Ahogy minden „rendes” katonai konfliktus, az afganisztáni helyzet is megszülte a maga dezinformációs kampányait. Az egyik kétféle módon is szembe jött velem az utóbbi napokban a közösségi médiában, ami az ottani, minimális jelenlétemet figyelembe véve azt jelentette számomra, hogy meglehetősen virális tartalomként jelenhetett meg.
A dezinformáció lényege, hogy az egyik, amerikai C-17-es repülőgépről készült képfelvételen (ha jól sejtem ennek a belsejéből készültek a közösségi médiában letiltott, sokkoló videók, de ebben nem vagyok most biztos) nem látszódnak a repülőgéphez tartozó emblémák, ajtók, továbbá a turbinalapátok sem. A dezinformált magyarázat szerint, amely magyar nyelven is terjedni kezdett, az események megrendezettek, és nem is valódi a repülőgép (hanem díszlet, animáció stb.).
Forrás: facebook.com
A hiányolt elemek persze ott vannak, egyszerűen a képfelvételhez használt eszköz nem volt képes megfelelő minőségű képfelvételt készíteni, így a kontrasztok elmosódtak, illetve a fókusz sem volt megfelelő (a turbinalapátokról még profi eszközökkel sem egyszerű a képfelvétel készítés), továbbá a szoftveres feldolgozási/tömörítési eljárás is sokat ront a felvételen. Mindez nem elmélet, hiszen pár képkockával később már többé-kevésbé jól látható minden hiányolt elem.
Forrás: Twitter/Facebook/saját szerkesztés
Az egészről kár is többet beszélni, ami sokkal izgalmasabb, hogy mi volt az egyébként valós felvételek félremagyarázásának a célja? Merthogy, aki az eredeti „félremagyarázást” megszerkesztette, az nyilvánvalóan láthatta a többi részét is a felvételnek, amiből egyértelműen kiderül, hogy téved. Illetve kiderült volna akkor is, ha legalább amatőr szinten ért egy kicsit a fényképezéshez, képfeldolgozáshoz (Paint-et persze tudta használni). Továbbá a képre írt szövege is pont letakarja, torzítja a homályosan még felismerhető elemeket.
Rendkívül amatőr munka, mégis elképesztően népszerű lett a közösségi médiában, és talán el is könyvelhető, hogy ez lehetett az elsődleges célja. A jelenségről mindenesetre nekem egy összességében közepesen érdekes CIA tanulmány jut eszembe amit nemrégiben olvastam.
Valamikor a 70-80-as években készült (már nem emlékszem) és a témája az volt, hogy a szovjetek milyen dezinformációs tevékenységeket folytattak a Közel-Keleten annak érdekében, hogy az egyiptomi-amerikai közeledést aláássák. Elképesztően izgalmas példákat hoztak fel az elemzők, ugyanis az oroszok egészen nyakatekert módokon próbálkoztak ezzel.
Általában névtelen jóakaróként (a tipikus dezinformáció a CIA korabeli tanulmánya szerint mindig ingyenesen ajánlkozva, világnézeti okokra hivatkozva érkezik), „lekövethetetlenül” szivárogtatva, vagy épp egy harmadik ország nagykövetségének ajtajára ragasztva próbáltak meg feszültséget szítani a felek között olyan, hivatalosnak látszó amerikai diplomáciai dokumentumokkal, amik valójában soha nem is léteztek.
Ebben azért olyan sok meglepetés nincs, a módszerek minőségében azonban igen. A CIA elemzői ugyanis arra jutottak, hogy ezek a dezinformációs kísérletek általában messze nem voltak tökéletesek. Valójában – általában – profi eszközökkel könnyedén felismerhető volt a hamisítás. Például az amerikai diplomácia által használt írógép típusát még eltalálták, és következetesen használták is az információhamisítók, de az alkatrészeinek sajátosságaiból a CIA egyből látta, hogy valójában nem amerikai belpiacos, hanem nyugat-európai elemeket tartalmaztak.
A tanulmányuk egyik következtetése az volt, hogy alapvetően kétféle dezinformációs anyagot gyártottak akkoriban szovjetek: vagy elképesztő erőforrásokkal, tökéletes hamisítványokat, vagy „dezinformációs tucattermékeket”, amit egy komolyabb elemzés azonnal felismer. A lényeg ugyanis utóbbiaknál egyáltalán nem a minőség volt, hanem az, hogy végső soron képes-e – a ráfordított erőforrásokhoz mérten – a célját kifejteni, vagy sem.
Másként: a nevetségesen átlátszó dezinformáció is sikeres, ha képes a célját elérni.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
