Spike

Az imént olvastam a Magyar Nemzet cikkét arról, hogy Maróth Gárspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos interjút adott a múlt héten egy izraeli napilapnak. Az izraeli lap persze nem más, mint az  ELM-2084 típusú radarok beszerzése kapcsán, általam már idézett ynet.co.il.

Bár az interjúban most elhangzik, hogy “Magyarország korábban már szerzett fegyverrendszereket Izraelből, de ez az első alkalom, hogy légvédelmi rendszert szereztünk be”, valójában azt gondolom, hogy eddig nem történt jelentősebb volumenű fegyverügylet (mármint a német-kanadai(?) radarvásárlás előtt), ez indokolja a fenti címadást.

Az izraeli lap cikkének nyers fordítása alapján a kormánybiztos elmondta, hogy nagyra értékeli az izraeli technológiát és a Vaskupola rendszer teljesítményét. A radarbeszerzéssel kapcsolatos megállapodás magában foglalja a magyarországi helyi vállalatokkal való együttműködés megerősítését, valamint a biztonsági szektorban működő startupokkal való együttműködést is.

De beszélt további együttműködési és beszerzési lehetőségekről is. Az izraeli Rafael kapcsán a Spike rakéta (szárazföldi és légi alkalmazás kapcsán is), az Elbit vonatkozásában a Hermes drón került kiemelésre a részéről. Előbbi nem meglepő, én már tavaly szeptemberben jeleztem, hogy nehéz a Magyar Honvédség jövőjét az izraeli Spike nélkül elképzelni.

A radarok kapcsán elhangzott egy érdekesebb információ is, miszerint, bár a szállítás már 2023-ban megkezdődik, és egy évvel később üzembe is állhatnak, de magyar alkatrészek 2025-től kerülhetnek integrálásba a radarokba (sajnos a nyers fordítás miatt ez lehet pontatlan). Mindenesetre a tervek szerint 2027-ben záródó ügyletre úgy tekintenek Izraelben, hogy új piacokat nyithat meg a számukra.

Borítókép: wikimedia.com

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a kövekezőről:

 

Ajánlott tartalom