
Tállai András pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy 2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat. Idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja-bevallási tervezetét, amelyek ügyfélkapun keresztül akár okostelefonról is elérhetőek – mondta az államtitkár.
Meglehetősen furcsa módon a kormány nem veri nagy dobra, hogy milyen jól működik az elektronikus SZJA-bevallás rendszere. Engem már a tavalyi adóbevallásom beadásakor „megvett” a NAV rendszere, mert már akkor is remeknek találtam, de úgy voltam vele, hogy biztos lesznek majd gyermekbetegségei.
Eltelt egy év, és a rendszer csak „nem akart” összeomlani, sőt, látszik, hogy a dizájnra is futotta még a fejlesztőcsapat erejéből. De nemcsak jól működik, hanem gazdaságos is. Varga Mihály szerint a kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val, ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal (!) készült kevesebb.
Nyugodtan nevezhetjük szerintem az utóbbi évek kormányzati informatikai fejlesztései közül a legsikeresebbnek, de ez tavaly még csak szubjektív vélemény volt a részemről. Furcsa módon informatikai berkekből viszont annyi helyről kaptam visszajelzést, hogy a kormányzati informatikai fejlesztések dokumentációja tekintetében is a NAV az etalon, hogy valóban úgy tűnik számomra, hogy remek munkát végez a NAV fejlesztőcsapata.
Ha tetszett, ne maradj le a következőről: