Kiszervezték a NAV internetcenzúráját

NAV szerencsejáték

Évek óta folyamatosan kutatom, illetve nyomon követem a KEHTA, vagyis a magyar internetcenzúra működését, illetve expanzióját. Magyarországon ugyanis a bíróságok mellett több hatóság is hozzáférhetetlenné tehet weboldalakat. Akit az eljárás részletei érdekelnek, korábban már részletesen írtam a működéséről.

A Copy21 Blogshop és az ArsBoni konferencia során is elemeztem a magyar internetcenzúrával kapcsolatos gyakorlatot, illetve az ezzel kapcsolatos problémákat. Az internetcenzúrát eredetileg – még évekkel ezelőtt – a gyermekpornográfia, az állam elleni bűncselekmények és a terrorcselekmények elleni harcban tervezték bevetni.

A gyakorlatban azonban sajnos semmilyen érdemi eredményt nem hozott ezen a területen az internetcenzúra bevezetése, a bíróságok és hatóságok nemigen használták ki ezt a lehetőséget, amikor pedig mégis, akkor sem a legsúlyosabb bűncselekmények megelőzése, megakadályozása érdekében.

Időközben – a Századvég tanulmányok nyilvánosságra hozatala nyomán – megismerhetők lettek a döntéselőkészítő anyagok is, amik szerint eredetileg a gyűlöletbeszéd és szerzői jogsértés esetén is “bevethetőnek” tartották a blokkolást, a gyakorlatban azonban mégsem használták fel ilyen célra.

Egyetlen területen azonban óriási sebességgel terjedni kezdett a hozzáférhetetlenné tétel: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már akár 365 napra is blokkoltathatott tiltott szerencsejátékot szervező weboldalakat. Technikailag persze soha nem sikerült tökéletesen elérhetetlenné tenni az oldalakat, de ez nem a NAV hibája volt.

Legutóbbi írásomat azzal zártam, hogy miközben az egész magyar jogrendszerben kivételes maradt az internetcenzúra, és mindössze néhány, jellemzően kisebb intenzitású bűncselekmény esetében “vetették” be a legvégsőbb megoldást, addig a NAV százával blokkoltatott tiltott szerencsejáték szervezés megvalósítása miatt weboldalakat.

A blokkoló határozatokat megsértő elektronikus hírközlési szolgáltatókkal szemben a NAV végül már ötször akkora bírságot is kiszabhatott, mint a bíróság a gyermekpornográfiával vagy terrorizmussal összefüggő eljárásokban. Az aránytalanság számomra mind a szankciók, mind az alkalmazás volumene kapcsán szembeötlővé vált.

Most azonban kivált a NAV-ból a szerencsejáték felügyeleti főosztály, hogy Szerencsejáték Felügyelet néven központi hivatalként működő költségvetési szervként folytassa a munkát. Az új szervezet pedig vitte magával a “cenzúrához való jogot” is.  A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosítása alapján ugyanis már a Szerencsejáték Felügyeletnél van a blokkolás joga.

Az idén október 6-án, a Magyar Ügyvédi Kamara Dísztermében megrendezésre kerülő II. Copy21 Bloghop témája ezúttal a fájlcserélés lesz, úgyhogy én is más témával készülök. Az ingyenes rendezvényre itt lehet regisztrálni.

Kép: illusztráció, forrás: pixabay.com.

Ha tetszett, akkor ne maradj le a következőről: