Honvédelem és nemzetbiztonságZrínyi 2026

Katonai stratégiára várva

Nurol

Az utóbbi időben egyre több elemzés jelenik meg a haderőreform kapcsán, ami nem meglepő, hiszen a haditechnikai eszközök beszerzése jelentős költségvetési kiadást generál, és általánosságban is gyakran kerül a figyelem központjába. Ez mindenképp jó hír, hiszen a haderő társadalmi megítélését és szerepét alapvetően befolyásolni képes tényezővé válhatnak ezek a folyamatok.

Amilyen sok cikk jelenik meg, annyira kevés a konkrétum azzal kapcsolatban, hogy milyen prioritások mentén, milyen lehetséges konfliktusok megelőzésére és kezelése érdekében, milyen célok elérésére történnek a haderőreform során a haditechnikai beszerzések, és egyébként, a szervezetet érintő reformok és átalakítások.

Ha erre egy projektként tekintünk, akkor biztos vagyok benne, hogy szükséges volt azon célok meghatározása, amelyek túlmutatnak, vagy tovább részletezik a médiában eddig megjelent, sőt, részben jogi normába lefektetett, magas szinten megfogalmazott elvárásokat, mint amilyen például az is, hogy 2030-ra hazánk Európa öt, illetve a világ tíz legbiztonságosabb országának egyike legyen.

Ez a kijelentés Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájában olvasható, amit itt mutattam be részletesebben. Ugyanebben a normában megtalálható az is, hogy felértékelődött a biztonság katonai eleme, illetve az alábbi általános feladatok is megfogalmazásra kerülnek.

„Hazánk katonai értelemben vett biztonságának letéteményese a Magyar Honvédség, amelynek önállóan és szövetségi együttműködésben is képesnek kell lennie a Magyarországot ért fegyveres agresszió elhárítására, valamint a hibrid támadások kivédésére irányuló összkormányzati erőfeszítések támogatására.

A Magyar Honvédségnek jól felszerelt és jól kiképzett erőkkel, valamint rugalmas, hatékonyan alkalmazható, telepíthető és fenntartható, a szükséges mértékben interoperábilis képességekkel kell rendelkeznie, a mennyiségi mellett a minőségi mutatók javítására törekedve.

Hagyományos országvédelmi és nemzetközi válságkezelési feladatai mellett egyaránt alkalmasnak kell lennie a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, vagy a terrorveszély-helyzet kezeléséhez történő hozzájárulásra, a hibrid támadások elhárításában való szerepvállalásra, valamint a természeti vagy ipari katasztrófák következményeinek felszámolásában való közreműködésre. A haderőt úgy kell fejleszteni, hogy képes legyen hatásokat kiváltani a hazánk szempontjából releváns összes műveleti térben: a szárazföldön, a levegőben és a kibertérben egyaránt.

Magyarországnak rendelkeznie kell a védelmi képességeinek kiszolgálását elősegítő megfelelő potenciállal és kapacitásokkal rendelkező védelmi iparral. A biztonsághoz, védelemhez szükséges termékek hazai forrásból való beszerzése érdekében a magyar védelmi ipari képességeket bővíteni és korszerűsíteni kell, építve a szövetségi, az európai uniós, a Visegrádi Együttműködés és más regionális, valamint a stratégiai partnerekkel való kétoldalú együttműködésben rejlő lehetőségekre.

A katonai kibervédelmet növekvő mértékben alkalmassá kell tenni a haderő kinetikus műveleteinek kibertérbeli támogatására, ki kell alakítani a kiberműveletekben alkalmazható offenzív képességeket. Ennek érdekében fejleszteni kell a Magyar Honvédség kibervédelmi és kiberműveleti erőit.”

A Magyar Honvédség céljait, és ezzel együtt a haderőreform céljait azonban nem részletezi tovább ez a stratégia, hiszen nem is ez a feladata. Erre korábban külön stratégiát alkotott a kormány, legutóbb Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája néven. Az is tudható, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter korábbi nyilatkozata szerint a Nemzeti Biztonsági Stratégiával párhuzamosan most is megkezdték egy új katonai stratégia kidolgozását.

Tavaly év elején Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy „idén (vagyis még 2019-ben) két nagyon fontos dokumentum kerül a kormány és az Országgyűlés elé. Az egyik a Nemzeti biztonsági stratégia, a másik pedig a Nemzeti katonai stratégia.” Utóbbi végül nemhogy tavaly, hanem idén sem került nyilvánosságra, feltéve, ha elkészült azóta.

Az talán vitán felüli, hogy a jelenlegi haditechnikai beszerzések és szervezeti átalakítások évtizedekig nyúlóan kihatnak majd a Magyar Honvédség jövőjére. Így lényegében az a furcsa helyzet állt elő, hogy a többségében talán már évekkel ezelőtt eldőlt beszerzésekkel párhuzamosan alakulhatott ki az új stratégia, de végső soron nem előzte meg a tényleges döntéshozatalt.

Mindenképp érdekes, hogy logikailag talán a katonai stratégia céljainak kellene meghatároznia magát a haderőreformot, de ezt az ellentmondást feloldhatja a Zrínyi 2026 önálló programként való megjelenése, illetve az is, hogy bár nem végleges és egységes formában, de a katonai stratégia egyes elemeiben már létezhetett és érvényesülhetett a haditechnikai döntések meghozatalakor, és azóta is.

Továbblépve ezen a gondolaton azonban az látható, hogy a döntéshozatal kizárásával egyidejűleg nem történt meg azon kommunikációs panelek előállítása, amelyekkel indokolni lehet a honvédség korábbi képességeit jóval meghaladó szervezet létrehozni kívánó reformokat. A Magyar Honvédség fejlesztései természetesen korántsem merülnek ki a haditechnikai eszközök beszerzésében, de érthető okból ezek kerülnek a közérdeklődés központjába.

Ezeket azonban átfogó katonai stratégia (amennyiben és amennyire az valaha megismerhető lesz) ismerete nélkül lehetetlen jogalappal megítélni. A véleményem szerint nyilvánvalóan nem kizárólag modernizációról van szó, hanem teljesen új képességek megjelenéséről, illetve korábbi képességek teljesen új, magasabb szinten való garantálásáról, adott esetben teljesen új harceljárások bevezetéséről. Erre a magasabb szintű bővülésre szerintem jó példa a forgószárnyas képesség expanziója, amely a honvédség korábbi eszközeit és kapacitásait tekintve meglehetősen ambiciózus növekedés.

Eggyel hátrább lépve, távolabbról megvizsgálva a kérdést kijelenthető, a véleményem szerint, hogy ha nincs új, stratégiai elvárás a Magyar Honvédséggel szemben, és a jelenlegi beszerzések indokoltak, akkor azoknak vélhetően soha nem volt képes eddig a szervezet megfelelni. Lehetnek azonban új célok is, de ezek – stratégia hiányában – nehezen összefoglalhatók, vagy összesíthetők.

Korom Ferenc parancsnokjelölti meghallgatásán azt mondta, hogy „nyilván nem fizikális közvetlen veszélyeztetettsége van Magyarországnak, azonban a déli és a keleti fenyegetettség valóban jelen van, ahogy ön is elmondta, ráadásul ezeket nemcsak mi érzékeljük az ország fegyveres védelmi tervének felülvizsgálatakor, hanem a szomszédos országok is, így aztán erre felkészülve nemcsak mi találtuk azt ki, hogy egyébként a haderőt fejleszteni kell, hanem ha egy kicsit szélesebb körben valaki tájékozódik, egyfajta fegyverkezési hullám indult el az egész régióban. Meg kell nézni ezt akár Románia, Horvátország, az összes szomszédunk tekintetében.”

Más kérdés, hogy azóta számtalan szakértő igyekezett a médiában ennek ellenkezőjét állítva kijelenteni és hangsúlyozni, hogy a haderőreformnak semmilyen lokális közvetlen kihatása nincs, az lényegében az évtizedes elmaradások időszerű pótlása, vagy NATO-tól érkező, és egyéb nemzetközi politikai elvárások gyakorlati megjelenése. Pláne nincs fegyverkezési hullám.

Persze úgy is lehet magyarázni a fejlesztéseket, hogy a bizonyos értelemben közös múltú térségben többé-kevésbé egyszerre avultak el (és az egyik országban meginduló modernizáció egyfajta domino-hatást vált ki) a haditechnikai eszközök, de számomra ez nem magyarázza, hogyan lesz egy darab An-26-ból katonai légi utasszállító „flotta,” néhány Mi-8/17-ből több tucatnyi Airbus helikopter (még a korábbi képességszinteket figyelembe véve sem, a biztonsági környezet együttes módosulása miatt).

A beszerzések és fejlesztési irányok egy részét szerintem – a NATO követelmények mellett – olyan európai katonai ambíciók is indokolhatják, amelyekről rendkívül kevés információ jelent meg a magyar médiában. Három évvel ezelőtt volt szerencsém ott lenni az Antall József Tudásközpont (AJTK) szervezésében megrendezett, “A magyar haderő fejlődése és a V4 katonai együttműködés” címen megtartott kerekasztal-beszélgetésen.

Dr. Demkó Attila (HM Védelempolitikai Főosztály, főosztályvezető) akkor elmondta, hogy Magyarország politikája a 2014-es migrációs válság kapcsán utólag beigazolódott, azt már az EU-n belül is elismerik szakmai körökben. Érdekes és talán még nem közismert (bár a sajtóban már megjelent) információként megemlítette, hogy a V4 Battlegroup (V4 BG) kapcsán komolyan megfontolták, hogy az kitelepüljön egy általa közelebbről meg nem jelölt, afrikai országba, Magyarország pedig támogatta ezt a koncepciót.

Ráadásul mindezt – állítólag – nem V4 tagállam kezdeményezte, és a kitelepülés meghiúsulásában végül jelentős szerepe volt a légi szállítási kapacitás elégtelenségének és az Athena-mechanizmus finanszírozási sajátosságainak. Ugyancsak majdnem megvalósult egy közös radarfejlesztés is, ami bár végül meghiúsult, azonban ez sem Magyarországon múlt.

Feltehetőleg az előbbi európai ambíció jelent meg később Ugrósdy Márton (Külügyi és Külgazdasági Intézet, igazgató) egyik országgyűlési bizottsági beszédében is, amikor azt mondta, hogy ha „valóban azt szeretnénk, hogy az EU önállóan képes legyen az EU határaitól 5-10 ezer kilométerre beavatkozni, akkor például a stratégiai légi szállítási kapacitást kellene kiépítenünk, ami nincs. Hallottuk az előzőekben, hogy Ukrajnától béreltek a közép-európai országok is kapacitást.

Pápán van egy nehéz-légiszállító ezred, aminek a repülési idejének egy részével Magyarország is rendelkezik, de az EU oldalán egyértelműen látszik az, hogy azok a kapacitások, melyek akár az erőkifejtéshez vagy a távoli katonai jelenléthez szükségesek, nincsenek meg. Nyilván ezeket a műveleteket közösen kellene finanszírozni. Kérdés, hogy ezeket a forrásokat hogyan tudjuk biztosítani, és a korlátozott ambíció szintjén a képességfejlesztés még mindig tagállami szinten valósulna meg, tehát nagyfokú kormányközi koordinációra  lenne szükség az EU-n belül.”

Legutóbb pedig Bartha Dániel (Egyensúly Intézet, elemző) nyilatkozott úgy, hogy „ilyen (értsd: afrikai missziós) irányú kérés már érkezett Magyarország, illetve a V4 felé az elmúlt években, például hogy a Közép-Afrikai Köztársaságban vállaljunk szerepet. Egyre több afrikai misszióban vesznek részt már most is magyar katonák a Szaharától délre, ha kis létszámban is. 

A következő évtizedben a klímaváltozás és a demográfiai robbanás miatt Afrikában jelentős számú konfliktusra számítunk, és ezeknek a tovagyűrűző hatása Európát mélyen érinti majd. Úgyhogy várhatóan az EU igyekszik szerepet vállalni abban, hogy megelőzzön nagyobb népességmozgásokat Afrika felől, és ezt csak úgy teheti, ha a konfliktusok rendezésében katonai szerepet is vállal. Itt elsősorban békefenntartó missziókra gondolok.”

A fentiek miatt nem gondolnám, hogy az egyes szakértők által „körberajongott,” németországi Multinacionális Légi Szállítási Egységhez (MNAU)  való magyar csatlakozás túlmutatna az esetleges európai ambíciókon és érdemben kiváltaná a nemzeti képességeket, terveket és ambíciókat.

A fentiek kapcsán a véleményem szerint az mondható el összegzésül, hogy a haderőreform a térség folyamatait követve, a NATO koncepcióit is kielégítve reflektál eddig meg nem valósult európai ambíciók esetleges támogatására, nemzeti képességek visszaállítására, illetve új képességek létrehozására. Mindez pedig, a véleményem szerint indokolná a katonai stratégia felülvizsgálatát (ha eddig mégsem történt volna meg, bár minden jel arra mutat, hogy még mindig folyamatban van) és – amennyire a nyilvánosságra tartozik – közzétételét.

Enélkül, a jelentős költségvetési kiadásokkal kapcsolatban, a témát akárcsak felületesen is követő adófizetők számára – a véleményem szerint – nehezen körvonalazható a haditechnikai fejlesztések volumenének indokolása és a folyamat rendszerbe és stratégiába illeszthető bemutatása. Különösen igaz ez átgondolt kommunikációs keretek következetes használatának hiányában.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom