Honvédelem és nemzetbiztonság

Ilyen lesz a polgári repülőtér Kecskeméten

Honvédelem napja

Tavaly írtam arról utoljára arról, hogy várhatóan 2022-re sem fejeződik majd be a kecskeméti katonai repülőtér átalakítása, mivel a HM Védelemgazdasági Hivatal éves közbeszerzési terve alapján a tervezési fázis határideje akkor fog lejárni.

Mindez azért is érdekes, mert Magyarország kormánya és a Daimler AG egy Memorandum of Understanding (MoU)-t írt alá még évekkel ezelőtt a beruházás megvalósítása érdekében.

Az biztos, hogy most vált megismerhetővé a polgári zóna kialakításának tervezésének műszaki leírása, amelyből többek között a projektcélok és a várható jövőkép is kirajzolódik.

A dokumentáció szerint (amiből a továbbiakban idézek) a feladat most a Kecskeméti Repülőtéren (Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis; hrsz.: 0425) egy polgári légi személyszállítást is lehetővé tevő műszaki fejlesztés (“Polgári Zóna”) megvalósításához a szükséges infrastruktúra megtervezése lesz.

A fejlesztéssel a jelenleg katonai repülőtérként üzemelő létesítmény un. közös felhasználású repülőtérré válik, ahol az elsődleges katonai funkció mellett a polgári légi közlekedés is helyet kap. A Polgári Zóna kialakítása során kiemelkedő szempont, hogy a repülőtér üzemeltetése során a katonai funkció kiszolgálása a prioritás.

 A Polgári Zóna kialakítására a LIMA forgalmi előtér került kijelölésre, amely alapvetően NATO célok kiszolgálására épült, ezért használata során a hazai és uniós szabályok, valamint az ICAO előírások mellett a NATO tagságól eredő követelményeknek is meg kell felelni.

A Polgári Zóna a tervek szerint elsősorban kisgépes, középkategóriás, illetve charter forgalmat bonyolít majd, elsősorban személyforgalom kiszolgálásával. Az áruforgalom tekintetében évi 193 tonna forgalom tervezett, amely nagy része az utasszállító gépek rakodóterében bonyolódik.

Az első évben várhatóan a kisgépes forgalom tekintetében (sportrepülés, 5-15 fős business jet forfalom) évi 314 gépmozgás tervezett (1256 fő), amely a 20. évre eléri a 1081 gépmozgást (4322 fő) évente.

A középkategóriás forgalom kapcsán az első évben 350 gépmozgás (6950 fő) várható, amely a 20. évre 737 gépmozgássá növekszik (14643 fő). Charter fogalom kapcsán első évben 10 gépmozgás (1520 fő), míg a 20. évben 78 gépmozgás (13687 fő) várható. Diszkont forgalom nem tervezett.

A feladat mintegy 1.000 m2 terület tervezési munkái, melyen belül egy terminál épület, egy árukezelő épület, egy eszköztároló, egy őrzés-védelmi irodaépület, valamint belső úthálózat és parkolók telepítése a feladat. Jelenleg az 1. ütem megtervezése a feladat, úgy, hogy lehetővé tegye a 20. évre tervezett használati adatoknak megfelelő méretű, forgalmi adatok alapján és függvényében több ütemben történő bővítést.

A tervezési terület a repülőtér északnyugati végében található, és a meglévő D és E gurulóutakon érhető el a futópályáról. A D és E gurulóutak alkalmasak C kategóriás légijárművek gurulásához. Az előtér teherbíró burkolata 135×125 m beton burkolat, minden oldalon 8,5 m széles aszfaltpadkával körbe véve. Tervezetten A és B kategóriás légi járművek használata fog megvalósulni.

A személyforgalomhoz kapcsolódóan utasforgalmi terminálban az utasok kiszolgálása, csomagkezelés, az előírt biztonsági ellenőrzése, veszélyes eszközök, robbanó- és más veszélyes anyagok a légi jármű fedélzetének megakadályozása vám- ás határellenőrzés tervezett, valamint a szükséges irodákat, szociális helyeket is ki kell alakítani az utasok és a személyzet részére.

A terminálban külön utasáramlási folyosót kell kialakítani a schengeni és nem-schengeni utasok szétválasztása céljából. A terminálban zajlik továbbá a jegyeladás, az utasfelvétel (check-in), a beszállókártya, útlevél, biztonsági ellenőrzés, csomagkezelés.

Várhatóan 180-200 utas/óra forgalom, 250 poggyászt 400 kézipoggyász/óra indulási forgalommal szükséges kalkulálni. A ckeck-in pultoknál történő regisztrációt követően fallal szükséges különválasztani a Schengenen belül (fal jobb oldala) és kívül (fal bal oldala) utazókat. A Schengenen kívülre utazóknak át kell esni az útlevél, valamint pénzügyőri ellenőrzéseken a váróba jutás előtt. A repülőgéphez buszokkal történik a szállítás a váróból.

A várható maximum érkező utasszám 400 utas/óra, 2000 utas/nap. 490 poggyász/óra. A Schengenen belül (fal jobb oldala) és kívül (fal bal oldala) utazókat fallal szükséges elválasztani. A Schengenen kívülre utazóknak át kell esni az útlevél, valamint pénzügyőri ellenőrzéseken a váróba jutás előtt. A tervezés során tranzitforgalommal nem kell számolni.

Feladat továbbá egy őrzés-védelmi irodaépület kialakítása a terminál mellett az őrség részére, amely a VIP személyek és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó személyek belépését az megfelelő biztonsági ellenőrzéssel tudja biztosítani, így a terminál megnyitása ezekhez nem szükséges. Az épületbe futnak be a tűzjelző- energetikai, épületfelügyeleti és informatikai rendszerek.

A terminál mellett egy dedikált cargo épületet (árukezelő épületet) kell kialakítani, amelyben a repülőgépek által szállított “belly cargo” árumennyiség kezelése, vámolása, rövidtávú tárolása történik. A beérkező és szállítandó árukat elkülönítve kell tárolni, polcos rendszerben. Veszélyes áru, élő állat szállítással nem kell számolni.

A forgalmi előtér bővítése, catering épület tervezése nem szükséges. Szükséges egy eszköztároló tervezése, amely a légijárműveket kiszolgáló eszközök és járművek tárolására szolgál. A Polgári Zóna megközelítése céljából az úthálózat telken belüli fejlesztése szükséges. A jelenlegi VII. kaputól északra, új, önálló, zárható kapun át tervezett a belépés.

A személygépjárművek elhelyezése céljából 75-130 férőhelyes parkolót, 10 db autóbusz parkolóhelyet, 2 db teherforgalmi árurakodót, taxi várakozására kijelölt helyeket, valamint rövidtávú várakozóhelyeket, valamint egy buszfordulót szükséges kialakítani.

A tervek kapcsán érdekesség, hogy az előzetes találgatások szerint az autógyár logisztikai ellátása volt az átalakítás fókuszában, most viszont számomra inkább tűnik úgy, hogy a kisgépes, illetve VIP repülőgépes forgalmat könnyíti majd meg, legalábbis az éves szintre tervezett néhány kamionnyi áruforgalom aligha indokolja az munkálatokat.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom