Elérhetetlenné vált a Médiaradar

Médiaradar

Az elmúlt hét legkevésbé megértett híre volt számomra, amikor az Átlátszó blogon megjelent a szenzációsnak szánt hír, hogy “Rogán Antalék kulcsszavak alapján figyeltetik az internetet, álhírek terjedése ellen küzdenek.” Őszintén szólva azóta sem értem, hogy most ugyan mi probléma van ezzel a jelenséggel. Persze számtalan probléma lehet, például, ha valami probléma van a beszerzés tisztaságával, vagy az adatkezelés módjával kapcsolatban, de erről nem esett szó a cikkben.

Tehát egyelőre azt kell feltételeznem, hogy semmi ilyen probléma nincs, és az írás valóban csak ezért született, mert valaki úgy gondolja, hogy az internetet kulcsszavak alapján megfigyelni a magyar kormány megrendelésére bűn. Márpedig szerintem nem az, akkor sem, ha azt épp kormányok végzik, és akkor sem, ha valaki például csak egy cikk megírásához használja például a Google Alerts szolgáltatását.

Sőt, igazából úgy gondolom, hogy a médiának az a része, amely megteheti, a saját tartalmainak elérési mutatóit nagyon is hasonló módszerrel méri vissza, mint amilyen analitikát a Médiaradarhoz hasonló vállalatok nyújtanak. Persze lehet, hogy valamilyen rendkívül meglepő weboldalakat és meglepő kulcsszavakat figyelt meg a magyar kormány, aminek igazából nincs is kormányzati relevanciája, de ez sem derült ki a cikkből.

Magának a szolgáltatásnak az ára (havi nettó 862.900 forint) pedig eltörpül azokhoz a százmilliós médiafigyelési szolgáltatásokhoz képest, amik mára a kormányzati szektorban szinte “megszokottá” váltak. Még csak sebtében összerántott projektnek sem lehet a Médiaradar koncepcióját nevezni, mert az Internet Achive adatbázisa szerint már 2012-ben is létezett.

Az Internet Achive használatára már csak azért is szükség van, mert a mediaradar.hu weboldal elérhetetlenné vált, ami a fentiek alapján igazán meglepő számomra. A világon egyébként számtalan más vállalkozás is kínál hasonló szolgáltatásokat. A Google Alerts szolgáltatást már említettem, de természetesen annál jóval professzionálisabb megoldások is léteznek.

Azzal pedig mindenkinek tisztában kell(ene) lennie, hogy a digitális lábnyoma nyomon követhető marad, ha pedig eleve tartalomszolgáltatást nyújt, akkor végképp korlátozott a lehetősége megválogatni azt, hogy kik férhetnek hozzá a nyilvánosan publikált tartalmaihoz és hogyan dolgozzák fel azokat.

Hogy a saját példámnál maradjak, miközben ezen sorokat írom valószínűleg a luxemburgi gyökerű www.trendiction.com, a horvát www.mediatoolkit.com és a lengyel www.sentione.com médiamegfigyelő robotjai is feltérképezték a jogalappal.hu weboldal tartalmát.

Amióta ugyanis a Google a világ, azóta az online tartalmak (akár kulcsszavak mentén történő) megfigyelése, rendszerezése teljesen természetessé vált és a véleményem szerint nemhogy üldözendő, vagy elítélendő, hanem egyenesen támogatni kellene az önálló hazai adatbányász technológiák fejlesztését.

A témakör már csak azért is közel áll hozzám, mert épp 2012-ben egy egészen hasonló projekten dolgoztam (már amennyire el tudom képzelni a Médiaradar jelenlegi működését). A célunk akkor különböző keresőszavak alapján kapott találatokból történő adatbázisépítés és annak feldolgozása volt a lehető legmagasabb fokú automatizáltsággal.

Igaz, a projektet akkor nem IT oldalról, hanem jogi aspektusból támogattam, de utólag visszagondolva az adott erőforrásokkal egy rendkívül hatékony rendszert tudtunk létrehozni. A projektből szerintem mára már csak egy-két prezentáció maradt fenn az interneten, de érdekes látni, hogy ezek szerint nem voltunk egyedül és remélem, hogy vannak még ma is olyan független hazai projektek, melyek megpróbálják a lehetetlent, vagyis felvenni a versenyt a nemzetközi adatbányász és keresőpiaccal.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: