Honvédelem és nemzetbiztonság

Információszabadság és/vagy nemzetbiztonság?

mi24 Harci helikopterek

Már nem emlékszem, hogy futottam bele egy “ezeréves” Állami Számvevőszék jelentésbe, amelynek az elnevezése “Jelentés a Magyar Honvédségnél a repülőcsapatok működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről” volt, és amely a számvevőszéki honlap szerint 1998.06.01-én került publikálásra.

Amikor először olvastam, egyből feltűnt a zavarbaejtő nyitottsága, ahogy az ország védelmi képességeiről, illetve még inkább: annak hiányáról beszámolt. Manapság ez szinte teljesen elképzelhetetlen, pedig ennek a jelentésnek geopolitikai, illetve védelempolitikai környezete ráadásul a “Koszovói háború” eszkalálódása, hazánk NATO csatlakozásának előszobája volt.

A jelentés szerint – amelyből az alábbiakban idézni fogok – például 1998-ban a Légierő Vezérkar alárendeltségébe 12.500 fős állomány tartozik, amely az 1995-97 között végrehajtott 38%-os létszámcsökkentés eredményeként alakult ki. Kiderül belőle, hogy az ellenőrzött katonai szervezetek hadrendjébe a helyszíni ellenőrzés időszakában 184 db különböző típusú repülőeszköz tartozott.

Megnyugtató azonban azon bekezdése, hogy a 90-es évtized közepén a politikai és a katonai vezetés elvégezte a biztonságpolitikai környezet elemzését. Eredményeként megállapították, hogy az ország veszélyeztetettségi helyzete 1993 óta (a biztonságpolitikai, valamint a honvédelmi alapelvek elfogadása) kedvezőbbé vált, ez tette lehetővé a honvédség – részeként a repülőcsapatok – létszámának, valamint a katonai szervezetek számának csökkentését. Teszem hozzá: ekkor már csak pár hónappal járunk a NATO bombázások megkezdése előtt.

Az ellenőrzés célja egyébként annak megállapítása volt, hogy miként értékelhető a kisebb létszámú, kevesebb szervezeti elemet tartalmazó repülőcsapatok működőképessége, hogyan alakult a haditechnikai eszközök hadrafoghatósága. Milyen mértékű összhang mutatkozott a feladatok, valamint a hozzárendelt költségvetési lehetőségek között, hogyan hasznosultak a kormány többlettámogatásai.

Ennek nyomán első helyen emeli ki, hogy a törvényhozás és a végrehajtó hatalom számára már 1995-ben nyilvánvaló lett, hogy a Magyar Honvédség létszáma, technikai felszereltsége, valamint a működtetés és fejlesztés költségvetési lehetőségei nincsenek összhangban, a szervezet a korábbi rendben nem finanszírozható tovább. A honvédség középtávú átalakítása a jelentés szerint költségvetési oldalról megalapozatlan volt, mivel a tárca a létszám-, valamint a szervezeti elemek csökkentésével, a korszerűsítéssel összefüggő kiadási igényeit – a “tervalku” folyamatában – nem tudta érvényesíteni.

Belső megtakarításokból az alapvető finanszírozási problémákat – ahogy arra az ÁSZ 1996. évi, a haderőfejlesztési célok érvényesüléséről készített jelentése már utalt – nem tudták megoldani. Az átalakítás tervének többszöri módosítása szükségszerű volt, de végleges megoldást nem jelentett. A repülőcsapatok működési feltételeinek javítása érdekében biztosított többlettámogatásról, illetve a természetben juttatott üzemanyag átadásról rendelkező kormányhatározatok végrehajtása ellentmondásos volt. Az üzemanyag átadása késedelmesen történt, a többlettámogatás az MH központi logisztikai szervezeteinél jelent meg.

A katonai-szakmai, kiképzési feladatok végrehajtására nominálisan növekvő, de reálértékében csökkenő költségvetési előirányzatot hagytak jóvá a légierő, a repülőcsapatok számára. Kedvezőtlen hatása több területen jelentkezett. Elsősorban a nagy anyagi értéket képviselő technikai eszközök rendszeres és időszaki karbantartásának, javításának elmaradása a műszaki állapot romlását eredményezte. A működőképesség szükségszerű fenntartása a központi, valamint a csapatszintű raktárkészleteket lecsökkentette, visszapótlásukra forrás nem állt rendelkezésre.

A különböző típusú repülőgépek, helikopterek, továbbá a szárazföldi technikai eszközök terén a csökkentett kiképzési normákat (repült órák, vezetett km) sem tudták tartani. A működőképesség határán mozgó kiképzési ágak szűk keresztmetszetét üzemanyag ellátási kérdések jelentik. A kapcsolódó területekre (üzemidő felhasználás, javítási kapacitások kihasználása) is tekintettel a feladatok, a normák és a javítási szükségletek komplex áttekintésével indokolt új alapokra helyezni a kritikus helyzetbe került kiképzési ágakon belül végzett tevékenységet.

A hadrendben tartott repülőeszközök hadrafoghatósági szintje 60 % körül alakult, mintegy 20 %-kal elmaradt az előírt (80 %) követelménytől. Alkatrész utánpótlási problémák, illetve a ciklusidőhöz kötött javításra fordítható pénzeszközök elégtelensége miatt a legkorszerűbb, MiG-29 típusú repülőgéppel rendelkező alakulatnál is csak 55 %-os hadrafoghatósági szintet értek el a helyszíni ellenőrzés időszakában. Ennek kialakulásában szerepe volt annak is, hogy a 88/1995. (VII. 6.) OGY határozat előírásaival szemben, 1995-98. között a haderőfejlesztés terén a légierő prioritása nem érvényesült, még az orosz államadósság törlesztése kapcsán sem.

A repülőeszközök technikai színvonalában mutatkozó lemaradást a német segély keretében átvett helikopterek (20 db) sem enyhítették, összefüggésben azzal, hogy a rendszerbeállításhoz szükséges javítások fedezetét a tárca nem tervezhette meg. Emellett az átvett helikopterek közel harmadrésze (6 db) – eltérő technikai paraméterei miatt – nem illeszthető az MH hadrendjébe. Ez az eszközök átvételét előkészítő munka nem kellő megalapozottságára utal.

Az is tény, hogy időközben az MH katonai szervezeteinél csökkentették a hadrendben lévő helikopterek számát. A kialakult helyzet kézenfekvő megoldását, a repülőeszközök értékesítését, az államközi szerződés előírásai tiltják. A gazdaságossági szempontok figyelembe vételével a szerződésben vállalt kötelezettségek felülvizsgálata, annak célszerű módosítása adhat megoldást. Itt annyit jegyeznék meg, hogy milyen furcsa és fordulatos lett végül a helikopterek későbbi sorsa.

Magyarország teljes jogú NATO tagsága – az 1997. évi madridi döntés értelmében – 1999. áprilisában várható. Az ezzel összefüggő haderőfejlesztési célok meghatározott mennyiségű, a szabványokban rögzített hadrafoghatósági színvonalú repülőeszközzel számolnak.  A repülőgépek, illetve egyéb nagy értékű haditechnikai eszközök (radarok, rakéták) beszerzésével és javításával összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény alkalmazása.

Az együttműködési gyakorlatok igazolták, hogy a LEVK és alárendelt szervei, néhány feltétel kivételével, képesek eleget tenni a követelményeknek. Kimutathatók voltak e téren olyan hiányosságok, amelyek egyrészt a megfelelő költségvetési források elégtelenségére utaltak (kecskeméti repülőtér ICAO-2 szabványnak megfelelő korszerűsítése), másrészt az MH szintű feladatok összehangolásával – külön forrás nélkül – elháríthatók (pl. KLN-900 GPS használatát kezelési utasítás hiánya miatt tiltották le).

Bizonytalan helyzet elsősorban a haditechnikai eszközök fejlesztésének finanszírozásával összefüggésben érzékelhető. Az ellenőrzött időszak nagy jelentőségű haditechnikai beszerzésénél (légvédelmi rakéta) nem érvényesült a 94/1995. (IX. 28.) OGY határozat halasztott fizetési konstrukciót meghatározó rendelkezése, mivel az érintett tárcák (PM, HM, IKIM) a szükséges koncepcióban nem tudtak megegyezni. (Hasonló megoldásban szerepel a tervezett radarbeszerzés is.)

A 2003-ig terjedő időszakra tervezett TFGs finanszírozására, a PM prognosztizációja szerint, 125-130 Mrd Ft áll rendelkezésre. Az összeg azonban nem tartalmazza az ezredforduló után szükségessé váló repülőgép-beszerzés, önmagában is 360 Mrd Ft-ra becsült összegét. A meghatározó jelentőségű feladatok tervezése a helyszíni vizsgálat időszakában is zajlott.

Bármilyen megdöbbentő, de ennek a jelentésnek a fenti megállapítások erejéig nyílt volt a minősítése, pusztán a jelentést megalapozó részletesebb vizsgálati megállapításokat tartalmazó függelék lett “Titkos” minősítésű. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy ezen, nyílt információk tekintetében az ellenérdekelt hírszerző szolgálatok már csak egy kávét kérhettek, hiszen a jelentés fényében a következő évekre aligha volt hihető bármilyen komolyabb képesség(bővítés) és az üzemanyaghiány árnyékában bármilyen “NATO kompatibilitás” minimum megkérdőjelezhető lehetett.

Mindez a jelentés és nyitottság persze látszólag sem akkor, sem azóta nem sok vizet zavart, de a véleményem szerint más lehetett hírszerzési eszközökkel megszerzett információ birtokában valamilyen leplezett tevékenységet folytatni, semmint a súlyos működési (fiskális, védelmi, kormányzati döntéshozatali) zavarokról egy nyilvános állami összefoglalót olvasni. Másik oldalról nem hinném azt sem, hogy valamilyen furmányos nemzetbiztonsági, vagy honvédelmi érdek lett volna ebben az időszakban a magyar (lég)védelmi képességek szándékos kisebbítése a NATO csatlakozás napjaiban, egy potenciális háborús konfliktus tőszomszédságában.

Erről az egészről pedig az jutott most eszembe, hogy a védelmi és biztonsági feladatok összehangolásáról, valamint a különleges jogrend idején bevezethető intézkedésekről szóló törvény tervezete most épp honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekek miatt nem volt társadalmi egyeztetésre bocsátva. A dolog pikantériája, hogy mindez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogszabály-véleményezéséből tudható meg.

“A nemzet különböző veszélyekkel szembeni védekezését megalapozó, az állampolgárok mindennapi életére, alapvető jogaik érvényesülésére is jelentős hatással lévő, sarkalatos jogszabály tervezetének megvitatása demokratikus jogállamban olyan közügynek tekintendő, melynek előkészítésében a társadalmi részvétel biztosítása mellőzhetetlen.”

A NAIH aggályosnak tartja ezért, hogy társadalmi egyeztetésre konkrétabban meg nem határozott, “honvédelmi, nemzetbiztonsági érdekre” hivatkozással nem került sor, különösen arra tekintettel, hogy tervezett szabályozás törvényi szinten valósulna meg, így miután a kormány benyújtja a törvényjavaslatot majd az Országgyűléshez, annak honlapjáról bárki korlátozás nélkül megismerheti mind a normaszöveget mind annak indokolását.

Természetesen titkos törvények nem születnek Magyarországon. Jogtudományi tanulmányaim során persze hallottam ilyenről, a Rákosi-korszakból. Akkoriban volt olyan titkos minősítésű jogszabály, amelyről tulajdonképpen senki nem tudott. Az 1950. évi 26. törvényerejű rendelet lényege például az volt, hogy a katonai szolgálatát dezertálással elhagyó katona hozzátartozója is büntethetővé vált, függetlenül attól, hogy bármit tudott-e családtagja magatartásáról, de a Magyar Közlönyben helyette, ugyanilyen számozással, egy, a Magyar Nemzeti Bankról szóló rendelkezés került közzétételre.

Ez persze csak egy érdekes és tragikus történelmi kitekintés. És semmi esetre sem jelent ezzel a párhuzamot az, hogy a jogalkotó honvédelmi és nemzetbiztonsági okból most úgy gondolta, hogy a tervezett törvényi szabályozás előzetes koncepciója nem lehet nyilvánosan megismerhető (vagyis természetesen szó sincs arról, hogy most is titkos törvénykezésről lenne szó). Ennek oka lehet most például az, hogy az előzetes koncepció szakmai-politikai vitájába a jogalkotó valamilyen honvédelmi vagy nemzetbiztonsági okból nem kívánta a szélesebb nyilvánosságot bevonni, ami értelemszerűen megtörténik majd a törvényjavaslat benyújtása után.

Ami a fentiek mellett viszont mindenképp figyelemre méltó, hogy az egyelőre eltitkolni kívánt szabályozási koncepció léte, és bizonyos részleteiben a tartalma is megismerhetővé vált a NAIH által közzétett véleményezési eljárásból, levelezésből. Mindez pedig azt jelenti, hogy a NAIH úgy ítélte meg, hogy az adott esetben az információszabadsághoz fűződő érdek erősebb, mint a honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek és ezzel együtt a honvédelmi és nemzetbiztonsági okból a társadalom elől eltitkolt törvénykezési koncepció legalább részben nyilvánosságra lett hozva. A kérdés már csak az, hogy ki dönthet arról, hogy egy adott kérdésben vajon a honvédelmi és nemzetbiztonsági vagy az információszabadsághoz fűződő érdek az erősebb?

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom