Bár a korábbi bejegyzésem egyszerű frissítést ígértem, most mégis inkább egy külön bejegyzésben számolok be arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium válaszolt a megkeresésemre. A korábbi értesüléseimet nem cáfolva a szaktárca megerősítette, hogy valóban Zlin-242-es típusú repülőgépek lettek beszerezve a Magyar Honvédség részére, azonban két Zlin-143 LSi is megvásárlásra került.
Eddig azonban a pontos altípusok sem voltak ismertek, most azonban kiderült, hogy két Zlin-242L és két Zlin-143 LSi típusú repülőgépről van szó. A kiírásnak megfelelően, 4 fő hajózó és 10 fő műszaki állomány átképzése fog megtörténni.
Megkérdeztem a Honvédelmi Minisztériumot arról is, hogy milyen felszereléssel, esetleges egyedi átalakítással történt a megrendelés. A válasz alapján: „a repülőgépeket úgy és olyan felszereléssel kívánja üzemeltetni a Magyar Honvédség, amelyek biztosítani tudják a kiírásban szereplő feltételek szerinti alkalmazást. A gépek ennél részletesebb, katonai modifikációja nem nyilvános.”
A közbeszerzés kapcsán a szakmai fórumokon elterjedt pletyka ellenére nem egyetlen ajánlattevő jelentkezett a repülőgépek leszállítására. A kérdésemre a Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatott, hogy a másik ajánlattevő a Milipol Zrt. volt. Ezúton is köszönöm a Honvédelmi Minisztérium válaszát.
Ha tetszett az írás, akkor ne maradj le a következőről: