Honvédelem és nemzetbiztonság

Hadimarketing: belefér a büdzsébe

Hadimarketing

Épp mostanában, konkrétan a hétvégén merengtem azon, hogy mi olyan furcsa a külföldi haditechnikával foglalkozó blogokat, fórumokat és egyéb portálokat olvasgatva. Azután rájöttem, hogy az, hogy tele vannak haditechnikai és egyéb, témába vágó hirdetésekkel.

Mármint itt most nem a túlélőbicska-vadászat-kulacs szintre kell gondolni, hanem világméretű fegyvergyártók, topkategóriás termékeire. Másik oldalról pedig nem is a legnagyobb, nyugati, angol nyelvű portálokról van szó, hanem például kelet-európai, dél-amerikai, vagy épp közel-keleti, ázsiai weboldalra, ahol mostanában megfordultam.

A hirdetések ráadásul nem Google Ads megoldások, hanem “rendes” bannerek, amelyek gondolom többé-kevésbé tükrözik az adott ország vagy térség, éppen aktuális, vagy potenciális beszerzési igényeit. Magyarországon ilyet már nagyon rég láttam, mindig a NATO EXPRESS 97′ jut ezzel kapcsolatban eszembe, ahol az érdeklődő annyi reklámanyagot kapott, amit csak elbírt, meg még azon is túl.

Manapság viszont – miközben egészen elképesztő méretű beszerzési eljárások folynak – Magyarországon szinte alig találkozni ilyen hirdetésekkel, főleg nem olyanokkal, amik ténylegesen is beszerzésre kerülhetnének, vagy kerültek.

Ez mindjárt felveti azt az érdekes kérdést, hogy ezek szerint a magyar közvélemény az egyáltalán nem nyilvános tendereken induló jelöltek számára egész egyszerűen nem fontos, nem érdekes, nem olyan, amire érdemes lenne marketing szempontból költeni (és, ha ez a nem nyilvános tender miatti adottság, akkor utólag sem).

Míg más esetben, olyan országokban, ahol a beszerzési eljárás legalább részben nyilvános, ott valamiért mégis fontos a közvélemény, fontosak a hirdetések. Ebből az a furcsa következtetés is levonható, hogy a piac szereplői annak ellenére is költenek ezekben az országokban marketingtevékenységre, hogy nyilvánvalóan az így megcélzott tenderekre a lakosságnak közvetlenül  ugyanúgy nincs befolyása (leszámítva talán egy-két országot, pl. Svájc), mint Magyarországon, ahol tudomása sincs a tenderekről.

Persze más tényezők is befolyásolhatják a hazai gyakorlatot, és nem akarom azt sem megítélni, hogy mennyi értelme van például harci drónokat reklámozni a lakosságnak, hiszen ennyi erővel MR készülékeket gyártó orvosi eszközök reklámjait is hiányolhatnám a médiából. Legfeljebb a valamilyen okból vicces/érdekes reklámok hiányozhatnak.

Ebbe a sokéves állóvízbe csobbant bele ma reggel az Index írása, ami annyira viccesre sikerült, hogy többé-kevésbé máris kárpótolja ezt. Történt ugyanis, hogy az Index újságírója felhívta Jacques Bothelin-t és interjút készített vele. Ha valaki nem ismerné, ő egy olyan pilóta aki már repült az L-39NG repülőgéppel. Hogy egy átlagos olvasó számára ez miért érdekes? Nem tudom, ez az interjúból nem derül ki.

Nem derül ki az sem, hogy ez egy olyan haditechnikai eszköz, amelynek a beszerzése a Zrínyi 2026 haderőreformból – eddig – kimaradt. Nem derül ki, hogy ez egy olyan termék, aminek a gyártójának, az Aero Vodochody nevű cseh repülőgépgyártónak jelentős részét egy Tombor András vezette magyar befektetőcsoport vette meg, nem is olyan rég.

Így viszont hihetetlenül viccessé válik az interjú, hiszen távolról nézve (főleg nem ismerve a fentieket) az újságíró egyszer csak úgy ébredt, hogy aznap felhív egy pilótát, aki repült már egy repülőgéppel, amiről aztán csak bekezdésekkel később derül ki, hogy lényegében egy fejlesztés/piaci bevezetés alatt álló katonai kiképző repülőgép, és amiről még később derül ki az is, hogy korszerű, nyugati hajtóművével most jobb, mint az évtizedekkel korábban, Csehszlovákiában kifejlesztett elődje.

Bár ő egy civil pilóta, de megkérdezték azért hogy repült-e már az L-39-es könnyű támadó változatával, az L-159-essel, de ő azt feleli nem,  “a 159-es hajtóművét sokkal költségesebb karbantartani és valószínűleg meghaladja egy  Breitling Jet Teamhez hasonló magán üzemeltető lehetőségeit”, bár ezt már nem kérdezték, ugye. Az L-159-es ráadásul az a gép, amit szerintem a megszületése óta ajánlgattak a magyar döntéshozóknak, eddig hiába.

A költségekkel, lehetőségekkel kapcsolatos intelmek számossága egyébként meglehetősen nagy, hiszen elhangzik még hogy,  “a pilóták olyanok, mint az autóversenyzők: mindig több teljesítményt szeretnének”, “gyakorlatilag van egy sugárajtóműves géped, egy alacsonyabb teljesítményű légcsavaros áráért”, “Ez nem egy áthajtóművezett L-39 a jellegzetes tartályai nélkül, ez sokkal több annál.” 

És mit válaszol arra a kérdésre, hogy fognak-e akkor mostanában L-39NG-t vásárolni? Hát azt, hogy nem, illetve pontosabban azt, hogy egyelőre nem tervezik (a műrepülőpiac is bezuhant), de ki tudja mit hoz a jövő (jelenleg csak álmodik róla). És hogy mi a vicces ebben? Hát a cikk címe!

“A legjobb repülőgép, ami belefér a büdzsébe”

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom