Hatalmas siker, hogy a Nigériában, 2017. október 21-én elrabolt magyar férfi november 11-én a TEK munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett. Nemcsak a Terrorelhárítási Központ számára, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára is, amely nyilvánvalóan nagyon fontos szerepet játszott a kiszabadításban.
Épp három nappal ezelőtt gondoltam utoljára a nigériai túszhelyzetre, amikor a Magyar Közlönyben elolvastam a nigériai Maiduguri Katolikus Egyházmegye oktatási és egészségügyi fejlesztéseinek támogatásáról szóló 1809/2017. (XI. 8.) Korm. határozatot.
A jogszabály szerint az üldöztetést szenvedő afrikai keresztény közösségek támogatásával, helyben maradásának elősegítésével összefüggésben kívánja a magyar kormány a nigériai Maiduguri Katolikus Egyházmegyét támogatni, méghozzá több száz millió forint összegben.
A pénzt konkrétan a St. Joseph’s Minor Seminary újjáépítéséhez, a Bishop O’Donell’s Memorial Secondary School megnyitásához, a St. Stephen College of Education létrehozásához és a Bishop Timothy Cotter Memorial Hospital felújításához küldi a magyar állam.
A Nigériában még mindig aktív Boko Haram (az Iszlám Állammal együttműködő terroristacsoportként) – különösen 2010 és 2014 között – számtalan alkalommal intézett támadásokat a nigériai Maiduguri Katolikus Egyházmegye területén. Mindez sajnos nem meglepő, mivel épp a nigériai Borno és Adamawa területeken voltak különösen aktívak a kegyetlenségükről híres terroristák.
A magyar állam által támogatott St. Joseph’s Minor Seminary még 2014 elején rongálódott meg, amikor a Boko Haram terroristái tankokkal, RPG-kkel, nagy kaliberű fegyverekkel ütöttek rajta a békés településen. A mostani támogatási döntés kapcsán úgy tűnik, hogy sajnos ilyen hosszú ideig tartott, amíg a térség stabilizálódni tudott.
Az újjáépítést támogatni a maga Janus-arcúságában is egy rendkívül örömteli eredmény, amelyben vélhetően nagy szerepet játszott a nyugat-afrikai léptékben talán példa nélküli katonai/haditechnikai támogatás, amit az USA és különböző európai országok nyújtottak a mindenkori (de különösen a Muhammadu Buhari elnöklete alatt tevékenykedő) nigériai kormány számára.
Kép: illusztráció, forrás: pixabay.com.
Ha tetszett, ne maradj le a következőről: