Operation Spring Shield

Egy érdekes és meglehetősen sajátos konfliktus alakult ki (valójában lángolt fel újra) az utóbbi hetekben Kanada és Törökország között. Mint azt a média már megírta, Kanada úgy döntött, hogy felfüggeszti a török drónokban használt, kanadai eredetű képalkotó eszközök exportengedélyét.

A kanadai külpolitikai döntés oka nyilvánvalóan az örmény-azeri katonai konfliktusban nyújtott török segítség volt. Az viszont talán nem közismert, hogy Kanada valójában már hónapok óta nyomást próbál gyakorolni a török hadiiparra, és ezzel nyilvánvalóan a török külpolitikára is, az exportengedélyek kiadása kapcsán.

A fordulópont 2019. október 11-én történt, amikor válaszul Törökország szíriai katonai behatolására, Kanada ideiglenesen felfüggesztette az ellenőrzött áruk és technológiák Törökországba irányuló kivitelére vonatkozó valamennyi új engedély kiadását.

Továbbá eseti alapon felülvizsgálták az exportellenőrzési listán szereplő valamennyi csoport engedélykérelmét, méghozzá Kanada kockázatértékelése és a fegyverkereskedelmi szerződések kritériumai alapján, igaz, a korábban már kiadott engedélyek más elbírálás alá estek.

Az így kialakult helyzetben viszont bizonytalanná vált a török Baykar és TAI dróngyártók által beépített, kanadai  L3Harris Wescam gyártó elektro-optikai és infravörös kameráinak szállítása Törökországba. A szigor azonban csak néhány hónapig tartott, ugyanis júniusban Kanada úgy döntött, hogy nem korlátozza a további szállításokat.

A híradások szerint ebben az időszakban már jelentős tényezővé vált a Líbiában, Szíriában bevetett, és nyilvánvalóan fogyó eszközök utánpótlásának kérdése, amely rendezésére végül csak magas szintű politikai egyeztetések vezettek eredményre.

Egészen a közelmúltig, amikor Francois-Philippe Champagne kanadai külügyminiszter bejelentette, hogy az örmény-azeri katonai konfliktusban bevetett török eredetű drónok miatt ismét felfüggesztette a Törökországba irányuló kiviteli engedélyeket, összhangban Kanada exportellenőrzési rendszerével.

A legfrissebb hírek szerint egyébként a török fegyverexport hatalmas bevételre tett szert Azerbajdzsántól.  Baku kilenc hónap alatt 123 millió amerikai dollár értékben vásárolt Ankarától védelmi ipari termékeket (köztük ugyebár a török gyártású, kanadai részegységekkel felszerelt drónokat is), míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában mindössze  20,7 millió dollár volt.

Az MTI szerint az utóbbi hónapok tekintetében a növekedés még ennél is sokkal nagyobb, csaknem 277-szeres. Az egyes ágazatok exportteljesítményét országos bontásban bemutató jelentésből az látszik, hogy Törökország idén júliusban 278,88 ezer amerikai dollárért, augusztusban 36,07 millióért, szeptember pedig már 77,16 millióért értékesített hadászati eszközöket. Ez az adat júniusban 383 ezer, májusban 325 ezer dollár volt.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy vajon miért vonta vissza év közben Kanada a korlátozást, és adott engedélyt a kivitelre? Kétség kívül más országok is megszüntették már erre az időszakra a korlátozásokat, és a politikai egyeztetések is eredményre vezethettek, de talán az sem mellékes, hogy 2019-ben Törökország volt a kanadai fegyverexport harmadik legfontosabb célpontja (az USA-t leszámítva), mintegy 151.428.455 dollárnyi forgalommal.

De nemcsak az export volumene érdekes, hanem az összetétele is, ugyanis a szárazföldi járművek után a második helyen szerepelnek a képalkotó eszközök, negyedik helyen pedig a repülőgépek, drónok és alkatrészeik. Vagyis ezek a termékek eleve a kanadai fegyverexport jelentős részét képezik.

Másrészről persze az L3Harris Wescam működését ezek a döntések aligha veszélyeztették, a cég papírjainak tőzsdei árfolyama gyakorlatilag épp a korábbi “embargó” időszakában volt többször is a csúcson, és teljesen függetlenül mozgott ezektől a kérdésektől.

A fenti példának egyszer talán magyar vonatkozásai is lehet, hiszen jól látható a kormány azon törekvése, hogy a magyar hadiipari beruházások volumene jelentősen növekedjen, jelentse ez haditechnikai eszközöket gyártó cégek felvásárlását, hazai gyártósorok kialakítását, vagy épp közös vállalatok létrehozását.

Ebben a kontextusban, a Dynamit Nobel Defence gyártóval való együttműködés kapcsán jelent meg a hír, hogy fokozatosan elkezdődik majd a vállról indítható páncéltörő fegyverek (RGW) alkatrészgyártása is, ami öt éven belül egy teljes egészében hazai előállítású, magyar termékváltozat létrehozásában csúcsosodik ki.

A fenti példa pedig jól mutatja, hogy a külföldi beszállító nélküli fegyvergyártás milyen kritikus tényező lehet bizonyos esetekben, és milyen jelentős kihatása lehet egy adott ország külpolitikájára. De ez fordítva is igaz, hiszen beszállítóként ugyancsak új perspektívák és eszközök jelenhetnek meg a külpolitika eszköztárában.

Bár jelenleg figyelem a beszerzésekre irányul, valójában a haditechnikai ipar esetleges felfutásával számtalan egyéb kérdés is felmerül, hiszen óriási szerepet kaphatnak majd a részben vagy egészben exportra termelő üzemek kapcsán az engedélyeztetési és felügyeleti eljárások, illetve a hazai, nem állami tulajdonú védelmi ipari piac is egészen biztosan felpezsdül (ha másért nem, akkor potenciális beszállítóként) és talán át is rendeződik majd.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld