Honvédelem és nemzetbiztonság

Izraelben is hír lett a magyar radarvásárlás

ELTA ELM-2084

Nagyobb meglepetés nincs, de talán egy-két érdekesség akad a nemrég bejelentett réskitöltő, valamint mobil háromdimenziós radarállomás beszerzés kapcsán. Mint azt a sajtó már megírta, izraeli eredetű, ELM-2084 típusú radarok beszerzése történt meg a Rheinmetall Canada cégen keresztül.

Az egyik érdekesség, hogy olvastam olyan reakciókat, hogy milyen meglepő a beszerzés, illetve mennyire nem volt a figyelem központjában. Ez a megközelítés azért érdekes számomra, mert konkrétan szerepelt a Zrínyi 2026 tervek között, amiről én 2017-ben, a média többsége 2018-ban legkésőbb már írt.

Természetesen ekkor még egyáltalán nem volt ismert a szóba jöhető típus, bár azért ez még a haditechnika iránt érdeklődők körében sem egy kiemelten figyelemmel kísért terület. De azért a bombameglepetést mégiscsak árnyalja, hogy még ennek ellenére is már hónapokkal ezelőtt a fórumokon futott lehetséges típusként.

Ami érdekes lehet szerintem az egyfelől az a tény, hogy az ELM-2084 beszerzése közvetlenül a Rheinmetall Canada cégen keresztül történt, vajon mi lehet ennek a háttere (főleg a mai hírek fényében)? Miközben az izraeli gyártó IAI ELTA hivatalos oldalán nem jelent meg hír a beszerzésről (egyébként a Rheinmetall Canada oldalán sem), a cég Linkedin oldalán bejegyzésként szerepel.

A beszerzés kapcsán nyilván egyeztetések is zajlottak a gyártóval (hiszen az integráció mindenképp feladat lesz majd, amihez a kompetencia gondolom továbbra is az eredeti gyártónál, illetve a RAFAEL-nél van), erre pedig egészen magas szinteken is lehetett alkalom az utóbbi időben, de még inkább korábban.

Érdekes lehet továbbá a hírnek az a része is, miszerint ipari együttműködésről is megállapodott Maróth Gáspár és Stéphane Oehrli. Az együttműködés kutatás-fejlesztési programokat is tartalmaz, amelynek eredményeként további termékeket szánunk a világpiacra.

A beszerzés azért is különleges, mert több más esettel ellentétben, itt Maróth Gáspár közleménye indította a beszerzés hivatalos bejelentésének folyamatát, nem pedig szakújságírói, vagy gyártói bejelentést, megszellőztetést követően történt meg a magyar szakpolitikai reakció.

Mindez olyannyira igaz, hogy csak ma kapták fel a hírt Izraelben, erről Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója számolt be, izraeli forrásra hivatkozva. Ott a véleménye szerint azt írják, hogy „a magyar hadsereg megvásárolja Izraeltől a kis hatótávolságú rakéták és tüzérségi lövedékek ellen védelmet nyújtó Vaskupola (Iron Dome) rendszer radarrendszerét. A magyar hadsereg 2022-ben veszi át az első új radareszközöket.” 

Az MTI hír kitér arra is, hogy „az izraeli állami vállalat leányvállalata, az ELTA Systems Ltd. vállalta el a magyar hadsereg számára az új légvédelmi rendszer gyártását és leszállítását,” ami kissé furcsán hangzik a fentiek fényében, illetve erősíti a kérdést, hogy miért a Rheinmetall Canada lett bevonva aláíró félként?

A forrásból mindenesetre kiderül, hogy az üzlet volumene vélhetően nagyobb lesz, mint a nyolc darabos cseh megrendelés. Igaz, az már nem egyértelmű a híradásból, hogy ez a darabszámra, vagy az ügylet értékére, esetleg mindkettőre egyaránt vonatkozik.

Érdekesség, hogy a honvedelem.hu-n még úgy jelent meg a hír, hogy „Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka december 11-én írta alá a Rheinmetall Canada és az Israel Aerospace Industries (IAI) képviselőivel a magyar légtér védelmét biztosító 3D-s radarrendszer vásárlásáról szóló megállapodást.” Az IAI érintettsége ennek ellenére szinte sehol máshol nem jelent meg.

Az MTI hír azzal zárul, hogy az ELTA eddig több mint 100 radarrendszert adott el több mint 2 milliárd dollár (közel 600 milliárd forint) értékben, többek között Kanada, India és Finnország, valamint külföldi értesülések szerint Szingapúr is megvásárolta.

Az Iron Dome az izraeli RAFAEL rendszere, vagyis az integráció kapcsán náluk van feltételezem a legnagyobb tapasztalat, főleg, ha valamilyen értelemben hasonló rendszerben gondolkodik a magyar döntéshozó. Az ipari együttműködés, és a lehetséges K+F, de legalább a karbantartás kapcsán szerintem ezen túlmenően érdekes lehet majd a HM Arzenál, illetve a HM Armcom szerepe.

Illetve az is érdekes kérdés, hogy a már eleve a magyar piacon is jelen lévő, kutató és gyártó, de alapvetően földi célfelderítésre fókuszáló, izraeli Elbit Systems EW and SIGINT – Elisra Ltd. kaphat-e szerepet majd ebben az együttműködésben, vagy egy teljesen új konstrukció megjelenésére kell számítani?

Borítókép: wikimedia.org

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom