Honvédelem és nemzetbiztonság

Hozzáférhető a Szovjetunióba hurcoltak adatbázisa

hadifogoly

Ki emlékszik már rá, de még 2019-ben írtam arról, hogy révbe érhet a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatbázisa 1944–1960 elnevezésű projekt. A kormány akkor, az 1562/2019. (X. 4.) határozatával egyetértett a II. világháború során és azt követően a Szovjetunióba hurcolt magyar állampolgárok iratanyagának feldolgozásával.

Ennek megfelelően projekt be is került a Magyar Nemzeti Levéltár 2019-es munkatervébe. A jogszabályok alapján az emberi erőforrások minisztere gondoskodott a projekt megvalósítása érdekében a Szovjetunióba került foglyokról vezetett kartonokból a magyar állampolgárokra vonatkozó iratanyag feltárásáról, adatbázisban történő rögzítéséről és digitális másolatuk elkészítéséről, illetve elkészíttetéséről, tervezetten 2020. december 31-ig.

Hogy ez mikor történt meg végül azt nem tudom, már én sem emlékeztem a határidőre, azonban ma az MTA II. világháború története albizottság Facebook oldalán láttam egy bejegyzést, hogy az elhurcoltak adatai (szovjet táborok magyar foglyai, a Szovjetunióból hazatért magyar hadifoglyok) kereshetővé váltak az AOL felületén.

Mindez számomra azért különösen érdekes, mert én is igyekszem ennek az időszaknak egy-egy apró szeletét megérteni, illetve megvizsgálni, már mennyiben az időm, és még inkább a lehetőségeim engedik. De van ennek egy személyesebb vonatkozása is, hiszen nagyapám harcolt a második világháborúban, és végül egy szovjet hadifogolytáborból szabadulva tért haza.

És ahogyan a nagyapám már nincs köztünk, úgy lényegében alig él már tanúja ennek az időszaknak, aki figyelmeztető mementóként beszámolhatna a történésekről. Természetesen nem tagadhatom, hogy egy egyébként jól dokumentált eseményről beszélek, amelyről aki akarta, megírhatta a saját történetét, illetve azóta is kutathatja, ha a tehetsége és lehetőségei engedik.

Mégis, a szubjektív visszaemlékezések sokkal nagyobb hatásúak egy történelemkönyv lapjainál.  Hogy egy-két példát említsek: nagyapám viszonylag keveset beszélt a háborús eseményekről, de az egészen biztosan tudható, hogy az egyházba vetett hitét (már ha volt valaha is) a csatatéren veszítette el: mint később mondogatta, 1943-ban hintón jöttek a papok „megáldani” őt, és a vele együtt vagonírozott katonákat.

Nem sokkal később már tudta, hogy ami történni fog, arra senki sem „szentelhet fel” senkit sem (félreértések elkerülése végett: ezeket a szavakat ő használta, vallásterminológiailag lehet, hogy nem pontosan „felszentelés” történt). Tizedesként, a bajai műszakisoknál, a 4. utász zászlóaljnál indult a „katonai pályafutása,” végül szakaszvezető rajparancsnokként került szovjet hadifogságba 1944. december 25-én, Karácsonykor, amelyből 1945. szeptember 6-án szabadult. Ennél többet csak a sérüléseiről volt hajlandó beszélni, ami nyilvánvaló volt a köldökétől lefelé futó, látszólag vég nélküli heg láttán.

Mint elmondta, a harcok során több repesztalálat is érte, zömmel a hátán, a legsúlyosabb alkalommal ő tartotta a felcsernek a tükröt, amelynek segítségével „megoperálták.” A falujába végül a kertszomszédjával együtt tért vissza, akivel életük végéig jó barátok maradtak. Egy, a rozsda martalékává lett revolver fémváza volt még tárgyi mementója ennek az időszaknak, amit szigorúan rejtegetett előlem gyermekkoromban, én pedig nagy kedvvel találtam rá mindig a kotárka oldalában levő mélyedésekben. Azután soha nem találtam meg újra.

A családi események jól dokumentáltsága egyébként annak köszönhető, hogy őrzöm a Katonai Igazolványát, a leszerelési jegyét és azt az orosz nyelvű bizonylatot, ami feltételezem a szabadulását jelentette. Természetesen „katonai pályája” ezzel véget is ért, földművesként, kazánfűtőként élte le életét. Végezetül pedig egy kis érdekesség, hogy miért nem számolok be arról, hogy akkor most a Szovjetunióba hurcoltak adatbázisában megtaláltam-e, vagy sem?

Egyfelől az információ rendkívül nehezen szűrhető és hiányos, ebben a formában egy Kovács János nevű, 1922-ben született személyt nem lehet megtalálni (érdekesség, hogy ez annyira gyakori név volt, hogy a faluban betűkkel jelölték őket, így lett ő „B.” Kovács János, ami annak ellenére felbukkan a hivatalos iratokon is, hogy anyakönyvbe természetesen soha nem került bele).

Másrészt azért érdekes kérdés, mert bár szovjet hadifogságba került, de nem a Szovjetunió területén, és legjobb tudásom szerint a majdnem egy éves fogsága alatt soha nem is került a Szovjetunió területére. Ennek pedig akkor lett jelentősége, amikor a 93/1990. (XI.21) korm. rendelet hatálya alatt kérvényt adott be a hadifogságban töltött időszak kárpótlása miatt, a Kárpótlási Hivatalhoz.

Ahonnan 1991. május 28-án elutasító határozatot kapott, mondván, a jogszabály ide vonatkozó pontja szerint csak azok kaphatnak kárpótlást, akiket munkavégzés céljából, vagy hadifogolyként, a második világháborúval összefüggésben, 1944. október 1-e után a Szovjetunióba hurcoltak, illetőleg ott hadifogságba estek. Hiába volt tehát szovjet hadifogságban, akkor nem kapott elégtételt, mert az ténylegesen nem a Szovjetunióban történt.

Az „igazság” pillanata 1992. május 11-én jött el számára, amikor a Kárpótlási Hivatal a módosult szabályokra hivatkozva arról tájékoztatta, hogy saját jogon 500 Ft/hó nyugdíjemelést kap és az Országgyűlés határozatainak szellemében a Magyar Köztársaság Kormánya megköveti őt és hozzátartozóit a személyes szabadságot korlátozó jogtalan sérelmeket okozó intézkedések miatt.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom