Külföld

Egy pilóta nélküli repülőgép lett a török hadiipar zászlóshajója

Operation Spring Shield

Március elsején, egy részletesebb írásban már utaltam rá, hogy a török Operation Spring Shield offenzíva egyik legnagyobb meglepetése a török drónok harctéren nyújtott teljesítménye. Azóta a témának a The Jerusalem Post, a Daily Sabah külön cikket szentelt, az Aljazeera pedig már a „főszereplő” drón, a Bayraktar TB2 atyjáról, Selçuk Bayraktar-ról cikkez.

Utóbbi cikk szerint a Bayraktar TB2 megszületésében jelentős lökés volt, hogy Törökországot nem akarták ellátni ezen a területen a legmodernebb technológiákkal a nyugati szövetségesei. Illetve – tesztem hozzá – gyakran felmerül annak a kérdése is, hogy az ilyen technológiák tényleges harctéri felhasználását a gyártó, illetve az exportengedélyt adó ország milyen feltételekhez köti, a nem nyilvános szerződésekben.

Akárhogy is, az USA-ból (MIT) hazatérő Selçuk irányításával a Baykarnál megalkották az utóbbi idők egyik legeredményesebbnek tűnő török hadiipari termékét. Legalábbis az Operation Spring Shield kapcsán egymást érik a sikeres bevetésekről származó videók a különböző tartalommegosztókon.

Utóbbiakért részben a TAI Anka-S drónokkal együtt felelős, a hírek szerint a drónok közötti együttműködés és az alkalmazott eljárások is hozzájárulnak a siekerekhez, az ugyancsak török Roketsan által gyártott MAM, MAM-L és UMTAS fegyverzet mellett.

A média mellett a török hadiipart összefogó SSB is begyújtotta a propaganda-rakétát, a beavatkozásról szóló hírek óta egymást érik az SSB weboldalán a Bayraktar TB2 alkalmazásáról szóló videók és hírek, Dr. İsmail Demir, az SSB vezetője pedig azóta személyesen megtekint mindent, amihez a drónnak köze van, vagy lehet, garantálja az utánpótlást, és nyilatkozik is róla, amikor lehetőséget kap rá.

A török lapokban természetesen egymás érik a drónról szóló cikkek, ezzel együtt pedig az internetet is felrobbantotta a Bayraktar SB2, a Google Trends adatai szerint a bevatkozás nyilvánosságra kerülésétől, vagyis február 28-tól  március 1-re világszerte óriásira nőtt az érdeklődés a „Bayraktar” keresőszóra, méghozzá az első két helyen Idlib és Szíria kontextusban.

Bayraktar

Forrás: Google Trends

Az is igaz azonban, hogy a török sikerek terjesztői mellett vannak olyanok is, akik jelentős török drónveszteségről számolnak be, mind Szíriában, mind Líbiában. Ezek egy része pedig kétség kívül megerősíthető a tartalommegosztókon terjedő felvételek és információk segítségével.

A kérdés hogy vajon a csúcsra járatott török propaganda – amelynek része a sikeres támadásokról szóló videófelvételek kiszivárogtatása – célja a hiteles tájékoztatáson alapuló piacszerzés, vagy inkább a gépveszteségek elfedése, és ezzel a sikereket árnyalni kívánó  elemzések mögött van több igazság?

Mindenesetre a nemzetközi média úgy látszik, hogy döntött, és ha valóban egy „kényszerhelyzetben” kellett független török drónfejlesztéseket indítani, a sikerek pedig valósak, akkor az ezt „kikényszerítő” országok lényegében létrehozták a saját hadiiparuk potenciális konkurenciáját.

De persze ilyen messzemenő következtetést még meglehetősen korai lenne levonni.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld