Év elején, Orbán Viktor kormányfő brazíliai munkalátogatása keretében kétoldalú megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel. A találkozó során áttekintették a két ország közötti nemzetközi, gazdasági és politikai együttműködési lehetőségeket. Jair Bolsonaro már akkor elfogadta Orbán Viktor meghívását. Egy brazil lap meg nem erősített híre szerint Jair Bolsonaro hamarosan KC-390-es repülőgép-üzletet hozhat Magyarországra.
A jövőbeli magyarországi találkozó áprilisban került ismét reflektorfénybe, amikor Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megbeszélést folytatott Eduardo Bolsonaróval, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökével, aki egyébként a brazil államfő fia. Az ORIGO akkor azt írta a találkozó kapcsán, hogy „szerteágazó kapcsolatfejlesztés indulhat Magyarország és Brazília között, májusban a brazil külügyminiszter látogat hazánkba, és a brazil elnököt is Magyarországra várják idén.”
Egy hónappal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ernesto Araújo brazil külügyminiszterrel folytatott megbeszélést Budapesten. A magyar politikus szerint brazil kollégájával mindketten fontosnak tartják felhívni a figyelmet arra, hogy a migráció biztonsági kérdés is egyben, és a bevándorlási hullám okozta biztonsági kockázatot komolyan kell venni.
Más közös biztonsági- és védelempolitikai témák is ismertek. Több, mint egy éve írtam először arról (egy DefenceNews cikkhez írt kommentből kiindulva), hogy az új fejlesztésű, immáron brazil-amerikai KC-390-es szállító repülőgép hazai beszerzéséről vélhetően tárgyalások zajlottak, és a magyar beszerzési tervek kapcsán esélyes lehet a típus a kiválasztása.
Konkrétan erről szóló híreket azonban sem a nemzetközi hírekben, sem szakmai oldalakon, sem fórumokon nem olvastam azóta (amennyire követtem az ilyen jellegű híreket), leszámítva olyan homályos utalgatásokat, amelyek szerint többek között akár Magyarország is a potenciális vásárlói körben lehet, de bármiféle tényleges konkrétum nélkül.
Ezen a helyzeten változtatott most a brazil Relatório Reservado portál, amely pár napja, egy rövid hír erejéig számolt be arról, hogy a KC-390-et gyártó Embraer előrehaladott tárgyalásokat folytat Magyarországgal több repülőgép eladása kapcsán. A hír szerint a bejelentésre Jair Bolsonaro brazil elnök magyarországi látogatása kapcsán kerülhet majd sor. Érdekesség, hogy a brazil elnök második féléves, négy látogatást magába foglaló programjában Orbán Viktor mellett az olasz Matteo Salvini és a lengyel Andrzej Duda is szerepel.
Az egyébként kifejezetten gazdasági hírekre szakosodott portál rövidke cikkében nem szerepel se forrásmegjelölés, se semmilyen hivatkozás az információ eredetéről, így természetesen továbbra sem lehet biztosat tudni arról, hogy Magyarország tárgyal-e az Embraer gyárral a rámpás, légi utántölésre alkalmas katonai szállító repülőgépek beszerzése kapcsán. Igaz, eddig még meg nem erősített hírek sem születtek erről.
Borítókép: Gavião Peixoto – SP Fotos: Tereza Sobreira, wikipedia.org
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: