A kormány 1608/2019. (X. 22.) határozatával rendelkezett a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság létrehozásáról és a hozzá kapcsolódó kormányzati feladatokról.
A kormány ennek keretei között egyetértett a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (a továbbiakban: hadosztály-parancsnokság), mint Magyarországon települő nemzetközi katonai parancsnokság létrehozásával.
Egyetértett továbbá azzal is, hogy a hadosztály-parancsnokság a szükséges feltételek elérése esetén az Észak-atlanti Szerződés Szervezete haderőstruktúrájához történő csatlakoztatásra is felajánlásra kerüljön.
Ennek érdekében felhatalmazta a honvédelmi minisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszterrel együttműködésben az erre vonatkozó tárgyalásokat lefolytassa és a szükséges megállapodásokat megkösse.
Arról is rendelkezett a kormány, hogy a honvédelmi miniszter a hadosztály-parancsnokság elhelyezésére szolgáló, arra alkalmas, a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő földterületet és ingatlanokat térítésmentesen biztosítsa a hadosztály-parancsnokság részére. A feladat végrehajtásának határideje 2019. december 31-e.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: