Honvédelem és nemzetbiztonság

Fejlesztések a légierőben

Fejlesztések

A címben megjelölt témában rendezett sajtónapot az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis. Az esemény legfontosabb apropója nyilvánvalóan a hónapról hónapra gyarapodó, lassan kiteljesedő Airbus H145M könnyű helikopterflotta volt, de Dr. Koller József dandártábornok a bázis átfogó fejlesztéséről is beszélt.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis utóbbi évtizedeinek legnagyobb volumenű fejlesztéseit is magába foglaló haderőreform messze túlmutat pusztán a haditechnikák megjelenésén. A felújítások érintették a katonai infrastruktúra egészét, a hangárokat, azok oldalában, az Airbus szabványoknak megfelelően kialakított raktárakat (utalva egyben a logisztikai megállapodások fontosságára, és a szovjet tapasztalatokra), a kiképzést segítő eszközöket egyaránt.

Utóbbiak közül kiemelte a szimulátorokat,  ideértve a Helicopter Crews Tactival trainer és a térségben egyedülállónak nevezhető JTAC szimulátort is. Utóbbi, külföldiek által (pl. Csehország) is igénybe vett szimulátor olyan személyek kiképzését is segítette, akik F-16-os, B-1B bombázó, vagy épp B-52-esek bevetésében segédkeztek később.

Beszámolt arról is, hogy napokban került ki az NKE képzéséből az első évfolyam, a H145M repülések pedig olyan intenzíven zajlanak, hogy már 3937 felszállást teljesítettek, a repült idő pedig eléri az 1288 órát. Közel 100 fő végezte el a tanfolyamokat, amelyek során az NVG (és csörlő stb.) képesség is begyakorlásra kerül.

Számomra érdekességként elhangzott, hogy a Mi-24-esek felújításával egybekötött műszerezettség-változtatás lényegében azon megközelítési és navigációs eljárások begyakorlására is szolgált, amely később a H145M esetében már alapértelmezetté válik. Hasonlóan aktívan szolgálta a felkészülést az az AS-350B, amelybe olyan rövid időszak alatt került 1000 óra repülési idő, amilyenbe – általában – 100 óra szokott.

Ugyancsak érdekesség volt számomra, hogy bár ismertem a légi sugárfelderítő konténer alkalmazhatóságát a Mi-24-eseken, de azt már nem tudtam, hogy erre egy külön dedikált példány van felkészítve, amely – az országban egyedülálló módon – hermetikusan lezárható.

Ezzel áttérve a helikopter képesség kibontására, az előadásban elhangzott, hogy a nemzeti feladatok a szárazföldi csapatokkal való együttműködésben, a kutató-mentő szolgálat ellátásában és a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában, ejtőernyős képességekben teljesednek ki.

Olvastam korábban spekulációkat arra vonatkozólag, hogy a H145M és a H225M megjelenése hogyan viszonyul a Mi-8/17 kiváltásához. Ezzel kapcsolatban most egyértelműen elhangzott, hogy a H145M könnyű helikopter egy új, korábban hiányzó képesség megjelenését jelenti, a Mi-8/17 kiváltását pedig a H225M helikopterek fogják biztosítani.

Az összesen 20 darab H145M, a feladatok eloszlása szerint, 10 darab könnyű, szállító (LUH), 5 darab kutató-mentő (SAR) és 5 darab tűztámogató (MP) egységre  bontható. Nekem egyértelműen úgy tűnt, hogy utóbbi, vagyis a tényleges felfegyverzettség és a tűztámogatás feladatok elsődlegesen és leginkább a H225M-el együtt lesznek relevánsak. Mindazonáltal elhangzott az is, hogy bármely konfiguráció kiépíthető, bármely H145M helikopteren.

Az előadást egy dinamikus program követte, amelynek során – kiképzési feladatok ellátása közben – volt megtekinthető az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülő eszközparkja, és amelynek során egy egyedi kötelék is kialakításra került. Másodpercre pontosan ekkor egy démon is a légtérbe érkezett, de mint megtudtuk, csak útvonalat repült.

A borús idő és a repülőgépek szürke árnyalatú festése megnehezítette a fotózást, de az igazi problémát a COVID-19 járvány által életbe léptetett korlátozások jelentették, a szervezők ugyanis eredetileg egy sokkal grandiózusabb programot terveztek. Remélhetőleg a helyzet normalizálódásával ez a program is megvalósíthatóvá válik.

Végezetül szeretném kiemelni, hogy az egész programot az a gondolat keretezte, hogy a Magyar Honvédség kiemelten fontos feladatának érzi a társadalom bevonását és a lakosság tájékoztatását. Erre szolgált ez a program is a sajtó közvetítésével, és ennek esetleges csorbulása leginkább a kialakult rendkívüli helyzetnek, és a szervezet előtt álló rengeteg feladatnak tudható be.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom