogy melyik volt ez a technológia? A hamarosan megjelenő könyvemből ez is kiderül.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
