Külföld

Jemen papírok

Jemen

Talán a párizsi Notre Dame-ot pusztító tűzvész miatt, talán más okból nem kapta fel a nemzetközi sajtó a francia katonai hírszerzéstől, a DRM-től (érdekes funfact, hogy a magyar Google a „francia DRM” keresőszóra épp egy velem készített, ezeréves interjút tesz az első találatok közé, ami persze nem „az” a DRM, hanem egy másik DRM) kiszivárogtatott dokumentumot, amelyre pedig egy egész információs portált „épített fel” egy tényfeltáró újságírói csoport, a Disclose.

Ezt onnan gondolom, hogy a Notre Dame-ban fellobbant lángokról szóló híreket kezdtem el követni francia nyelvű médiákban, amikor a kiemelt hírek között hozták le aznap a „Yemen Papers” weboldal értesüléseit is. A botrányosnak szánt szivárogtatás lényege, hogy a DRM dokumentumok és egyéb hírforrások arra utalnak, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – többek között – francia gyártású fegyverekkel avatkozik be a jemeni konfliktusba.

Mint arról korábban már írtam, Szaúd-Arábia a világ egyik legnagyobb fegyvervásárlója, katonai kiadásai pedig bizonyos statisztikák szerint egyes években meghaladták még Oroszországét is. Az, hogy Szaúd-Arábia rendelkezik francia fegyverekkel (és persze sok egyéb, más országban gyártott fegyverrel is) eddig sem volt titok.

Összefoglalva – a konfliktus mélyebb összefüggéseit és aktuális helyzetét nem elemezve – a tényfeltáró problémafelvetést, a lényege az, hogy a francia eredetű fegyvereket esetleg nemcsak defenzív, hanem offenzív műveletekben is bevetették (erre megkopott francia nyelvtudásom alapján is van konkrét utalás a DRM dokumentumban). Még komolyabb az a feltételezés, hogy olyan katonai műveletekben is felhasználták a fegyvereket, amelyek áldozatai végül civilek voltak.

Az persze mindenképp kiemelendő, hogy keresve lehet csak találni olyan fegyvergyártó országot, amely nem áll üzleti kapcsolatban Szaúd-Arábiával, a globális fegyverpiac harmadik-negyedik legnagyobb szereplőjével. A botrány francia relevanciáját persze erősíti, hogy a kiinduló dokumentum a francia DRM-től származik és az a tény is, hogy a francia védelmi minisztérium 2018-as kimutatása szerint Szaúd-Arábia Franciaország második legnagyobb üzleti partnere a védelmi területeken.

A francia védelmi miniszter, Florence Parly pár nappal később úgy nyilatkozott, hogy nem tud arról, hogy francia fegyverek offenzív műveletekben vehettek részt, mint ahogy arról sem, hogy ilyen eredetű fegyverek bevetése civil áldozatokkal járt volna (noha az sem kizárt, hogy az összefoglalót korábban még Emmanuel Macron is megkapta). A DRM dokumentum, melynek hitelességét – ha jól tudom – a francia kormány nem vitatta, így önmagában is érdekes lehet az ellenérdekelt hírszerző szolgálatok számára.

Az ügy mindenesetre további kérdéseket is felvetett a francia sajtóban, amik a francia eredetű fegyverkereskedelem nemzetközi jogi és etikai kérdéseit feszegetik. Ugyancsak érdekes elemzések születtek a francia fegyverexport jelenlegi piaci helyzetéről.

Ezek közül is kiemelhető Élie Tenenbaum (IFRI Paris) nyilatkozata, miszerint a francia gyártók számára a francia hadsereg egész egyszerűen túl kicsi, ezért az exportra fókuszálnak. Nyilvánvaló piac lehetne Európa, de a fegyverpiacot – szerinte – itt is az amerikai versenytársak dominálják, ezért fordulnak a francia gyártók a Közel-Kelet felé.

Érdekesség, hogy a „Yemen Papers” megjelenésével gyakorlatilag egy időben, a német sajtóban, a Deutche Welle ugyanezt a kérdést feszegette, vagyis, hogy Szaúd-Arábia és partnerei német eredetű fegyvereket vetnek be a jemeni konfliktusban. A cikk 2019.04.12-én jelent meg, mindössze három nappal a francia szivárogtatás előtt.

Végső soron Szaúd-Arábia kiapadhatatlannak tűnő védelmi kiadásaival máshonnan is beszerezheti (és be is szerzi) majd a céljai megvalósításához szükséges fegyvereket, akkor is, ha az európai gyártók és országok hosszabb távon is fenntartanának egy összehangolt embargót (ami egyelőre nincs, legfeljebb politikai megfontolású önkorlátozások). Ennek az európai beszállítók helyébe lépő ország(ok) lennének a haszonélvezői.

Jelen lenni beszállítóként Szaúd-Arábia fegyverkezési programjában (a pénz mellett) nyilvánvalóan egyet jelent azzal is, hogy a konfliktusairól pontosabb katonai hírszerzési információkkal rendelkezhet az eladó (katonai szakértők jelenléte, képzési programok, közös gyakorlatok, karbantartási információk, metaadatok).

Továbbá nemzetközi jogi és diplomáciai nyomásgyakorlás eszköze lehet a szerződés megszegésével (amik tiltják például az offenzív használatot) járó szankció, az alkatrészellátás korlátozása, megtagadása. Ennek alternatívája a globális embargó (aminek az esélye egyenlő a nullával), vagy hogy ugyanebbe a helyzetbe más országok kerülnek, akiket esetleg még ennyire sem érdeklik majd emberi jogi vagy humanitárius megfontolások.

A most zajló folyamatoknak a háttérben akár még magyar vonatkozása is lehet majd, hiszen amennyiben az európai gyártók megpróbálnának elfordulni a szaúdi (és esetleg más, Közel-Keleti) piactól (ami persze erősen kérdéses), úgy rákényszerülhetnek az európai piacon való agresszívabb expanzióra, amelyen Magyarország bár kisebb szereplő, de fegyvervásárlás terén egy igen aktív időszak következhet számára.

Másik oldalról érdekes és egyelőre még csak teoretikus problémafelvetés, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint, ha a nemrég létrehozott magyar CZ kézifegyvergyár két műszakban termel majd, akkor a hazai igények négy évre biztosítanak stabil megrendeléseket.

„Ez azonban kevés, hiszen nem csupán 4-5 évre hozzák létre a fegyvergyártó kapacitást, ezért az exportlehetőségeket is ki kell majd használni.” Vagyis a tervek szerint exportra (is) termel majd a gyár (remélhetőleg már többé-kevésbé ismert lehetséges vevőkörrel), a globális fegyverpiacon megjelenve pedig akár hasonló dilemmák elé is állhatnak majd a hazai döntéshozók.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld